parlamentfelulrol
Gazdaság

Százmilliárdokat dob ki az ablakon Magyarország azzal, hogy lemond a brüsszeli hitelről

Magyarország nem kívánja igénybe venni az Európai Unió helyreállítási alapjának (RRF) hitel lábát, csak a vissza nem térítendő támogatást vesszük fel. Az igen olcsó forrásokról való lemondás lehetséges okairól már írtunk, most a döntés árát próbáljuk számszerűsíteni. Bár nagyon sok peremfeltételtől függ, de hosszú távon az uniós hitelről való lemondás több százmilliárd forintnyi kamatkiadási többletet jelenthet. Cserébe persze nem köti majd meg a kormány kezét az Európai Bizottság.

Elszállt az adósság - Nem akarunk többet?

Tavaly a koronavírus-járvány, illetve az abból eredő gazdasági válság következtében 80,4%-ra emelkedett a GDP-arányos államadósság az előzetes adatok szerint a 2019-es 64,7 százalékról. Ezzel nyolcéves csökkenő tendencia tört meg, hirtelen 2011-es szintre, történelmi csúcsra ugrott vissza Magyarország adósságrátája.

A kormány a következő években sem számít meredek csökkenésre, a friss konvergencia program szerint 2021-ben a GDP 79,9 százalékára eshet az adósságráta, aztán a friss költségvetési törvénytervezet szerint 2022-re csak 79,3%-ra, majd még 2025-ben is 73,1 százalék lehet, vagyis belátható időn belül nem tűnik elérhetőnek a 2019-es mélypont. Ráadásul a stabilitási törvény értelmében legalább minimálisan csökkennie kell az államadósság-aránynak, csak azok az évek jelentenek kivételt, amikor visszaesik a gazdaság teljesítménye.

Az idei kilátásokból már látszik, miért nem akarja a kormány lehívni az uniós alap hitelét, a tavaly év végi 80,4%-os adósságráta és a 2021 végére várt 79,9% között nagyon kicsi a különbség, akár a forint gyengülésével vagy kicsit rosszabb gazdasági teljesítménnyel is veszélybe kerülhetne az adósságcsökkenés.

Vagyis ebből a szempontból érthető a kormány idegenkedése az uniós közös hitelfelvételtől, abból a szempontból viszont nem, hogy

ANNAK KAMATA VÁRHATÓAN JÓVAL KEDVEZŐBB LENNE MAGYAR SZEMPONTBÓL, MINT A HASONLÓ FUTAMIDEJŰ PIACI VAGY ÁLLAMKÖZI KÖLCSÖNÖK ESETÉBEN.

Az alábbiakban számszerűsítjük a hitelről való lemondás kamatköltségét, és adunk néhány szempontot ami árnyalja a képet.

Mennyit veszítünk azon, ha nem az uniós hitelt használjuk fel?

Először nézzük meg a piacról felvehető hitellel összehasonlítva az RRF-alap finanszírozási lehetőségeit. Utoljára tavaly novemberben lépett ki a nemzetközi kötvénypiacra Magyarország, akkor 10 és 30 éves eurókötvényeket adott el az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Előbbit 0,5%-os, utóbbit pedig 1,5%-os kuponnal, viszont nem százszázalékos árfolyam mellett, így a tényleges hozam 0,64%, illetve 1,66% volt.

Az Európai Unió ennél biztosan alacsonyabb kamat mellett tud majd eladósodni. Bár az RRF-alap finanszírozására szolgáló kötvényeket egyelőre nem bocsátották ki, de már most is vannak példák. Az uniós munkaerőpiaci válságenyhítő alap (SURE) keretében az utóbbi hónapokban hasonló futamidőn (10-30 év) jellemzően 0,2-0,4%-os kamat mellett bocsátott ki kötvényeket az EU, tehát nagyjából 0,3%-os kamatszintet vehetünk összehasonlítási alapnak az RRF esetén.

Ha ebből indulunk ki, akkor

a tavaly novemberi hazai hosszú lejáratú kötvényhozamoknál 0,85 százalékponttal lehetett volna kedvezőbb a finanszírozás.

Tavaly ősszel az idei devizaszükséglet biztosítására 2,5 milliárd euró hitelt vett fel az állam. Ha ehelyett RRF-hitelt tudtunk volna már felvenni, akkor évi 21,3 millió eurót, mintegy 7,7 milliárd forintot spórolhatott volna meg az állam a teljes futamidőn. Ez első ránézésre nem jelentős tétel, azonban évről évre ekkora a kamatkülönbözet, így ezt 10, illetve 30 évig folyamatosan fizetni kell. Vagyis a teljes futamidő alatt 150 milliárd forint lehetett volna a különbözet, ennyit spórolhatott volna elméletileg a magyar állam a tavaly novemberi devizakötvény-kibocsátásokon.

