private health 2021 cimlapkep
Gazdaság

Merre megy a magyar egészségügy? Fendler Judit, Végh Attila, Kóka János is válaszol a Portfolio konferenciáján

Portfolio
A pandémia csak átmeneti megingást hozott a magánegészségügyben, és úgy tűnik, középtávon a privát szolgáltatók nyernek a járvány alatti, járvány utáni világban. De pontosan mit is terveznek, mire készülnek, hogyan élnek együtt az állami rendszerrel? Ezekre a kérdésekre válaszolnak a legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatók tulajdonosai és vezetői az 5. Private Health Forum szakmai rendezvényünkön. Természetesen az egyik legfontosabb trend, a digitalizáció témáját sem hagyjuk ki, külön szekciót szentelünk ezeknek a kérdéseknek.

Több cikkünkben is bemutattuk már, hogy Magyarországon is egyre többen választják a magánegészségügyi szolgáltatókat gyógyulás céljából és így egyre nagyobbra nő a magánegészségügyi szektor. Most elérkezett az őszi konferencia időszak, és vele együtt az 5. Private Health Forum, a 2020-as online rendezvény után ezúttal újra van lehetőség személyesen találkozni a magánegészségügyi szektor legfontosabb képviselőivel. Az érdeklődők közelről betekintést nyerhetnek az ágazat szereplőinek terveibe, és megtudhatják, hogy miként reagálnak az új működési környezetre.

Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja például előadásában azt mutatja be, hogy melyek az egyetemi klinikai és a magánellátók együttműködési lehetőségei a megváltozott szabályozási környezetben. A Covid egyik súlyos, betegekre gyakorolt hatása mellett sem mehetünk el szó nélkül, erről Szekeres György, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának egyetemi docense tart előadást.

Ezt követően jön az első szekció hagyományos vezetői-tulajdonosi kerekasztalbeszélgetése Végh Attila moderálásában. A beszélgetés résztvevői:

A következő szekciót a digitalizációnak szenteljük: online időpontfoglalás, online konzultáció, videóhvás, telemedicina, digitális betegútszervezés - néhány folyamat, ami nem a messzi jövő, hanem már most is itt van a magyar piacon. Akik velünk lesznek:

A teljes program ide kattintva tekinthető meg.

Most érdemes jelentkezni a szeptember 22-i konferenciánkra. Részletek itt:
vakcina vírus
koronavírus vakcina oltás getty stock
járvány vírus oltás
vakcina védőoltás védelem

Kasza Elliott-tal IBM - elemzés

Október 21-én óriási esett az árfolyama, 20-án 141,9 volt a záró, 21-én 128,33-on zárt, ez majdnem 10%-os esést...

Ricardo Kornai-interjú

Nem emlékszem, hogyan jutottam Michael Parkin 1990-ben megjelent Economics tankönyvéhez, de nyilván úgy vettem. A 12...

Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Első lépések a tőzsdei befektetés terén.
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
2021.10.19
Budapest Economic Forum 2021
2021.11.18
Portfolio Property Awards 2021
2021.12.09
Agrárszektor Konferencia 2021
2021.11.18
Global trends in Banking 2021
vakcina vírus