gyári munkás dolgozó factory worker
Gazdaság

Bod Péter Ákos: nagy baj van a magyarországi fizetésekkel

Nincs minden országban törvényesen megállapított alsó bértarifa, de ahol van, ott az infláció és az üzleti konjunktúra alakulása alapján, a szociális partnerek szempontjait figyelembe véve évente indexálják az értékét. Ez elvileg rutindöntés; nálunk az ilyen is rendre átpolitizálódik, különösen választási év előtt.

Lám a legutóbbi, a „járvány utáni életről” meghirdetett nemzeti konzultáció kérdései közé betették a minimálbér ügyét; ezzel végleg kikerült a szokásos éves érdekegyeztetési keretből, a gazdasági kalkuláció világából. A kérdőív felvezeti a véleményt, mely szerint „a minimálbért 200 000 forintra kell emelni, mert ez is biztosítja, hogy a gazdasági növekedésből ne csak a vállalatok, hanem a magyar emberek is részesüljenek”, és ajánl két válaszlehetőséget. Az első: „a lehető leggyorsabban meg kell emelni a minimálbért”, míg a második: „most nincs szükség a minimálbér emelésére”. További választási lehetőség nem szerepel.

Sugalmazó a felvezetés, hiszen az egyik serpenyőbe azt tették, hogy a magyar emberek részesedjenek-e a gazdasági növekedésből (ki gondolná másképpen?), a második opciót viszont akkor választja valaki, ha szerinte az idén februártól érvényes tarifa pont jó, infláció nincs és jövőre sem lesz, a konjunkturális viszonyok változatlanok maradnak, a minimálbér indexálásra tehát nincs ok. Nem hoztak meglepetést a beküldött válaszok, a kormány azt kapta, amit sugallt és várt. Az érdekképviseletek még kifejthetik álláspontjukat, az érdekegyeztető tárgyalások folytatódnak, de feltehetjük: causa finita.

A cégek, munkáltatói szervezetek most vadul számolnak, igyekeznek kormányzati kompenzációt kieszközölni a bérköltségeikben beálló sokk mérséklésére.

A kormányapparátus is bizonyára nekiült a várható inflációs, foglalkoztatási és egyensúlyi hatások modellezésének. Ami már csak azért sem egyszerű feladat, mert a szórólap szerint ugyan a járvány utáni életről konzultálnak, de nem látni még a járvány végét. A nyári inflexiós pontot követően a pandémia mutatói immár felfele mennek. Az év hátralevő tizennégy hete alatt még bőven lehetnek járványügyi fejlemények és gazdasági kilengések, a 2022-es esztendőről pedig csak „ha–akkor” típusú becslések adhatók.

Hatáselemzésre nem, csak néhány lényeges gazdaságpolitikai vonatkozás felvillantására vállalkozhatunk itt, nem megkerülve a kérdést, hogy látszik-e objektív szükségessége a jövedelmi szerkezet ilyen erőteljes megváltoztatásának, vagy tisztán politikáról van szó.  

Kiindulhatunk abból, hogy bár egyértelmű a kormány választási motívuma, de a minimálbér-emelés általában is népszerű ügy minálunk. A korszellem most különösen kedvez az állami jövedelempolitika aktivizálódásának, amint azt világszerte láthatjuk, akár az Egyesült Államokban is. A programjaikat egyeztető ellenzéki pártjaink is egyetértenek a bérskála alján levők helyzetének mielőbbi megjavításában. Annak egyik kézenfekvő technikai megoldása a bérminimum megemelése, a másik a jövedelmi adó progressziója, például a kiskeresetűek mentesítése a személyi jövedelemadó fizetése alól, a magasabb jövedelműek kulcsának növelése, a kieső közbevételek kompenzálására. Adóprogresszióról a jelenlegi kormány nem beszél, sőt ezzel ellentétes irányú ötleteket eresztettek fel a kormány köreiből – amire érdemes visszatérnünk.

Közvéleményünkben alapvetően szociálpolitikai eszközként jelenik meg a bérminimum, emeléséhez a szociális érzékenység fogalma társul. Csak az üzleti életet közelebbről ismerők vannak tisztában azzal, hogy ez egyben korlátozó, sőt tiltó munkaerőpiaci intézmény: a hivatalos minimumbérnél kevesebbel akkor sem köthető teljesidős munkaszerződés, ha a két üzleti félnek megfelelne.

Kétszázezres alsó bértarifa elfogadása esetén a munkáltató nem vehet fel jogszerűen munkavállalókat száznyolcvanezres fizetéssel akkor sem, ha abban a térségben és adott ágazatban lennének jelentkezők.

A legtöbben azt gondolják, hogy a megemelt tarifát megkapja mindenki, aki addig is minimálbéren volt, és a többiek keresetére is pozitívan hat az emelés. Ez utóbbi valóban így van; pont ettől tartanak a munkaadók, amikor a gazdaságilag indokolt mértéket bőven meghaladó emelés jön szóba, hiszen az feljebb tolja a teljes bérstruktúrát. A közvélekedés első fele azonban nem teljesen igaz, mert a költségérzékeny gazdasági szereplők nem lesznek hajlandók valamennyi minimálbérest megtartani.

