Előfizetői tartalom

Megvannak a napelem támogatási program részletei

Portfolio
Megkezdte a lakossági napelemes rendszerek kiépítéséhez vissza nem térítendő beruházási támogatást biztosító program kidolgozását az Innovációs és Technológiai Minisztérium - jelezte maga a tárca egy pénteki közleményben, két héttel azután, hogy már elárulták: 30-40 százalékos támogatás lehet a konstrukcióban. A mostani friss jelzés szerint a fejlesztésekhez várhatóan 2021 júliusától lesz elérhető az újfajta támogatás. A saját célra történő, háztáji energiatermelés feltételeinek javítása hozzájárul a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv céljainak teljesítéséhez is – emlékeztet a tárca és azt is jelzi, hogy a napenergia szélesebb körű hasznosítása érdekében a támogatott háztartási kiserőművekre a jelenlegi szaldóelszámolás helyett bruttó elszámolást alkalmaznak majd.

A 2020 elején elfogadott Klíma– és Természetvédelmi Akcióterv 2030-ig legalább 6000 MW napenergia termelő kapacitás üzembe állítását ösztönzi, a nagyerőművek mellett az egyéni fogyasztókra is számítva. Az Új Nemzeti Energiastratégia kiemelt célként jelöli meg a háztartások saját energiafogyasztásának részleges vagy teljes kiváltására termelő napelemes rendszerek...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés