vakcina
Gazdaság

Szijjártó: ma 334 ezer Pfizer-vakcina érkezik Magyarországra

Portfolio
Ma érkezik meg a 20. Pfizer-szállítmány Magyarországra 334 ezer oltóanyaggal, ezzel összességében 2,8 milliót éri el az országba szállított vakcináik száma, ezáltal az országban pillanatnyilag legalábbis a legtöbb oltóanyag a Pfizertől érkezett - mondta Szijjártó Péter kedden élőben a Pfizer képviselőjével tartott sajtótájékoztatón, amelyet élőben közvetítettek a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán.

A Pfizerrel kötött szerződésünk összesen 10,8 millió oltóanyagról szól - emlékeztetett Szijjártó Péter, aki elmondta, hogy ezeknek a szállításoknak, valamint annak köszönhetően, hogy a szélrózsa keleti és nyugati irányából is vásároltak vakcinát,

Magyarországon fordul át először az oltóanyagok piaca keresleti piacból kínálatiba,

vagyis mi érjük el Európában először azt az állapotot, hogy van elég oltóanyag minden olyan ember beoltására, aki kéri azt - fűzte hozzá.

Kitért arra is, hogy a fiatalok oltásában is nagy szerepet szánnak a Pfizer-oltóanyagnak, éppen ezért a megfelelő készleteket tartalékolják arra, hogy a 16 és 18 év közöttieket be tudják oltani, és várják a tudományos álláspontokat a 16 évnél is fiatalabbak beoltásának esetleges lehetőségéről.

 Címlapkép forrása: Getty Images

skot valasztasok 210508
Benko Tibor honvedelmi torvenyjavaslat150
koronavirus vilag
pfizer vakcina oltás
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Vételi, eladási zónák azonosítása, piaci aktualitások
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Üzleti modellező

Üzleti modellező

Hitelkockázati modellező

Hitelkockázati modellező
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
2021-06-09
Hitelezés 2021
rakéta amerika biden trump elnökválasztás