export trade
Gazdaság

Kína menti meg a német exportot

MTI
Nőtt Németország exportja februárban. Különösen a kínai viszonylatban tapasztalt erőteljes forgalom jól jött a legnagyobb euróövezeti gazdaságnak, amelynek teljesítményét visszafogja a koronavírus-járvány terjedését akadályozó zárlatok elrendelése.

A német statisztikai hivatal (Destatis) pénteken azt közölte, hogy februárban az előző hónaphoz képest, szezonális és naptári hatással kiigazítva a kivitel értéke 0,9 százalékkal nőtt. Elemzők minimálisan nagyobb, 1 százalékos bővülésre számítottak a januári 1,6 százalékos emelkedés után.

A behozatal értéke januárral összevetve februárban 3,6 százalékkal nőtt, nagyobb mértékben az elemzők által várt 2,4 százaléknál. Januárban a német import 3,5 százalékkal csökkent decemberhez képest.  A kereskedelmi mérleg többlete 19,1 milliárd euróra csökkent februárban a januári 21,2 milliárd euróról.

Tavaly a kivitel értéke 9,3 százalékkal, 1204,7 milliárd euróra süllyedt, a behozatalé pedig 7,1 százalékkal, 1025,6 milliárd euróra esett vissza. A kereskedelmi mérlegben 179,1 milliárd euró többlet keletkezett, egy évvel korábban, 2019-ben 224 milliárd euró volt az aktívum.

Idén februárban Németország 8,5 milliárd euró értékben exportált Kínába, ami 25,7 százalék növekedés éves szinten.

Az onnan származó német import 32,5 százalékkal, 9,9 milliárd euróra emelkedett. A német kivitel az Egyesült Államokba 0,6 százalékkal, 9,5 milliárd euróra csökkent, a német import pedig 12,6 százalékkal, 5,1 milliárd euróra esett éves összevetésben.

Címlapkép: Getty Images

digitális bank chip
koronavirus
GettyImages-1211246431 (3)
D__VG20190304010 (1)
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Összefoglaljuk a befektetési termékeket
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Lakossági kockázatkezelési szakértő

Lakossági kockázatkezelési szakértő

Üzleti modellező

Üzleti modellező

Hitelkockázati modellező

Hitelkockázati modellező
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
2021-06-09
Hitelezés 2021
koronavirus