Tegyük hozzá, a nagy minimálbér-emelést követő állásvesztés veszélyéről nálunk és máshol folyó kutatások szerint gyakran alaptalannak bizonyult a megugró munkanélküliséggel való riogatás. Ám már rövidtávon is gyorsítja az egyszerű, rutin munkaműveletek tőkével, technikával való helyettesítését, ha a legkevésbé képzett, tapasztalatlan munkavállalóknak fizetendő bér úgy nő meg, hogy azt más költségtétel (például társadalombiztosítási járulék, adó) mérséklése nem követi. A menedzsereket továbbá az is foglalkoztatja, hogy a bérskála aljának az infláció ellentételezését jóval felülmúló megemelése mit idéz elő a képzettek, termelékenyebbek, a cég szempontjából fontosabb munkatársak körében:

ha a képzetlen belépők bére közel kerül az átlagosan keresőkéhez, az kellemetlen feszültségeket okoz a szervezeten belül.

A szociálpolitikust pedig az izgatja, hogy a megemelt alsó bértarifa nem bizonyul-e reménytelenül magasnak a szakképzetlen pályakezdők és a bármilyen korú inaktívak számára, akiket – ha egyáltalán – jellemzően minimálbéren vagy épp csak afelett alkalmaznak.

Népszerű ügy tehát, de 2021 végén vajon gazdaságilag indokolt-e egyötöddel megnövelni a belépési béreket? Nos, nem nehéz arra a következtetésre jutnunk, hogy most nincs nyomós bérszerkezeti indoka. Tekintsük át a jelenlegi bérskálát, a meglevő és potenciális munkavállalók felől nézve, kezdve egy magyar sajátossággal, a közfoglalkoztatottakkal. Bérük most 85 ezer forint, a szakképzett közfoglalkoztatottaké mintegy 111 ezer; a munkavezetőként foglalkoztatott minimálbéres 94 ezer, illetve 122 ezer bruttót kap. Minden közfoglalkoztatotti kategória jóval elmarad az érvényes minimálbértől, ezzel is világosan kifejezve, hogy a közmunka a szociális ellátás aktív formája; más országokban úgy is veszik számba, nem szépítik vele a munkaügyi statisztikát.

Ami a tényleges foglalkoztatási tarifákat illeti: a minimálbér jelenleg 167 400, a garantált bérminimum 219 ezer. Hogy a hazai viszonyok között ez sok-e vagy sem, attól függ, hogy miként viszonyul mindez az átlagos helyzetűek jövedelméhez. A teljes munkaidőben alkalmazottak bruttó átlagkeresete 2021. júniusában 446 ezer forint volt, a bruttó keresetek medián értéke azonban csak 346 ezer forintot tett ki. Márpedig a medián a középérték, amelynél ugyanannyian keresnek többet, mint ahányan kevesebbet, a számtani átlagot erősen feltolják a kisszámú menedzseri jövedelmek, ezért a mediánnal mért közepes keresethez célszerű hozzámérni a bérskála minimum-értékeit.

A medián kereset 346 ezer forintos értéke hihetőbb, a mindennapos észleléssel egybevágó kereseti adat.

Eszerint a minimálbéren bejelentett (és valóban annyit kereső) alkalmazott a bérskála középértékének, a mediánnak a felét, a szakképzett minimálbéres pedig a kétharmadát keresi. A magyar viszonyok európai összevetéséhez a 2018-as adatok állnak rendelkezésre: ezekben a magyar minimálbérnek a medián bérhez mért aránya 58% (a két minimálbér-kategória átlaga), ami jóval meghaladja az adott évi  német, cseh, észt arányt, míg a francia, román minimumbér közelebb áll az adott ország medián béréhez. A nemzetközi összevetésekből az látszik tehát, hogy a magyar minimálbér(ek) országon belüli relatív nagysága inkább magasnak számít, nem kiált korrekcióért. Az uniós rangsorban viszont -  számítási módszertől függően  - hátulról a harmadik vagy ötödik helyen áll a magyar minimálbér, de sajnos az is kiviláglik a nemzetközi statisztikákból, hogy a magyar átlagkeresetek is igen szerény szintűek.

Az országok közötti összehasonlítás sokféle módszertani nehézséggel jár, és eleve jelentős eltérések lehetnek az adatokban aszerint, hogy a nem azonos valutákban denominált munkajövedelmeket miként mérik egymáshoz: a valutaárfolyamok alapján vagy a helyi árakat figyelembe véve, vásárlóerő-paritás alapján (PPS). Ám bárhogy tekintjük, az igazi gond a magyar munkajövedelmek szintjével van. Az EU-ban csupán a litván, lett, portugál és bolgár bruttó bérek átlaga marad el a magyartól;

előttünk van a többi visegrádi ország, újabban Románia is, nem beszélve természetesen a gazdaságilag jóval fejlettebb és termelékenyebb magországokról.

