vaccc
Gazdaság

Bejelentették: 100%-os védelmet nyújt a világ egyik legbotrányosabb vakcinája

Portfolio
Az Ocugen biotech cég nemrég bejelentette, hogy a partnerük, a Bharat Biotech kimondottan kedvező eredményt tudott felmutatni a Covaxin koronavírus-vakcina harmadik fázisban lévő tesztelése során. Az inaktivált vírust alkalmazó vakcina 78 százalékos hatékonyságot nyújt a koronavírus-fertőzés ellen, a súlyos betegség kialakulása ellen pedig 100 százalékos védelmet nyújt az ellenszer a tesztelés alapján. A tervek szerint a jövőben az Ocugen értékesítheti majd a vakcinát az Egyesült Államokban, a kedvező teszteredmény hírére komolyat ralizott a biotech cég árfolyama.

A harmadik fázis második időközi tesztelésében 25 800 fő vett részt, az eredmények alapján az indiai vakcina 78 százalékos hatékonyságot mutatott a koronavírus enyhe, mérsékelt és súlyos mellékhatásaival szemben,

a súlyos szövődmények ellen pedig 100 százalékos védelmet nyújt.

A Covaxinról egyébként korábban is írtunk már, az indiai vakcinát a Bharat Biotech az Indian Council for Medical Research-el közösen fejlesztette.

Az indiai vakcina fejlesztéséhez egyébként számos botrány kapcsolódott, például a vakcina vészhelyzeti jóváhagyást kapott még azelőtt, hogy széles körben tesztelték volna, és elkezdődött az egészségügyi dolgozók oltatása is azelőtt, hogy egyáltalán azt megállapíthatták volna, hogy pontosan milyen hatékony a szer az új koronavírus ellen vagy hogy milyen mellékhatásokat okozhat. Emellett a fejlesztés mindössze hat hónapig tartott és több pletyka is terjengett arról, hogy a tesztelést India szegénynegyedeiben élőkön végezték, akik nem tudták, hogy kísérleti vakcinával oltják be őket.

Az inaktivált vírust alkalmazó vakcinát eddig 6 országban engedélyezték: Indiában, Iránban, Zimbabwe-n, Nepálban, Mexikóban és Mauritiuson.

India 300 millió dózisnyi Bharat-vakcinát akar gyártani évente, részben exportra. Egy amerikai biotech cég, az Ocugen kötött még februárban szerződést az indiai vakcinafejlesztővel, a megállapodás szerint az Ocugen fogja a Covaxint értékesíteni az Egyesült Államokban, amennyiben hatósági engedélyt kap az ellenszer. Az ügylet értelmében az értékesítésekből származó profit 45 százaléka illetheti az amerikai biotech céget.

Az örömteli hírre a vállalat részvénye is kimondottan jól reagált, végül 17,8 százalékot szárnyalt a jegyzés tegnap, ezzel együtt idén már 255,2 százalékos a plusz a papírnál.

ocugenr

Címlapkép: Paolo Lo Debole/Getty Images

koronavirus
pascalsoirot_gettyimages
GettyImages-1211246431 (3)
bét
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
2021-06-09
Hitelezés 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Lakossági kockázatkezelési szakértő

Lakossági kockázatkezelési szakértő

Üzleti modellező

Üzleti modellező

Hitelkockázati modellező

Hitelkockázati modellező
Online előadás
Összefoglaljuk a befektetési termékeket
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
koronavirus