Előfizetői tartalom

Jelentős magánklinika nyílt Budapesten

Portfolio
3000 négyzetméteren, 4 műtővel, 34 kórházi ággyal, 150 közreműködő orvos, 20 főállású szakdolgozóval, 35 ellátási területen kezdte meg működését a Budapest One irodakomplexumban a Doktor24 Csoport multiklinikája - jelentették be a magánegészségügyi szolgálató csütörtöki sajtóeseményén. A cég bejelentéséből kiderült: a bővülés nem áll itt meg, a közeljövőben is több új helyen nyitnak szolgáltatást. A betegek oldaláról is osztottak meg tapasztalatokat: olyan szintű lett a térd- és csípőprotézisre várók száma az állami finanszírozású ellátásban, hogy már 100 beteg gyűlt össze a magánklinikánál, akik magánfinanszírozott beavatkozásra várnak. Példaként megemlítették: egy magánúton finanszírozott csipőprotézés műtét 1,5 millió forintba kerül, erre várnak most tömegek.

Lancz Róbert, a Doktor24 Medicina Zrt. vezérigazgatója az eseményen felvezetésképp kiemelte, hogy a csoport működése 4 pillérre épít: ellátja a több mint 1500 vállalati ügyfelet, az egyéni betegeket, a NEAK-finanszírozásban is részt vesz, valamint az egészségbiztosítási piac legnagyobb szolgáltató szereplője. A csoport jelenleg 600 szakemberrel dolgozik együtt, 35 szakterületet...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés