vakcina
Gazdaság

Megvan, mikor dönt az EMA a harmadik Pfizer oltásról

Portfolio
Október elején dönthet az Európai Gyógyszerügynökség arról, hogy jóváhagyják-e a Pfizer-BioNTech harmadik adagját, amelyet fél évvel az első két oltás után kellene beadni. A vakcina felülvizsgálatát a fertőzések emelkedése sürgeti - írja a Reuters. Mint a hír is mutatja Magyarország az EMA-protokoll jóváhagyása előtt olt Pfizerrel.

Marco Cavaleri, az EMA oltási stratégiájának vezetője sajtótájékoztatón ismertette, hogy a felülvizsgálat eredménye október elején várható abba az esetben, ha nem lesz további információkra szükség.

Az EMA szeptember elején közölte, hogy megkezdte a Pfizer és a BioNTech által benyújtott adatok értékelését a 16 éves és idősebb embereknél a második adag után hat hónappal adandó emlékeztető dózisról.

A cikkben emlékeztetnek, hogy az amerikai gyógyszerfelügyeleti ügynökség (FDA) szerdán engedélyt adott a Pfizer vakcinájával történő harmadik oltások beadására. Egyelőre a 65 évnél idősebbek, az egészségügyi dolgozók, a vírusnak közvetlenül kitettek (például bolti eladók, tanárok), a kockázati tényezőnek számító betegséggel élők kaphatják meg a harmadik oltásukat.

A Moderna várhatóan szintén ebben a hónapban nyújt be adatokat az EMA -nak az emlékeztető oltásáról - áll egy EU-s dokumentumban.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szeptember elején kiadott és az EMA által újra közzétett véleményében azt közölte, hogy nincs szükség sürgősen emlékeztető oltások beadására a teljes lakosság körében. Sok uniós állam azonban már úgy döntött, hogy emlékeztető oltást ad, annak ellenére, hogy magasabb jogi kockázatokkal szembesülhet az EMA hivatalos döntése nélkül.

„A koronavírus esetek számának növekedése miatt megértjük, hogy az európai és más országok tagállamai most fontolóra kívánják venni a megerősítő oltás lehetőségét, különösen a veszélyeztetett csoportokban, és ezért gyorsítottuk felülvizsgálatunkat" - mondta Cavaleri, aki hozzátette, hogy elvárja, hogy a Pfizer és a BioNTech október elején nyújtson be adatokat az 5-11 éves gyermekek vakcinazásának eredményeiről, november elején pedig a Moderna hasonló adataira is számít, a felülvizsgálat valószínűleg körülbelül négy hétig tart, ha nincs szükség további adatokra.

Magyarországon az a protokoll, hogy ha valaki mRNS alapú oltóanyagot (Pfizer, Moderna) kapott, akkor adenovírusat (Janssen vagy AstraZeneca) kap harmadik oltásként, ha pedig az első oltásai adenovírus alapúak voltak, akkor harmadikként mRNS-sel kell vakcinázni. A gyakorlatban azonban lehet olyanokról hallani, hogy harmadik oltásként az országban szintén Pfizert vettek fel.

A Reuters cikke alapján az EU három szerződést írt alá a Pfizerrel és a BioNTech-rel, összesen 2,4 milliárd adag oltóanyagra. A legutóbbi szerződés legalább 900 millió adag szállítására terjed ki, amelyek nagy részére valószínűleg csak akkor lesz szükség, ha az erősítőket szükségesnek ítélik, vagy ha új vírusváltozatok jelennek meg, amelyek ellen a meglévő oltás már nem hatékony.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint a frissítő oltások szükségességére és biztonságára vonatkozó alapvető adatok még mindig hiányoznak, részben azért, mert még nem teljesen világos, hogy a vakcinák mennyi ideig védenek a vírus ellen.

Címlapkép forrása: Getty Images

debreceni egyetem
brexit
shutterstock új lakás
infláció

Kasza Elliott-tal IBM - elemzés

Október 21-én óriási esett az árfolyama, 20-án 141,9 volt a záró, 21-én 128,33-on zárt, ez majdnem 10%-os esést...

Ricardo Kornai-interjú

Nem emlékszem, hogyan jutottam Michael Parkin 1990-ben megjelent Economics tankönyvéhez, de nyilván úgy vettem. A 12...

Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Első lépések a tőzsdei befektetés terén.
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
2021.10.19
Budapest Economic Forum 2021
2021.11.18
Portfolio Property Awards 2021
2021.12.09
Agrárszektor Konferencia 2021
2021.11.18
Global trends in Banking 2021
debreceni egyetem