A minden várakozásnál rosszabb magyar GDP-adat tudatosította a többször beígért növekedési fordulat újbóli késlekedését, akár teljes elmaradását. Az újraiparosítás jegyében kifejlesztett gazdasági szerkezetben a GDP fenntartható, természetes növekedési üteme immár valahol a másfél és kettő százalék közé esik. Az idei növekedés azonban talán még ezt a szintet sem éri majd el.
Donald Trump vámjai nemcsak azokra az országokra hatnak negatívan, amelyekre kivetik, hanem magára az Egyesült Államokra nézve is. A közgazdászok számára már évszázadok óta világos, hogy milyen kedvező hatásai vannak a kereskedelmi korlátok lebontásának, így valójában óriási kérdés, mi lehet a célja az amerikai elnöknek.
A fogyasztói árszint megemelkedése a jelek szerint meglepetésként érte a kormányzatot, holott az elemzői közösség előre jelezte az év eleji árindex megemelkedését, bár még annál is rosszabb adatok érkeztek, mint amit a legtöbben vártak. Nyilvánvaló, hogy a mi viszonyaink között mindig jelen van az inflációs veszély, és számos oka van annak, hogy a hazai pénzromlás üteme régóta és jelentősen nagy európai összevetésben.
Negyvennyolc órát tartott az Egyesült Államok által indított vámháború (első menete) két szomszédja ellen. Az első körös anyagi veszteségek mérsékeltek, ha nem számolunk a megnövekvő bizonytalanság üzleti és társadalmi következményeivel. De több kérdést hoztak ezek a napok, mint választ.
Az évkezdet önmagában nem mindig fordít a világ állásán, különösen gazdasági ügyekben: léteznek tartós kötöttségek, nehezen módosuló folyamatok, a naptári évtől eltérő ritmusú üzletmenetek. Most mégis több okból várható, hogy 2025 karaktere más lesz, mint az óesztendőé, belső szerkezeti és ciklus-okokból, valamint nagyjelentőségű külső tényezők miatt egyaránt. Akik viszont a remélt kedvező külső fordulatokból vezetik le a többször beígért fellendülés eljövetelét, legfeljebb tanácstalanságukat leplezik. Fontos események persze történnek, ám amint eddig is megtapasztalhattuk, alkalmazkodási készség és képesség dönt a gazdasági siker dolgában.
A XVIII. század óta tudjuk, hogy a szabadkereskedelem viszi előre a világgazdaságot. A szabad akaratú, önkéntes csere megnehezítése, visszaszorítása vámok vagy piackorlátozások révén olyan hatalmi beavatkozás, amely nem szolgálja a jólétet, éppen ellenkezőleg. A következő időszak mégis arról szólhat, hogy vámok és más korlátozások rontják majd a kilátásokat. Ez pedig különösen kedvezőtlen Magyarország számára.
„Már megin’ ez a depresszió” – énekelte az A. E. Bizottság, az 1980-as évek underground zenekara. Közgazdasági depresszió szerencsére nincs nálunk. De már megin’ itt van a recesszió. A friss GDP-adat újabb bizonyítéka, hogy jól belátható pálya helyett kanyargós és göröngyös az utunk. És immár fél évtizede: ezért aggasztó a legújabb recesszió, nem önmagában a visszaesés miatt, noha a harmadik negyedéves adatunk még a lassan növekvő EU-ban is gyenge.
Őszi politikai szezonunk kezdetén két nagy kormányzati téma került elénk: a semlegességi törekvés megfogalmazása, valamint a gazdasági ütemgyorsítási szándék. Akár az volt a szándék, akár nem, a közélet iránt érdeklődőket megmozgatták az ügyek, főleg az első. A törekvések értelmezése, realitásuk megállapítása sok munkát adott az elemzőknek.
Az utóbbi időszakban a magyar gazdaságra jelentős hatást gyakoroltak a nemzetközi és hazai problémák. Bár az infláció némileg mérséklődött, a bizalom továbbra is alacsony, amit a gyenge ipari teljesítmény és a beruházások visszaesése súlyosbít. A gazdasági növekedésre vonatkozó korábbi optimista kormányzati előrejelzések nem váltak valóra, Magyarország pedig továbbra sem tudja megfelelően kezelni a gazdasági sokkokat.
8051, 7234, 6040. Három egymást követő év eredményadata. Az üzleti életben az ilyen adatsor súlyos kérdéseket vet fel, válságteamet igényelne.
A nyár forró, ettől azonban nincs politikai uborkaszezon a világban. Nálunk sem. A június 9-i kettős választás mérsékelt érdeklődést keltő, szinte lefutott hazai eseménynek nézett ki akár csak negyedévvel azt megelőzően. Aztán nagyon másként alakultak a politikai viszonyok. Ami a gazdaságot illeti: a rossz és romló költségvetési helyzet láttán tudható volt, hogy ezúttal nem lesz mód választások előtt hangulatjavító költekezésre. Különösen úgy, hogy igen drága államosítási tervek, valamint a nagyközönség előtt ismeretlen mértékű nagyvállalati támogatások, továbbá az adósságszolgálati terhek miatt az állam költségvetési kiadásai roppantmód megugrottak. Így, amint mértékadó elemzések, valamint az Európai Bizottság tavaszi előrejelzései mutatták, a túlzott mértékű hiány mielőbbi korrekciója lett volna szükséges. Ilyenre persze nem volt kapható a kormány június előtt, eltekintve egy kiadásmérséklő csomagtól. Már az is eredmény, hogy legfeljebb az üzemanyag-kereskedőket presszionálta a kiskereskedelmi árak átmeneti mérséklésére.
Az utca emberének az vele a baja, hogy nincs belőle elég. A jegybankár úgy találja, hogy túl sok van belőle. A nemzetgazdásznak az a baj, hogy egyáltalán van. Mindhárom válasz igaz, a maga egyszerűsége mellett is.
Legfőbb ideje, hogy a magyar gazdaság előtt álló kihívásokról és a lehetséges/kívánatos fejlődési pályá(k)ról érdemi vita folyjon, hiszen a világban gyors és radikális geopolitikai változások, többesélyes technológiai folyamatok és gazdasági súlypontáthelyezések zajlanak.
Nem sok olyan bizonyosság volt a rendszerváltozás óta a magyarok fejében, mint az, hogy fejlettebbek vagyunk Romániánál. Mostanra azonban már ez is megdőlt. Az egy főre jutó GDP-ben leelőztek, a fogyasztásban pedig már messze előttünk járnak.
A koratavaszi adatok ráirányították a figyelmet a gazdasági helyzetünkre, noha a közvéleményt foglalkoztató témákból most egyébként sincs hiány. A makrogazdasági viszonyok általában szűk kör figyelmét kötik le, az elmúlt másfél év rekordméretű inflációja azonban felerősítette a közgazdasági ügyek iránti érdeklődést. Újabban pedig a térség országaihoz mért jövedelmi, fogyasztási mutatóink is hullámokat keltettek, hiszen azokból az olvasható ki, hogy relatív helyzetünk romlott korábban jóval mögöttünk járó népekkel szemben.
Éveken át a színfalak mögött maradtak a gazdasági kormányzaton belüli torzsalkodások, újabban viszont mind láthatóbbak a konfliktusok. Mondhatnánk, hogy az egészséges közéletnek része az eltérő felfogások ütközése, ám az utóbbi időkben tapasztaltak aligha a közélet remélt nívóemelkedésének a jelei. Inkább a helyzet lett más, mint a szerencsésebb években. 2023-as évben megtorpant a gazdasági növekedés, immár másodszorra kétszámjegyű lett az éves inflációs ráta, fontos térségi összevetésekben csúszott hátra a magyar gazdaság. Nem meglepő hát, hogy felerősödtek a kormányzaton belüli intézményes szembenállások, amelyeket élezhetnek személyes ambíciók, befolyásnövelő szándékok. Az utóbbiakat itt nem taglaljuk, azt viszont érdemes átgondolni, hogy ma, a stagflációs időszak remélhető lezárulása idején miért nő a kormányzati viták hőfoka.
