iskola járvány koronavírus
Gazdaság

Elárulta a kormány, miért nyitja ki az iskolákat a súlyos járványhelyzetben

Portfolio
A kormány szerint a lakosság oltottsága lehetővé teszi, hogy kinyissanak az általános iskolák. A járványhelyzet alapján azonban egyetlen szakértő sem tartja indokoltnak a nyitást.

"A magyar lakosság kiemelkedő beoltottsága lehetővé teszi a lépcsőzetes újraindítást, az óvodák és iskolák készen állnak az újranyitásra a védelmi intézkedések fenntartása mellett. Több mint 100 ezer pedagógus kapott soron kívüli oltást, és ezekben a napokban is újabb 100 ezer bölcsődei, óvodai és iskolai dolgozó kap soron kívüli oltást" – írta az ATV Híradó kérdésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A csatorna azt szerette volna megtudni, hogy miért nyílnak meg az általános iskolák április 19-én, ha még nem alakult ki a védettség a pedagógusoknál, illetve a gyerekeket be sem lehet egyelőre oltani, miközben a vírus gyorsan terjed.

A Portfolio pénteken megírta, hogy a kormány a középiskolák nyitásának elhalasztásáról döntött, miután az iskolák április 19-ei nyitását számos kritika érte. Az írásbeli érettségi után, május 10-én térhet vissza a tantermi oktatás ezekben az intézményekben. Az általános iskolák viszont a tervek szerint továbbra is április 19-én nyitnak, aminek oka nem világos annak fényében, hogy az érettségi szóbeli fordulóját még egy hónappal később is kockázatosnak tarthatja a kormány, ezért azt nem tartják meg idén.

Az Emmi átoltottságra vonatkozó nyilatkozata azért különös, mert leginkább az idősek vannak beoltva, az iskolába viszont gyerekek és tanárok járnak, akik megfertőzhetik a családtagjaikat is. A gyerekek nem olthatóak, a pedagógusok pedig a napokban kapnak oltást, vagyis nem lesz immunitásuk április 19-re. A brit mutáció pedig nemcsak a nyugdíjas korú népességre veszélyes, hanem a fiatalabbakra is, elég csak a mai magyar halálozási statisztikára pillanatani.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) közölte: "fenntartjuk, hogy nem csak a középiskolák esetében, hanem a teljes ágazatban komoly veszélyeket hozhat az április 19-i megnyitás, ezért nem szabad, veszélyes kinyitni az iskolákat ebben az időpontban". A szakszervezet szerint az iskolai tantermekben nem tartható a megfelelő védőtávolság, amelyet például a rendelet a kereskedelemben előír. A gyerekek nem védettek, maguk illetve családjuk egészségét is veszélyezteti a korai nyitás, illetve a pedagógusok esetében nem alakulhat ki addig teljes védettség - olvasható a közleményben.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) eredményként értékeli a középiskolák megnyitásának elhalasztását, ám továbbra is követelik valamennyi köznevelési intézmény zárva tartását és a digitális munkarend fenntartását, valamint annak bevezetését az óvodákban is – olvasható a szervezet nyílt levelében, amit Orbán Viktor miniszterelnöknek küldtek.

Boldogkői Zsolt molekuláris biológus véleménye szerint a járványhelyzet miatt nem lenne szabad még visszaállni a tantermi oktatásra. Úgy véli, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha csak szeptemberben nyitnák meg az iskolákat, az új tanévre. Veszélyesnek tartja az iskolák április 19-ei nyitását az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára. Az RTL Klub Híradójának adott interjújában Boldogkői azt kérte a döntéshozóktól, hogy gondolják át az iskolák nyitásának tervét.

Boldogkői korábban azt mondta, hogy ne nyissuk meg az iskolákat áprilisban, mert:

  • a gyerekeket még nem lehet oltani,
  • a tanárok oltása nem fog elegendő immunitást produkálni addigra,
  • a brit variáns veszélyes a kicsikre,
  • ráadásul ők haza fogják vinni a vírust a családba.

A Portfolio megírta, hogy a brit variáns nemcsak a felnőttekre illetve a fiatal felnőttekre, hanem a gyerekekre is veszélyes. „A koronavírus brit változata a gyermekekre is veszélyesebb, mint a korábbiak” – mondta Michael Osterholm, a Minnesotai Egyetem Fertőző Betegségek Kutatási Központjának igazgatója a napokban. Kifejtette, hogy a vírus korábbi változatainál nem tapasztalták azt, hogy a legfiatalabbak is megfertőződnének, ahogyan azt sem, hogy súlyosan megbetegítené őket a vírus. Ezen kívül nem fertőzték tovább a társaikat sem. A brit mutáció azonban képes erre, amely nagyon könnyen megfertőzi a gyerekeket. Osterholm szerint a brit mutáció 50-100 százalékkal fertőzőbb, mint a korábbi változatok, és sokkal nagyobb arányban okoz súlyos megbetegedést.

Éppen az az a tulajdonsága a brit mutációnak, ami miatt az iskolák sem igazán tudtak ellene védekezni, hiszen ameddig azonosítják a fertőzötteket, addigra már az iskolákban jó eséllyel elterjed a fertőzés. Ahogy február-márciusban – vagyis az iskolák zárása előtt –, úgy most is a brit variáns terjed Magyarországon. Az iskolák egyrészt tehát egy olyan gócponttá válhatnak, ahol a vírus brit variánsa gyorsan terjedhet, másrészt veszélyesebb a gyerekekre. „Kétszer-háromszor annyi gyerek van kórházban, mint a járvány korábbi szakaszaiban” - mondta az Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója az ATV-nek. Az orvos azt is közölte, hogy a szövődmények miatt gyerekek is gépi lélegeztetésre szorulnak, de eddig mindenkit sikerült megmenteni.

Müller Cecília országos tisztifőorvos a napokban azt mondta, hogy a koronavírus jelenleg a "fiatalok között is arat". Müller azt is mondta, hogy sokan várnak a védőoltásra, akik még esendőek a betegséggel szemben.

Címlapkép: Getty Images

london_shutter-20170512
vakcina oltás oltatás koronavírus
románia
kreml kremlin oroszország moszkva vlagyimir putyin
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
2021-06-09
Hitelezés 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Üzleti modellező

Üzleti modellező

Hitelkockázati modellező

Hitelkockázati modellező
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Megnézzük hogy épül fel, és miként kell értelmezni az általa mutatott értékeket.
GettyImages-1232758955