Mindezt továbbgondolva a jövőre és közben erősen leegyszerűsítve a képet: ha az idén januári 30 éves SURE-kötvény (0,13%) és a magyar állam tavaly novemberi 30 éves forrásbevonásának (1,66%) kamatkülönbségét a most elengedett 9,7 milliárd eurónyi teljes RRF-hitelkeretre előrevetítjük, akkor

évente 53 milliárdos, 30 év távlatában pedig 1600 milliárd forintnyi kamattöbblet adódna.

Nyilván nem egyszerre, hanem sok évre elnyújtva és nem csak 30 évre, hanem rövidebb futamidőre vonna be ilyen hatalmas hitelvolument az állam (ha valóban szüksége lenne az összes pénzre), így a pontos kamattöbblet számítása előre nem lehetséges, de bizonyára százmilliárdos tételekről beszélhetnénk.

Paks-2 és a Budapest-Belgrád esetében még nagyobb a különbség

Ha az államközi hitelekkel hasonlítjuk össze az uniós helyreállítási alap forrásköltségét, akkor még nagyobb a különbség. Az utóbbi évek egyik ilyen államközi megállapodása a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása volt, melyhez Kína biztosít hitelt. A kölcsön összege 577,5 milliárd forint, amit dollárban 2,5%-os kamatra kap meg Magyarország 18-20 évre.

Ennél a tételnél a 15 éves uniós SURE-kötvény kamatával számolva durván 2,2%-pontot veszítünk évente a kínai kölcsön miatt, ami 12,7 milliárd forint. A teljes futamidőre számítva pedig ez azt jelenti, hogy 18 évvel számolva

MAJDNEM 230 MILLIÁRD FORINTTAL FIZETÜNK KI TÖBB KAMATOT KÍNÁNAK.

Még durvább a különbség a Paks-2 beruházásra nyújtott orosz hitel esetében, ahol a parlament által elfogadott törvény szerint 3,95-4,95% közötti sávos kamat mellett adósodunk el 10 milliárd euró összegben. 4,5% körüli átlagos kamatot feltételezve a hasonló méretű uniós helyreállítási hitel több mint 4 százalékponttal kedvezőbb lehetne elméletben. Ha a teljes orosz hitelkeretet lehívnánk, akkor az évente 150 milliárd forint többlet kamatkiadást jelentene, ami 30 év alatt 4500 milliárd forint lenne, de még a futamidő felével számolva is 2200 milliárd forint.

FONTOS AZONBAN HANGSÚLYOZNI, HOGY EZ CSAK EGY TEORETIKUS SZÁMÍTÁS.

A paksi projekt hitelköltsége ennél sokkal alacsonyabb, mert bármikor ingyen, további költség nélkül előtörleszthető az építkezéshez lehívott orosz hitelrészlet a más forrásokból felvett hitelekkel. Eddig ezt meg is tette a magyar állam, vagyis a lehívott összeget rögtön kiváltottuk kedvezőbb, piaci kamatozású hitellel és előtörlesztettük a hitelt az oroszok felé. Éppen ezért a Pénzügyminisztérium múlt heti közlése szerint nem is tartozunk jelenleg az oroszoknak az újratárgyalt törlesztési kondíciók mellett sem.

Az orosz hitelkeret megtartása mögötti logika az lehet, hogy a futamidő alatt még előállhat olyan helyzet, amikor az 5%-os orosz hitel is kedvező lenne számunkra, mert más forrásból csak drágábban tudnánk finanszírozni magunkat. Ha viszont abból indulunk ki, hogy nem lesz ilyen, hanem folyamatosan kiváltjuk majd a teljes 10 milliárd eurónyi lehívott hitelkeretet a piacról, akkor a mostani piaci kondíciók mellett az évi 1 százalékpont körüli RRF és állami piaci forrásbevonás közötti kamatkülönbözet évi 35-40 milliárd forintnyi többlet költséget jelentene. Így

15 éves távon 540 MILLIÁRDDAL LENNE DRÁGÁBB a PAKS-2 még az elméleti refinanszírozás mellett is, MINT AZ RRF-HITEL FORRÁSA.

Azt persze lehetetlen megmondani, milyen piaci finanszírozási kondíciók lesznek 10-20 év múlva, így a fenti kamatkülönbségek alakulása is bizonytalan. Ha viszont csak a kamatok változásának irányára kellene fogadni, akkor jó eséllyel a jelenlegi extrém kedvező állami finanszírozási költségek inkább felfelé mozdulhatnak majd el, hiszen várhatóan nem tart örökké a jegybankok nulla kamatának és masszív kötvényvásárlási programjainak a korszaka.

De akkor miért nem használjuk inkább az uniós hitelt?

