maszk korlátozás védelmi intézkedés koronavírus járvány
Gazdaság

Koronavírus-korlátozások: hatalmasat lazított a kormány

Április 7. óta új, enyhébb járványellenes védelmi szabályok mentén élik a magyarok az életüket, miután a kormány úgy döntött, hogy a 2,5 millió beoltott szám elérése után megindulhat az újranyitás. A kormány szabályokon lazító döntése meg is látszódik az egységes nemzetközi módszertan mentén készült szigorúsági index értékén. Idősorosan és nemzetközi kontextusban is jelentős lazításról beszélhetünk.

Április 6-án, vagyis múlt kedden, a járvány elleni védelmi intézkedések lazítása előtti napon az Oxford Egyetem által készített szigorúsági index (ami a korlátozó intézkedések erősségét méri egy 0-tól 100-ig terjedő skálán) értéke Magyarország esetében 79,63 volt.

A múlt szerdán életbe lépett, korlátozásokon enyhítő kormánydöntés viszont nagy változást hozott az index értékében. Az egységes módszertan alapján számolt mutató értelmében

a magyar intézkedések szigorúsága jelentősen csökkent, 70,37 pontra.

Ez egyben azt is jelenti (ahogyan az az alábbi ábráról leolvasható), hogy a jelenleg érvényes szigorúság mértéke hazánkban alacsonyabb, mint a március 8-i második szigorító kört megelőzően. Vagyis az április 7-én - a 2,5 millió beoltotti számhoz kötött, automatikusan - életbe lépett enyhítések (a kijárási tilalom időtartamának szűkítése, minden üzlet megnyitása négyzetméter alapon és hosszabb nyitva tartása, több szolgáltatás újranyitása) összességében nagyobb lazításnak feleltek meg, mint a március 8-ától alkalmazott második körös szigorítások.

Uniós összevetésben a magyar szabályok szigorúsága jelenleg így a középmezőnyben helyezkedik el, 12 ország alkalmaz erősebb korlátozásokat, mint hazánk. A múlt heti enyhítés előtt csupán 5 ország volt Magyarország előtt a szigorúság tekintetében. Vagyis ebben a tekintetben is komoly lazításnak felel meg a múlt heti döntés.

Még több lazítás kilátásban

Ami pedig a kilátásokat illeti: a kormány döntése értelmében jövő héten két fokozatban enyhülnek a védelmi szabályok:

Ennek következtében a jövő héten frissülő Oxford-szigorúsági index értéke tovább fog csökkenni, igaz várhatóan nem akkora mértékben, mint ahogyan az a kormány eredeti terveiből kiolvasható volt. A múlt héthez képest ugyanis lassított a kormány a nyitás tempóján. Közben azt is meg kell említeni, hogy az alapvető védelmi szabályok érvényességének időtartamát május 23-ig meghosszabbította a kormány, vagyis az alapvető szigor (kijárási korlátozás, kötelező maszkviselés, távolságtartás, gyülekezési tilalom, stb.) még legalább 5 hétig marad.

Az újranyitás jövő héten esedékes második (kétlépcsős) lazítási fokozatát már most ismerjük, azonban azt is meg kell jegyezni, hogy ezek után is - legalábbis a kormány kommunikációja szerint - újabb, a szigorúságon enyhítő kormánydöntések várhatók a közeljövőben. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter például egyenesen azt mondta, hogy ha a jövő hét közepén eléri hazánk a 3,5 millió beoltottat, akkor fog dönteni arról a kormány, hogy később 4-4,5-5 millió beoltott esetében milyen enyhítéseket hoz. Előrevetítette azt is, hogy 4 millió beoltott esetén lesznek olyan lazítások, amik csak az igazolvánnyal rendelkezőkre vonatkoznak majd.

Ennek súlyos ára van

A megvalósult múlt heti lazítás nemzetközi skálán kimutatott mértéke jól szemlélteti a kormány újfajta járványkezelési stratégiáját. A kormány az (elkésett márciusi) szigorítás óta folyamatosan erőteljes lazító retorikai üzemmódban van, amihez képest a feloldások - szembenézve a realitásokkal - több hetet csúsznak.

A járványkezelés ugyanakkor még így is pengeélen jár,

hiszen az egészségügy magas leterheltsége mellett próbálja az - oltásokkal is jelentősen megtámogatott - immunitás növekedését azonnal enyhítő lépésekre váltani.

Korábbi cikkünkben már kiemeltük, hogy nem árt tisztában lenni ennek a stratégiának a következményeivel. Oroszi Beatrix, az Innovációs és Technológiai Minisztérium tanácsokat adó Járványmatematikai Modellező és Epidemiológiai projektcsapat tagja Népszavának adott interjújából kiderült ugyanis, hogy ha a kontaktusok száma olyan maradna, mint amilyen húsvét előtt volt (vagyis a szigorból nem engedne a kormány és az emberek hasonlóan fegyelmezettek lennének - a szerk.), akkor "körülbelül kéthetente megfeleződhetne a napi esetszám, gyakorlatilag hetek alatt eljuthatnánk oda, hogy csak napi néhány száz új megbetegedést regisztrálunk". "Ezt a folyamatot lassítani fogja a korlátozó intézkedések feloldása, és innentől kezdve az a nagy kérdés, hogy hány héttel lesz hosszabb a lejövetel. Ha csak tíz százalékkal emelkedik a kontaktusok száma, akkor két hét helyett máris négy hét kell az esetszám feleződéséhez" - fejtette ki a szakember. Vagyis az ugyan fékezett, de fokozatos nyitás stratégiájának súlyos ára van ahhoz a forgatókönyvhöz képest, mintha egyáltalán nem lenne nyitás még a következő hetekben (tartósan fennmaradna a szigor), és a járvány sokkal gyorsabban csengene le. A gyorsabb lecsengés gyorsabb ütemben javuló kórházi állapotokkal, kevesebb súlyos beteggel, kevesebb lélegeztetésre szoruló beteggel járna és ebből kifolyólag alacsonyabb halálozási számokkal.

Címlapkép: Védőmaszkot viselő járókelők a budapesti Örs vezér téren 2020. november 11-én. Forrás: MTI/Balogh Zoltán

németország gyár erőmű
fedusa_shutter
portugália shutter
Benzinkút
getty trading
GettyImages-1227934022
horvátország
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
2021-06-09
Hitelezés 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Lakossági kockázatkezelési szakértő

Lakossági kockázatkezelési szakértő
Online előadás
Hol fordul az árfolyam, vételi, eladási zónák, piaci aktualitások.
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
németország gyár erőmű