Előfizetői tartalom

Mire számíthat Magyarország a járvány után? Lesújtó jelentés érkezett

Portfolio
Az koronavírus járvány miatt a Világgazdasági Fórum (WEF) idén, két évtizedes hagyományt megszakítva, nem adja közre hagyományos versenyképességi indexét. Ehelyett egy speciális jelentést állítottak össze, amivel azt vizsgálják, hogy az országok mennyire vannak felkészülve a járvány utáni gazdasági világra. A jelentés jóval szűkebb mintával dolgozik mint a korábbiak, mindösszesen 37 országra (köztük Magyarországra) vonatkozóan készült el az elemzés. A jelentés szerint Magyarország felkészültsége a következő évtizedre éppen csak elégséges. Egyedül digitális infrastrukturális felkészültségünk jobb jelentősen, mint a másik három visegrádi országé. Válságok idején a progresszív adórendszerek nagyobb hatékonysággal, az alacsonyabb jövedelműek és az egyre jobban eladósodó állam számára kedvezőbbek lehetnek. Magyarország egykulcsos rendszere ebből szempontból komoly hátrányt jelenthet. A legfontosabb versenyképességi szempont, hogy a gazdasági szereplői számára biztosítva legyen a hosszú távú jövőkép, enélkül ugyanis jelentősen csökken a kockázatvállalási hajlandóságuk.

A járvány új helyzetet teremtett A koronavírus olyan gazdasági megtorpanást okozott, amelyre az 1929-es válság óta nem volt példa. A világ még nincs túl a járványon, és bár a vakcina érkezésével a járvány egészségügyi értelemben vett nehezén túl lesz az emberiség, azonban gazdasági értelemben az elkövetkező évek nagy valószínűséggel nehezebbek lesznek, mint...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés