koronavírus adatok sejt járvány
Gazdaság

Koronavírus: megérkeztek a csütörtök reggeli magyar adatok

Portfolio
71 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 809 016 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Egy beteg elhunyt, így az elhunytak száma 30 020 fő. 62 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 10-en vannak lélegeztetőgépen.

A mai adat magasabb, mint az előző napok átlaga, egészen pontosan egy hónappal ezelőtt volt a mai új fertőzésszámnál magasabb adat a reggeli közlésekben. A 71 új fertőzött továbbra sem tekinthető magasnak, azaz a járványhelyzet továbbra is kedvező, de már egyértelműen növekvő esetszámokat látunk, a növekedés pedig alighanem kitart a következő hetekben is.

Egy fő hunyt el az előző 24 órában, az előző hetekben jellemzően már alacsony volt a halálozások száma. Ez az adatsor vélhetően a következő napokban sem mutat majd emelkedést, mert a fertőzésszámok felfutását több hetes késéssel követi le. A nagy számú oltás miatt ráadásul el is válhat valamelyest a két adatsor, és a fertőzésszámokat remélhetőleg nem követi majd olyan mértékű halálozás, mint az előző hullámok idején.

Amit leginkább figyelnünk kell majd a következő hetekben, az a kórházban kezeltek és a lélegeztetettek számának változása, hiszen ez mutatja meg elsőként a járvány súlyosságát. Ebben az adatsorban is azt remélhetjük, hogy nem nő majd olyan meredeken a súlyos esetek száma, mint a fertőzésszámok, hiszen sok a beoltott személy Magyarországon. A szintén nagy számú beoltatlan miatt viszont elkerülhetetlen, hogy ismét nőjön majd a terhelés a kórházi ellátórendszeren, a kérdés csak ennek mértéke lesz.

Az oltási hajlandóságban továbbra sem látunk változást, az előző 24 órában kevesebb mint 5000 ember kapta meg az első oltását, azaz az immunitás a társadalomban érdemben nem növekedett. Nem véletlen, hogy a kormány ismét az oltás szorgalmazásába kezdett (például kötelezővé téve azt az egészségügyi dolgozóknak), vagy egyre többen fogalmaznak meg javaslatokat a kötelező oltások valamilyen formáiról. A jelenlegi átoltottsági szinttel ugyanis biztosan nem kerülhető el a magas esetszámokat hozó újabb járványhullám.

Az elvégzett tesztek száma nem nőtt érdemben az előző napokhoz képest, 6641 új mintavétel történt az elmúlt 24 órában. A teszteken belüli pozitivitási ráta enyhén emelkedett, jelenleg 1% körüli.

A közleményben azt írják, hogy "a megelőzés érdekében az Operatív Törzs újabb intézkedéseket hozott, így Európában elsőként lehetővé tesszük a harmadik oltást mindenkinek, augusztus 1-től. Az átoltottság növelése érdekében a még be nem oltott időseket személyesen is fel fogják keresni, és iskolakezdés előtt minden oktatási intézményben elérhető lesz az oltás. Az érvényes regisztrációval rendelkezők – köztük az érvényesen regisztrált Magyarországon élő külföldiek és külhoni magyar állampolgárok is - automatikusan tudnak az interneten időpontot foglalni az oltásra. Az internetes időpontfoglalóban országosan Pfizer, Sinopharm és korlátozott mennyiségben még Szputnyik oltás foglalható. Egyes oltópontokon Janssen és Moderna oltás is elérhető."

Címlapkép: Getty Images

kína bor
B_TTS20210605014
fegyveres női katona HK 416-ossal
frankfurt
pepsi kóla cola getty stock
vakcina járvány oltás pakisztán

Kiszámoló Hogyan adózol?

Bár már sokszor írtam az adózásról, úgy tűnik, érdemes még írni róla. A választások közeledtével az ellenzék...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Hasznos tippek, trükkök, használati gyorstalpaló
Online előadás
Tesla, Nio, Xpeng - melyek néznek ki a legjobban és mit várhatunk tőlük a jövőben?
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
2021.09.21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021.09.07
Sustainable World 2021
2021.09.08
Business and Finance Summit 2021 - CFO of the year
2021.09.15
Property Investment Forum 2021
kína bor