Az év vége szükséges alkalom az eddigi folyamatok és a várható feladatok átgondolására. A 2022-es lezárt évről már megvannak az adatok, a különös 2023-as esztendőről még nincs teljes képünk, de a makrogazdasági viszonyok már aránylag tisztán látszanak. Az európai dezinflációs trendet – magasabbról és megkésve ugyan – követjük, a recesszióból immár kikerültünk, a tavalyi ijesztő egyensúlytalanságok enyhülnek. A politikai kockázat továbbra is nagy és a gazdaságelemzés számára nehezen kalibrálható, a hirtelen fordulatok lehetősége miatt különféle szcenáriókra kell készülni.
Különös módon a hazai gazdaságpolitikai írásokban, politikusi beszédekben ismét felbukkantak érvek a magasnyomású gazdaság mellett. A gazdaság újbóli felfűtésének követelésével azonban több okból sem lehet egyetérteni. Az élénkítés inflációs módozatával szemben szól, hogy még mindig jelentős a hazai pénzromlás üteme. A gazdaság költségvetési lazítással történő felfűtéséhez pedig nincs fiskális mozgástér.
A Magyar Közgazdasági Társaság egri vándorgyűlésének másfél napja sikeres szakmai rendezvénysorozatot hozott. Ebből azonban nem lett volna országos hír, sőt nemzetközi hírügynökségi tudósítás, tőzsdei árfolyamesés. Az ott kipattant szakpolitikai viták viszont valóban megmozgatták a politikát. Alapos politológiai elemzések tárgya, hogy miért most és miért ilyen hőfokon kerültek felszínre a gazdaságpolitikusok közötti ellentétek. Üzenetek és viszont-üzenetek azóta is érkeznek, sőt a vita magas politikai szintre jutott.
A magyar köznapi szóhasználatban, sőt az üzleti, gazdasági szaknyelvben is indokolatlanul gyakran hangzik el a válság. Itt van két friss élményem: az egyik egy szakmai vita, amelynek a címében szerepelt a válság szó, azt használta a moderátor valamint a kormánytisztséget viselő vitatárs, aki eközben a magyar gazdaság kedvező indikátorait sorolta, magam viszont némi közönségélénkülést okozva arról szóltam, hogy nincs válság. Ez az állítás meg is jelent a tudósításokban. Pedig a mondat folytatódott: recesszió van. Más fórumon ugyanezt a megkülönböztetést alkalmazva erős közönségkritikát kaptam olyanoktól, akik komoly gazdasági bajokat, tényleges társadalmi nehézségeket soroltak fel annak alátámasztásaként, hogy rossz és romló a gazdasági helyzet és a társadalom állapota.
Az elmúlt hetekben többen is érdeklődtek horvát ingatlanbefektetésről, mivel vagy megtalálták őket a nagyszerű...
2025 új lehetőségeket tartogat a kutatás-fejlesztés és innováció területén: az Európai Bizottság több mint 400...
A korábban gazdasági páriaként kezelt Görögország kezd végre ébredezni évtizedes hibernációjából. A kilátások... 
Észak-Afrika továbbra is meghatározó szereplő lehet a globális földgázpiacon, ha sikeresen lépést tud tartani...
Az osztalékról szóló döntést évente egyszer a beszámoló elfogadásakor lehet meghozni, amikor a társaság legfőbb... 
Az Egyesült Államok fizetőeszköze manapság egyértelműen a világgazdaság első számú devizája. A dollár központi...
Eltűnik az egyik legfontosabb bevétel?
Az energiaügyi miniszter értékelte Magyarország energiaszuverenitási törekvéseit
A Moody's leértékelése új fejezetet nyithat.