A fenti okfejtés alapján mind a piaci, mind pedig az államközi hiteleknél jóval kedvezőbb kondíciók mellett tudnánk lehívni az RRF-ből kölcsönt. Ahhoz azonban, hogy valóban 100 milliárd forintos nagyságrendű spórolásról beszéljünk, teljesülnie kell egy – nevezzük így - „bevonhatósági feltételnek”. Az államközi szerződések jellemzően egy-egy projektre vonatkoznak, vagyis a konkrét beruházáshoz biztosítja jelen esetben Kína és Oroszország a hitelkeretet. Ez egyrészt rugalmas, hiszen csak a felhasználással párhuzamosan kell lehívnunk, másrészt nem kötik feltételekhez a pénz felhasználását. Az RRF-alap pénzei is csak eleve meghatározott célokra használhatók fel, de közben folyamatos uniós ellenőrzéssel kell számolni az elköltése során. A kínai és orosz fél viszont azt is elvárja, hogy a beruházásban is részt vegyen, vagyis a pénz egy része hozzájuk vándoroljon vissza. A magyar kormánynak pedig a jelek szerint megér az évente néhány tízmilliárd forintot, hogy jó kapcsolatot ápoljon Kínával és Oroszországgal, ezen a módon is elköteleződjön feléjük.

a fentiek miatt tehát a drága (de részben piaci alapúvá konvertálható) államközi hitelek kiváltására az RRF-forrás nem alkalmas.

Mielőtt a kiváltás kérdésébe belezavarodnánk, egyszerűsítsük le a helyzetet. Tegyük fel, hogy az állam beruházási tervei függetlenek attól, hogy milyen finanszírozási forrás áll a rendelkezésére. Pakstól Belgrádig, a felsőoktatástól az egészségügyig egy adott beruházási projektcsomagot akar végrehajtani. Ehhez keresi a legolcsóbb megvalósítási forrást. Ha így nézzük, akkor a legolcsóbbnak számító RRF-hitel felvétele „szinte kötelező”, hiszen más, drágább forrást tud kiváltani vele. Ha ezt nem teszi, valóban több százmilliárd forintot dob ki az ablakon.

A helyzetet bonyolítja, ha az állam által eltervezett beruházásokra az RRF-forrás nem felhasználható. Ez előfordulhat akkor, ha a hazai projektek nem találkoznak az uniós programok célkitűzéseivel (mint például a felsőoktatási átalakításokhoz uniós keretből bevonni tervezett bő 1000 milliárdos összegnél). Ekkor vagy a kormány nem talál olyan beruházást, amire be tudná vonni az olcsó forrást, vagy fordítva: például a felsőoktatás körüli, nagyon furcsa alapítványosdiban az Európai Unió valószínűleg nem akar közösségi forrást látni.

Ha nem tudjuk az eltervezett beruházásokra a pénzt felvenni, akkor rövid távon három dolgot tehetünk:

  1. Többletberuházásokat vállalunk más célokra. Ezzel kapcsolatban a probléma a cikkünk elején már jelzett államadósság-pálya: a csökkenő ráta érdekében az állam nem vállalhat túl sok új projektet hitelből. A másik probléma (ami azért az elmúlt években nem szokta zavarni a kormányt, sőt), hogy a 30% felé közelítő beruházási rátánk gazdasági túlfűtöttséget okozhat, azaz a kivitelezési költségek tovább emelkednek és ezáltal az olcsóbb RRF-forrás kedvező kamathatása eltűnik.
  2. Átalakítjuk a beruházási prioritásokat. Az olcsó forrás elérése érdekében először olyan fejlesztéseket valósítunk meg, amikhez valóban elérhető, lehívható az EU-tól a kedvező finanszírozás. Ez szintén egy olyan lehetőség, aminek a kihagyása nem igazán érthető a beruházásvezérelt növekedésre törekedő kormánytól. A háttérben bizonyára az a megfontolás is húzódhat, hogy az unió ezen források felhasználására rálát, és ezt az ellenőrzést szívesen elkerülné a kormány.
  3. Az olcsó forrásokból megvalósítható beruházásokat később hajtja végre, és 2023-ig még lehívja azokat. Nem lennénk meglepve, ha végül ez a forgatókönyv valósulna meg, azaz a kommunikációval összhangban most valóban csak átmenetileg engedte el az RRF-hitelt a kormány és idővel, a projektek alaposabb végiggondolásával majd kérni fogja (a döntő részét).

Címlapkép: Getty Images

varrás varrógép maszk koronavírus getty stock
new york_getty_stock
hadsereg katona tank getty stock
bill melinda gates getty editorial
GettyImages-1182794270
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Vételi, eladási zónák azonosítása, piaci aktualitások
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Üzleti modellező

Üzleti modellező

Hitelkockázati modellező

Hitelkockázati modellező
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
2021-06-09
Hitelezés 2021
varrás varrógép maszk koronavírus getty stock