Portfolio signature

Óriási atomerőmű-projekttel szabadulna Lengyelország a szén fogságából

Már az 1970-es évek elején megszülettek az első tervek Lengyelország első atomerőművének megépítésére, és úgy tűnik, közel hatvan évvel ezt követően, a 2030-as években - már merőben más tervek alapján - meg is épülhet az erőmű. Az Európa legnagyobb széntermelőjének számító ország áramtermelése 75 százalékban a szénre támaszkodik, ezt két évtized alatt 11-28 százalékra csökkentenék sokmilliárd eurót költve jókora nukleáris és megújuló kapacitások építésére.

A lengyel kormány elsősorban az üvegházgáz-kibocsátás csökkentése, valamint a stabil villamosenergia-ellátás biztosítása érdekében döntött úgy, hogy felgyorsítja a széntől való szabadulása tempóját, miután a szén használata az európai szén-dioxid-kibocsátási kvóták drágulása miatt jóval költségesebbé vált a korábbiaknál. A lengyel energiastratégia kidolgozásakor a koronavírus-járvány utáni gazdaságélénkítés és a munkahelymegőrzés szempontjait is figyelembe vették, és bár az okok között ugyan nem gyakran említik, de az is szerepet játszhatott a döntésben, hogy a nem túl jó minőségű lengyel szén kitermelési költségei egyre emelkednek, ahogy egyre mélyebbről kell felhozni a bányákból. Az energiahordozó piaci helyzetét mindemellett a járvány miatt a villamosenergia-felhasználásban bekövetkezett visszaesés is nehezíti.

Hasonló témákról is szó lesz a Portfolio őszi energiaipari konferenciáján.
lengyelatom1

Az ország 2040-es energiastratégiájának frissítése részeként a varsói kabinet összesen 150 milliárd zlotyt, vagyis közel 34 milliárd eurót kíván első nukleáris erőművei felépítésére fordítani, amelyek 6-9 GW kapacitást képviselnének. A terv szerint 2040-ig hat új nukleáris energia termelő egységet építenek fel; az első 1-1,6 gigawattos egység építése 2026-ban kezdődne és 2033 körül állhat termelésbe, majd kétévente egy-egy újabb reaktort telepítenek. Összevetésül, a magyar kormány által 2014-ben Oroszországgal megkötött szerződés szerint a Paksi Atomerőmű új, összességében 2,4 GW teljesítményű 5. és 6. blokkjának megépítése 12,5 milliárd euróba fog kerülni, és az eredeti tervek szerint 2026/27-ben állhattak volna termelésbe, ám mind valószínűbbnek tűnik, hogy jó pár évvel csúszik az átadásuk.

A lengyel terv szerint mindemellett 8-11 gigawatt offshore, vagyis tengeri szélenergia kapacitást is telepítenének 2040-ig, mintegy 130 milliárd zloty beruházással. Az új nukleáris és megújuló erőművekkel 2040-re az ország telepített áramtermelő kapacitásának várhatóan több mint 50 százaléka dekarbonizálható. A várakozások szerint az energetikai beruházások 300 ezer új munkahelyet hozhatnak létre, melyből közvetlenül a nukleáris projektek 60 ezer új állással részesülhetnek.

A cikkünk tartalmából:

  • Több mint fél évszázaddal az első tervek után épülhet meg az első lengyel atomerőmű.
  • Európa legnagyobb széntermelője ezzel, és tengeri szélerőművekkel szabadulna a széntől.
  • Lengyelország a következő években Európa legvonzóbb zöldenergia-piaca lehet.
  • Környezetvédők szerint ez a stratégia még mindig nem jelent választ a klímaválságra és a gazdasági realitásokat sem tükrözi.

Kedves Olvasónk!

Támogasd te is a minőségi gazdasági tartalomgyártást!

Ez az elemzés a Portfolio Signature cikkei közé tartozik. A cikk folytatódik, de csak egyedi előfizetéssel olvasható.

A Signature tartalmakhoz való hozzáférés díja havi előfizetéssel 2490 forint. Az éves előfizetés díja 29845 forint. Ezzel követlenül támogathatod a legmagasabb színvonalú gazdasági, üzleti újságírást.

Signature előfizetés

Általános Szerződési Feltételek   |   Gyakran felmerülő kérdések