Előfizetői tartalom

Vége a magyar csodaprogramnak, bármikor robbanhat a munkanélküliség

Portfolio
Jövő hétfőn megszűnik a magyar Kurzarbeit - jelentette be György László, az innovációs minisztérium államtitkára hétfőn, röviddel azután, hogy a szakmai szervezetek a program meghosszabbítását kérték a kormánytól. A munkaáltatói szervezetek szerint a koronavírus-járvány második hullámának elején nagy szükség lenne a támogatásokra, ezek nélkül ugyanis megemelkedhet a munkanélküliség. Ebben az esetben viszont pillanatok alatt újra kellene indítani a Kurzarbeitot.

Megszűnik a program

Jövő hétfőig lehet jelentkezni a bértámogatási konstrukciókra - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn. György László közölte, a munkahelyvédelmi bértámogatással a kormány több mint 226 ezer munkavállalónak nyújtott támogatást. A gazdaság védelme és újraindítása során a munkahelyek megerősítésére és új munkahelyek teremtésére helyezik a hangsúlyt, a bértámogatási programok meghosszabbítását nem tervezik – szögezte le.

A program megszűnése nem meglepő, hiszen előre lehetett tudni a befejezés időpontját. A munkavállalói és a munkáltatói érdekképviseletek azonban azt szeretnék, hogy a Kurzarbeit maradjon meg. Miután a koronavírus-járvány kitörése óta több mint 200 ezer munkahely megvédéséhez járult hozzá a magyar Kurzarbeit, így a törékeny gazdasági helyzetben azt szeretnék a szakmai szervezetek, hogy továbbra is igénybe lehessen venni a támogatásokat, ezzel meggátolva a munkanélküliség újabb emelkedését, amit éppen csak sikerült megállítani.

A munkahelyvédelmi bértámogatásban 204 514 munkavállaló vesz részt, 26-tal több, mint egy héttel korábban, a támogatást igénybe vevő vállalkozások száma nem nőtt számottevően. „Forrás van, de igény már nincs a programra a vállalkozások részéről” - mondta György László. Akik tehát korábban beléptek a Kurtarbeit-programba, azoknak jár a megítélt hónapokra a támogatás, azonban új jelentkezésre nincs lehetőség a jövő héttől.

Miről lesz szó a cikkben?

  • A kormány megszünteti az eddig rendkívül sikeres Kurzarbeitot
  • A munkanélküliségi ráta emelkedése éppen csak megállt
  • Mi lesz, ha jön a koronavírus-járvány második hulláma?
  • Milyen hatása lehet a bértámogatás megszűnésének?
  • Melyik iparágak kerülhetnek nagy bajba a program nélkül?

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés