GettyImages-1220040372
Gazdaság

Bod Péter Ákos: Ez itt nem Amerika

A foglalkoztatás javult, de nagyon megemelkedtek az árak. Az emberek a mindennapi cikkekért sokkal többet kénytelenek fizetni, közben a vállalati nyereséghányad tovább növekedik. Ez így nem mehet tovább, a kormány intézkedéseket jelent be. Figyelem, ez nem hazai szöveg, noha lehetne az. Az idézett megállapításokkal Joe Biden elnöki rendelete kezdődik, amelyet július 9-én tettek közzé.

Ha ismerősen hangzik nekünk a helyzetleírás, annak két alapvető oka van. Mindkét gazdaság a tavalyi járvány okozta recesszióból az idén átlépett a növekedés fázisába, és ilyenkor felszívódik a korábban megugró munkanélküliség. Másrészt mindkét országban hasonló az áremelkedés, némi eltérésekkel. Egy éve a sokkok nyomán a kereslet csökkent, az emberek kevesebbet fogyasztottak, és ez visszafogta a fogyasztói árak növekedését, ám most az élet normalizálódásával az árak jól felmentek. 5 százalék feletti árindex itt és ott – ez azért ritka egybeesés amerikai és magyar viszonylatban.

Itt azért már látszódnak a különbségek. Nálunk valójában tavaly sem tűnt el az infláció, sőt, már 2016 óta trendszerűen felfelé mennek az árak. Így a hazai pénzromlás üteme több okot ad az aggodalomra, mint az év/év alapú amerikai árindex hasonló értéke. Azon – ahogy a jegybankárok mondják – át lehet nézni, mivel a mostani árnövekedés jórészt a tavalyi alacsony bázishoz mért korrekció, a sok egyedi és átmeneti hatás miatt nem kell kivetíteni az ütemet a jövőre nézve, a fogyasztók és az üzletemberek inflációs várakozásai sem álltak be magas szinten. Nálunk viszont nagyon is érzik az árak elfutását az emberek, de a cégvezetők sem tudnak jegybankári emelkedettséggel keresztülnézni a megnőtt árakon.

Számos ágazatunkban a termelői, nagykereskedelmi árak kétszámjegyű növekedést mutatnak az idén, és nemcsak az építőanyagiparban, az építőiparban. A forint jelentős értékvesztése nyomán általában is drágul az import, többe kerül az anyag, energia, alkatrész. Néhány fontos gazdasági területen anyagellátási gondok is lassítják, és ezzel drágítják a termelést. Továbbá megjelent megint a munkaerőhiány, márpedig akkor a bérköltség is nő. A betöltetlen állások számának növekedése egyébként – szintén érdekes párhuzam – az Egyesült Államokra is igaz.

Munkaerőhiány – máris? Hiszen a termelés még csak most kúszik vissza a járvány kitörése előtti szintre. Pedig a feszes munkaerőpiac általános jelenség az európai gazdaságokban, a tengerentúl, és minálunk, az Óperencián innen. Általános, de fura jelenség, mert még nincs túlfűtve a gazdaság, és nem is lehet a kifejlődő üzleti ciklusnak ebben a szakaszában. Sőt, sokan vannak most is munka nélkül, vagy eredeti szakmájukon kívül egzisztálnak, számos munkahelyen pedig még nem érték el a korábban megszokott munkaterhelést.

Hogy lehet akkor mégis munkaerőhiány? Az amerikai esetről gyakran azt hallani, hogy a munkába állást sokan a nagyvonalúan odazúdított pénzbeli támogatás miatt húzzák el, csak annak kifutásával kezdenek majd munka után nézni. Az amerikai munkaerőpiacról rengeteg adat van, azok viszont nem támasztják alá ezt a vélekedést; döntően nem a kormányzati pénz-segély miatt csökkent a munkaerő kínálata. Nyugat-Európában másféle jövedelempótló és állásmegtartó támogatással éltek a kormányok, és mégis hasonló módon gyenge a munkaerőkínálat sok szakterületen. Nálunk sem a „helikopterről szórt pénz”, sem a nagyvonalú állásmegtartó támogatás nem volt része a válságkezelésnek, hiszen a költségvetési pénz zöme nagyberuházásokra, vállalati támogatásokra megy, mégis a legkülönfélébb szakmákban panaszolják fel a munkaerő, főleg a jól képzett szakemberek hiányát. Sokunk tapasztalata szerint is nehéz mesterembert találni, hosszúak a vállalási (még hosszabbak a teljesítési) határidők, és komolyan megnőttek a tarifák.

A munkaerőpiac különös egyensúlytalansága és az infláció hirtelen felbukkanása komoly elvi, mondhatni ideológiai kérdéseket generál a közvéleményben. Az egyik így szokott szólni: hiba volt hatalmas költségvetési deficiteket vállalni a munkahelyek védelmére hivatkozva. Talán nem kellett volna ekkora jövedelemtranszferrel megsegíteni a jelen generációkat – a jövő generációinak terhére. Nem jobb lett volna hagyni, hogy az emberek, a vállalkozók, a piacok oldják meg azt, amit csak ők tudnak megoldani? De szoktak egészen más irányú kérdéseket is feltenni, az előzővel ellentétes megoldást sugallni. Netán a piacgazdaság alkalmazkodásába, az üzleti rugalmasságba vetett hit bizonyult naivnak? Talán még több és határozottabb állami intervenció kellene a rend visszaállításához, a gazdaság újraindításához?

Még nem vagyunk túl a válságszakaszon, de sok adat, megfigyelés gyűlt össze, amelyek alapján elvethető mindkét ideológia. Az életmód, a családüzem és az üzleti munkaszervezés hirtelen változásai, a munka és a nem-munka fontosságának újragondolása, a járvány visszatértétől való félelem, az online térbe költözés utóhatásai: ez mind benne van a munkanélküliség és a munkaerőhiány együttélésének jelenséghalmazában. A sok országban alkalmazott nagy jövedelemtranszfer bizonyosan javított a helyzeten; pénzbeli támogatás hiányában még mélyebb lett volna a gazdasági aktivitás visszaesése, és még többen estek volna ki a munka világából, romló eséllyel a visszakerülésre. Utólag tisztábban látunk majd abban, hogy a különféle válságkezelési politikák rövid és hosszabb távon mennyire voltak hatásosak, de nem indokolt a kormányzati jövedelempolitikákat általánosan kritizálni.

Ám a piacgazdaság elmarasztalását, a piaci viszonyok en bloc kritikáját is tévesnek érzem. A távmunkára való áttérésben, a megszakadt termelési láncok újraszervezésében, a kereslethez való igazodásban ugyan nem egyformán vizsgáztak a vállalkozások, de úgy vélem, hogy az üzleti élet figyelemre méltó gyorsasággal állt át az új szabályokra, működési módokra nálunk is, máshol is. A vakcinák kifejlesztése, gyártása és disztribúciója terén imponáló teljesítényeket láthattunk; még a kevésbé sikeres fejlesztések, a termelési zavarok is inkább csak arra mutattak rá, hogy milyen nehéz technológiai és logisztikai feladatokat rótt az élet a kutatói közösségre és az iparra. Az állami szervek gyakori késlekedését, kapkodását, improvizálását, az adminisztratív feladatok nehézkes intézését megtapasztalva az elmúlt másfél évben, nem látok alapot a kiterjedt állami beavatkozás, különösen pedig az üzleti szereplők helyére való állami belépés támogatására.

A kép persze tarka, mert mint minden krízis, ez is átrendezte az üzleti pozíciókat, felnagyította a különbségeket. Az újabban ismertté vált üzleti beszámolókból az olvasható ki, hogy nagyvállalatok zöme még a válságos 2020-as esztendőben is igen profitábilis maradt. Feltehetően a kereslet mostani helyreállása során a költségelemek említett növekedése ellenére sem lesz rosszabb pénzügyi éve a vezető cégeknek.  

És ezzel már benne is vagyunk abban az ellentmondásos helyzetben, amely valóban korrekciót igényel:

  • a nagyok nagyobbak és még nyereségesebbek lettek, közben sok kis cég éppen csak vegetál;
  • az árupiacokon és a munkaerő piacán heveny egyensúlytalanságok fejlődtek ki;
  • az árak meglódultak, a családoknak és a rászoruló vállalkozásoknak juttatott költségvetési támogatás reálértékét megeszi az infláció.

Valamit tenni kell, ez így nem mehet tovább! De kinek kell tenni, és mit? Most csak két intézkedés-csomagot tekintsünk át. A bevezetőben említett Biden-csomag hetvennél több intézkedése sokféle, ám döntően olyan, ami a verseny feltételein javít. Ahogy az elnöki rendelet fogalmaz, ideologikus nyelven, de van benne logika:

a verseny nélküli kapitalizmus kizsákmányoláshoz vezet.

Az egyes intézkedéseket most nem szükséges sorra vennünk, mert azok az amerikai gazdaság és társadalom mostani állapotára reagálnak, és egyenkénti súlyuk, jelentőségük is eltérő. A hibás terméket ne csak a gyártónál lehessen (jó drágán vagy sehogy) megjavíttatni. A monopolellenes hatóság nézze meg, hogy miért is drágult meg ilyen drasztikusan sok szolgáltatás. Itt van példának a tengeri konténerszállítás – egy kis segítség: a világ tíz vezető cége birtokolja a konténerkapacitások 85 százalékát. Legyen könnyebb az ügyfélnek a bankváltás, az internetszolgáltató váltása, az egészségbiztosítók között váltás. Ki kell kényszeríteni a Big Tech vállalatok közötti versenyt, és átláthatóbbá tenni az árazásukat, üzleti feltételeiket.

Nem sorolom tovább. Döntően valóban a gazdasági verseny feltételeit javító, a „kisember” pozícióit erősítő intézkedések találhatók az elnöki rendeletben.

Figyelemre méltó, hogy a verseny fogalma itt nem abban korábban gyakori, noha eltorzult formában jelenik meg, ami a deregulálásra, az állami beavatkozás mérséklésére korlátozódik. Itt ellenkezőleg, beavatkozik az állam, olyan piacokon, amelyeken érezhetően elégtelen a verseny. „Kizsákmányolás” – ez ideologikus megfogalmazása az érintett felek közötti rossz egyensúlynak, ami megnyilvánul egyfelől az indokoltnál kisebb bérben, a másik oldalon extraprofitban. Technikaibb nyelven "járadék-jövedelem" keletkezik, ha torz állami beavatkozás vagy éppen a szükséges beavatkozás elmaradása miatt nem érvényesül a gazdasági verseny. Extraprofitokat vágnak zsebre, mégpedig érdemtelenül, hiszen nincs mögöttük társadalmi hasznosság; nem rendkívül sikeres innovációs teljesítményből, eredeti szervezeti megoldásból, tudományos áttörésből fakad a piaci normáknál nagyobb nyereség, hanem mert nincs versenytárs.

Ami kevésbé él a közgondolkodásban, legalábbis így tapasztalom nálunk, ahol szokás legyintgetni a korrupciós ügyek vagy a projektek túlárazásai felemlegetésekor: a járadékosnak jutó jövedelem valakiknél hiányzik. Hívhatjuk kizsákmányolásnak is:

  • a túlárazott közbeszerzésből fakadó extraprofit miatt kevesebb jut az állami költségvetésből más fontos célra,
  • vagy több adót kell az államnak beszednie a polgároktól.

A korrupcióval szerzett ügyleten ehhez hasonló módon úgy keletkezik járadék-jövedelem, hogy valahol, valakiknek kisebb lesz a bérjövedelme, a nem korrupt vállalatoknak kisebb a nyeresége, mint lenne akkor, ha fair verseny érvényesülne. Ugyancsak ehhez hasonló a piaci monopólium, amelynek nyomán monopolnyereség keletkezik az adott piacot uraló szereplőnél, viszont magasabb lesz a piaci ár, emiatt kevesebben képesek megengedni maguknak a terméket – ismerős a tankönyvekből, de látunk ilyet a gyakorlatban is. Ha állami a monopolista, akkor ráadásul rendszerint lomha, rossz hatékonyságú, bürokratikus szervezetként áll szemben a kiszolgáltatott fogyasztóval, ügyféllel, vevővel.

Ezek nem anekdotikus ügyek. Alapos kutatások bizonyítják, hogy ahol gyakori az állami vagy magánmonopólium, és nemzetgazdasági méreteket öltenek a járadékos ügyletek korrupció vagy egyszerűen a verseny hiánya miatt, ott alacsonyabbak a munkabérek, nagyobb az infláció, mint lenne tisztességes verseny esetén. A versenyt támogató, élénkítő állami politika hosszabb távon bizonyosan javít a bérből élők helyzetén, hozzájárul az innovációhoz, serkenti a gazdasági fejlődést. Majd az élet megmutatja, hogy a példaként említett versenyélénkítő csomag miként és mennyit javít az amerikai gazdaság hatásfokán, de mindenképpen ígéretes ügyről van szó.   