A bruttó jövedelemtől az ország személyi és társasági adózásának a közvetítésével jutunk el a tényleges hazavitt, adózott személyi jövedelemhez, és másfelől a munkaadót terhelő teljes bérköltséghez, az adórendszerek pedig minden harmonizációs törekvés ellenére igen jelentősen különböznek. A mérési bizonytalanságok ellenére az sajnos kimondható – és ezt kiválóan tudják a külföldi munkavállalás iránt érdeklődők –, hogy itthon az utóbbi évek emelkedése ellenére szerény a bérszint. Nem a minimális bérrel van baj főként, hanem az átlagossal. Az előzőn elvileg lehet egy tollvonással állítani, az utóbbi viszont a gazdasági modell és üzleti dinamika kérdése.

Mostani helyzetünkben érthetően erőteljes a társadalmi nyomás, a politikai akarat a bérskála aljának megemelésére, a mai különös munkaerőhiány viszonyai között a munkaadók sem vetik el a béremelés gondolatát, érzékelve az itthoni keresetek gyenge munkaerőmegtartó képességét, noha leginkább nem a minimálbéresek, hanem a képzettebb és gyakorlottabb alkalmazottak vállalkoznak külföldi munkára. A gazdaságpolitikai gondolkodásban is gyakori érv, hogy az általános béremelkedés nemcsak elfogadható, hanem célszerű is: „ne olcsó béreink miatt jöjjenek ide a külföldiek”, mert akkor nem tudunk túllépni az „összeszerelő ország” kategórián. Itt azonban a vágyak ütköznek a realitással, hiszen önmagában a bérszint megemelkedésétől nem szaporodnak meg a külföldi és hazai tulajdonú cégeknél a nagyobb hozzáadottértéket előállító munkahelyek.

Az első és közvetlen hatás az infláció lesz, továbbá megnehezül a társadalmi perifériára szorultaknak a szervezett munkaerőpiacra való belépése.

Az utóbbi probléma enyhítésének ügye az oktatás, társadalmi integrálás összetett témaköréhez vezetne, az inflációs hatást is csak érinthetjük itt. Míg néhány éve az akkori alig-infláció viszonyai között, a nemzetközi árak stabilitása mellett a bérszint erőteljes emelkedése nem fejtett ki érdemi nyomást az árak szintjére, mára megváltozott a helyzet. Az utóbbi idők kétszámjegyű termelői árindexe mellett egy újabb költségelem-növekedés jó néhány iparágunkban rentabilitási gondot okoz, és széles körben ráerősít az árak emelkedésére. Valamilyen ellentételezést kellene kapniuk a termelőknek, főként ahol nagy az élőmunka-hányad és jelentős a minimálbéren vagy épp csak afelett keresők aránya – ez pedig nem a tőkeerős nagyvállalatok köre.

Azt viszont aggályosnak találom, hogy a személyi jövedelemadó-kulcs generális leszállításának és/vagy kiemelt rétegek, választói csoportok adókedvezményének ötletei cirkulálnak kormányközeli körökben. Az egykulcsos személyi jövedelemadó (’flat tax’) mindenhol, nálunk is, növeli a jövedelmi egyenlőtlenségeket, ha pedig a fogyasztásra helyeződik át az állami adóbeszedés súlypontja, tovább romlanak a legtörékenyebb helyzetűek anyagi viszonyai. A személyi adózás egyedi kedvezményei pedig lerontják az adórendszer koherenciáját. Ez is messzire vezető témakör, de jelzi, hogy a gazdasági élet valamelyik lényeges elemébe való politikai indíttatású erőteljes beavatkozás tovaterjedő hatásokat és gyakran igen költséges korrekciókat gerjeszthet.

Oda jutottunk vissza, ahonnan elindultunk: nemcsak a bérszerkezet aljával, hanem a magyar jövedelmi szinttel van bajunk, ami nem választható el a gazdasági hatékonyság, termelékenység színvonalától, a gazdasági modell teljesítőképességétől. Mindezt jól jelzik a különféle statisztikák, és persze érzékelik a munkavállalók. Akik azután gyakran a lábukkal szavaznak.       

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a velemeny@portfolio.hu címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A rovatról itt írtunk, a megjelent cikkek pedig itt olvashatók.

Címlapkép: Getty Images

bull
gázvezeték északi áramlat 2
kreml kremlin oroszország moszkva vlagyimir putyin
műhold
natanz atomlétesítmény irán
joe biden
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021.09.30
Energy Investment Forum 2021 - A MEKH szakmai támogatásával
2021.10.13
Banking Technology 2021
2021.10.19
Budapest Economic Forum 2021
2021.10.05
Követeléskezelési trendek 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
Ingynes szeminárium
Te jó ég, mindjárt összedől az egész piac?!
Ingyenes szeminárium
Hova tedd a megtakarításod 2021-ben?
gázvezeték északi áramlat 2