GettyImages-1262790546
Gazdaság

Külföldön is felfigyeltek a magyar tanulmányra: a helytelen alvás növeli a szívroham kockázatát

Portfolio
Akár a keringési betegségek kialakulásának rizikóját is növelheti a szociális jetlag nevű jelenség, ami alatt a szabad- és munkanapok alvási időszakának eltérését értjük - derül ki a Semmelweis Egyetem szerdai közleményéből. Amennyiben rendszeresen akár több órás eltérés is van a kettő között, az hatással van a szívműködés idegi szabályozására is. A tanulmányt egy vezető idegtudományi folyóirat nemrég beválogatta az elmúlt időszak legjelentősebb publikációi közé.

Szabadnapokon és hétvégéken sokkal inkább tudunk a saját biológiai óránk szerint élni, azaz akkor fekhetünk le, amikor álmosak vagyunk és akkor kelhetünk, ha már kipihentük magunkat – magyarázta dr. Káldi Krisztina, az Élettani Intézet egyetemi docense, hozzátéve: a két időablak között több órás eltérés is lehet.

Ezt nevezzük szociális jetlagnek, ami olyan, mintha minden hétvégén 2-3 időzónát átlépő utazást tennénk.

A téma különösen aktuális, hiszen az év során most a leghosszabbak a nappalok, és ez a nyári időszámítás miatt azt jelenti, hogy még este 1/2 10-kor is világos van. Ez a meghosszabbodott esti világos időszak becsapja a belső óránkat, azt az információt közvetíti felé, hogy korán van. Ezáltal csökkenti az álmosságot, és nehezíti az elalvást a munkanapokon, ami a korai kelés miatt alváshiányhoz vezet, hétvégén pedig még jobban kitolja az alvásablakunkat, ami tovább növeli a szociális jetlaget.

A Semmelweis Egyetem kutatóinak először sikerült összefüggést kimutatniuk a szociális jetlag és a szívműködés idegi szabályozása között.

Tanulmányuk szerint minél inkább a szociális elvárások, és nem a belső óránk határozza meg az alvási ritmusunkat, annál rosszabb az alvásminőség és annál előnytelenebbül alakulnak a szívfrekvencia variabilitás mutatói, ami egyes keringési betegségek kialakulásának magasabb rizikóját is jelenti.

A Kronofiziológiai Munkacsoport munkatársai a Magatartástudományi Intézettel együttműködve fiatal, egészséges férfiakon vizsgálták, hogy a szociális jetlag és a szubjektív alvásminőség, valamint az autonóm idegrendszer állapotát jól jellemző szívfrekvencia variabilitás között van-e összefüggés. A vizsgálat eredményei szerint azok, akik hétköznap nem a biológiai órájuk szerinti ritmusban aludtak, rosszabb alvásminőségről számoltak be.

A vizsgálat továbbá kimutatta, hogy azoknak, akiket a szociális jetlag jobban érint, hétköznap alacsonyabb volt a szívfrekvencia variabilitásuk, azaz rosszabb a kardiovaszkuláris rendszerük alkalmazkodási képessége,

ami növelheti az infarktus vagy a magas vérnyomás kialakulásának kockázatát.

A szociális jetlag mértéke csökkenthető lenne egyebek mellett például rugalmas munkaidővel, de az egyének is tehetnek azért, hogy kevésbé érintse őket: a késői típusúaknak javasolt reggelenként minél többet természetes fényben tartózkodniuk; emellett ma már jól ismert az a tanács, miszerint esténként célszerű csökkenteni az intenzív kék fény expozíciót: hasznos a mobiltelefon, illetve a monitor képernyőjének fényét kék-fény szűrő programját használni – mutatott rá Sűdy Ágnes PhD-hallgató, a tanulmány első szerzője.

Címlapkép: Getty Images

olimpia zaszlo shutter-20170801
horvátország dubrovnyik nyaralás tengerpart getty stock
koronavírus 2020 03 14
koronavírus vakcina oltás 2 getty stock
autópálya sztráda torlódás
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021.09.07
Sustainable World 2021
2021.09.21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021.09.08
Business and Finance Summit 2021 - CFO of the year
2021.09.15
Property Investment Forum 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
olimpia zaszlo shutter-20170801