És van más logikájú állami reagálás a piacok egyensúlytalanságaira. Például arra, hogy az építőiparra rázúduló állami és magánkereslet nyomán megdrágul az építkezés, megnyúlnak a kivitelezési határidők, a véges mértékben rendelkezésre álló szakképzett munkaerő ára felfelé megy, így a lakásépítésre és felújításra szánt állami támogatás reálértéke nagymértékben csökken. Ez a magyar eset (is). A fa, cement, néhány vegyi termék ára a megugró globális kereslet miatt felfelé tart világszerte; nálunk a gyengülő forint miatt az importár még inkább megnő. Itthon is aktivizálja magát a versenyhatóság, ha gyanú támad a kevés számú szereplő közötti összejátszásra – noha az energia, fa és egyéb alapanyag globális drágulása esetén nem is kell tiltott árrögzítés ahhoz, hogy nagyjából ugyanannyival többe kerüljenek az építőanyagok.

A magyar intézkedési csomag tételein sem megyünk végig. Alapos elemzések születtek az adott iparágban fennálló viszonyokról és a magyar kormányzat által bejelentett intézkedésekről: a kivitel korlátozásáról, a vélelmezett extraprofitnak adóval való elvonásáról, az állami felügyelet kiterjesztéséről és esetleg tevékenységek állami átvételéről. Több benne az állami kontroll szándéka, és kevesebb a verseny pártolása.

Azt üzeni, hogy a döntéshozók alapvetően nem bíznak a piaci szereplők közötti verseny hatékonyság-növelő és így áremelkedést fékező hatásában. Jobban bíznak abban, hogy majd az állami kéz rendet teremt a felbolydult piacokon.

Lehet az állami intézkedés gyors és sikeres, mint ahogy lehet gyors és sikertelen a folyamatok további alakulását tekintve. Sajnos, ha nem sikeres, akkor a politikai logika alapján nem az szokott bekövetkezni, hogy a döntéshozó töredelmesen beismeri a kudarcot és visszavonul, hanem újabb intézkedésekkel próbálja meg mégis elérni a kívánt célt. Az egyik intézkedés tehát egy másikat szül. De még a nagyjából sikeres intervenció után sem könnyen következik be a kormányzati tevékenység ünnepélyes felszámolása, gyakoribb az addigi gyakorlat meghosszabbítása, a létrehozott intézmény működésének tartósulása.

Majd meglátjuk. A gazdasági folyamatok közben állandóan formálódnak, hiszen a gazdasági szereplők igyekeznek alkalmazkodni a változó viszonyokhoz. A politika sem pihen, nem olyan a természete. Ebben a különös, átmeneti folyamatokkal teli helyzetben nehéz felbecsülni az állami intézkedések hatását. Ha azonban a verseny feltételeit javítja az állam, számíthat a hatékonyságkényszer hozamaira is. Ha viszont maga akarja diktálni a feltételeket, akkor további alkalmakat teremt arra, hogy a cégek a járadékra vadásszanak. A kisember ügye elfelejtődik.

A következtetés? A fair verseny jobban megvéd a kizsákmányolástól, mint egy újabb hivatal. A versenypártoló gazdaságpolitikához nem kell a Biden-csomagot sem utánozni, hiszen ismeretes a szisztéma: ez a szociális piacgazdaság.

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a velemeny@portfolio.hu címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A rovatról itt írtunk, a megjelent cikkek pedig itt olvashatók.

Címlapkép: Getty Images

75 éves a forint 5 forintos érme mnb
GettyImages-1211246429 (13)
németország nyugdíj_getty
zöld ingatlan
vakcina
maszk_GettyImages-1214207063
pfizervakcina

Kiszámoló Hogyan adózol?

Bár már sokszor írtam az adózásról, úgy tűnik, érdemes még írni róla. A választások közeledtével az ellenzék...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Kagi, Renko, Heikin Ashi - melyik mire jó?
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
2021.09.21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021.09.07
Sustainable World 2021
2021.09.08
Business and Finance Summit 2021 - CFO of the year
2021.09.15
Property Investment Forum 2021
75 éves a forint 5 forintos érme mnb