vakcinák oltóanyag oltás
Gazdaság

Az oltás megvédte a gyerekeket is a koronavírus-fertőzéstől - Működik a nyájimmunitás a jelek szerint

Portfolio
Izraeli kutatások szerint azokban a közösségekben, ahol elkezdték beoltani az embereket, a többiek is kisebb eséllyel kapták el a koronavírus-fertőzést. A gyermekek ezekben a közösségekben nem kaptak még oltást, de ők is egyre védettebbek lettek a fertőzéssel szemben.

Izraelből származó új adatok szerint a Pfizer/BionTech vakcinája a közösségekben megvédte azokat is a megfertőződéstől, akik nem voltak beoltva, így a velük élő be nem oltott gyermekeket is – írja a Reuters.

A Maccabi Health Services – az egyik nagy, 1,95 millió taggal rendelkező egészségügyi biztosító – adatait vizsgálták meg kutatók, január 30-ig a biztosító ügyfeleinek minden tagja (16 év felettiek) legalább egy oltáson átesett.

A kutatás szerint ahogy nőtt az átoltottság a közösségekben, úgy csökkent a fertőzési ráta a nem oltottak körében is, azaz az oltás megvédte a még be nem oltottakat is, köztük a gyerekeket.

Habár az eddigi eredmények biztatók, további kutatások szükségesek annak megállapításához, hogy az oltások miképpen támogatják a nyájimmunitás kialakulását – vélekednek a kutatás szerzői. A kutatást egy orvosi lapban publikálták, de a nemzetközi kutatói validáció (peer review) még nem történt meg.

(Reuters)

A címlapkép forrása: Getty Images.

eiffel torony franciaország
amerikai kongresszus capitolium sötétség
mercedes-benz eqb nyitó
dollar penz bankjegy 100
szlávik koronavírus oltás vakcina
iskolabezárás iskola suli iskolazárás koronavírus

Alapblog Soha ilyen jókedv!

Ilyet még nem látott a világ, az Egyesült Államokban olyan ütemben oltanak, hogy a vállalatok beszerzési menedzserei...

Kasza Elliott-tal Tesla

Tegnap élesedett a pár napja berakott eladási megbízásom 780-on, rögtön nyitás után. Majdnem elérte a csatornatetőt...

Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Minden, amit a kezdéshez tudni érdemes.
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Felvigyázó /Junior felvigyázó

Felvigyázó /Junior felvigyázó

Elemző/Junior elemző

Elemző/Junior elemző

Osztályvezető

Osztályvezető
2021-04-29
Lakossági hitelkockázatok & behajtás 2021 Meetup
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
eiffel torony franciaország