denevér
Gazdaság

Nem találták a denevérekben "azt" a koronavírust

Portfolio
Kínai kutatók 142 denevér koronavírust azonosítottak egy nagyszabású tanulmányukban, ám azok közül egyik sincs kapcsolatban a Covid-19 kórokozójával, a SARS CoV-2 vírussal, valamennyi a 2003-ban SARS-járványt (súlyos akut respiratorikus szindróma) okozó koronavírussal áll rokonságban - adta hírül a South China Morning Post című hongkongi napilap.

A Research Square honlapon közzétett tanulmányt, amely még szakértői jóváhagyásra vár, a pekingi Patogénbiológiai Intézet kutatói készítették, akik 2020 januárja, az új koronavírus-járvány megjelenése óta több mint 4700 denevért gyűjtöttek be és vizsgáltak szerte az országból.

A denevéreket tartják a SARS-Cov-2 elsődleges forrásának, bár az állatról emberre kerülés körülményei nem ismertek. Korábbi kínai tanulmányok azt feltételezték, hogy a SARS-CoV-2 olyan denevér-koronavírusokhoz hasonlít a leginkább, amelyek Kanton tartományban a leggyakoribbak. A kínai kutatók 2016 óta 56 denevér faj több mint 13 ezer egyedét gyűjtötték be és vizsgálták a koronavírus eredetét kutatva. A szakemberek megvizsgáltak továbbá 102 denevérmintát is, amelyeket a járvány eredetének feltételezett vuhani Huanan piacon gyűjtöttek be.

Legújabb vizsgálataik alapján a tudósok azt feltételezik, hogy a SARS-CoV-2 vírushoz legközelebbi vírusok "igen ritkák" a denevérekben Kínában.

"Ez az első olyan új minta, amelyet a pandémia kezdete óta kínai tudósok jól ismert csoportjától láttam a SARS-szal kapcsolatos koronavírusokról Kínában" - idézte a hongkongi lap Peter Daszak járványökológust, aki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Kínában járt kutatócsoportjának tagja volt. A csoport a járvány eredetét kutatta.

A kínai kutatók úgy vélik, hogy a vírus eredetét a szomszédos országokban kell keresni. "A SARS-CoV és a SARS CoV-2 vírus ősei az Indokínai-félszigeten keringhetnek vagy még délebbre" - írták. Az elmúlt hónapokban több olyan denevér-koronavírusra bukkantak Délkelet-Ázsiában, amely az új koronavírussal áll rokonságban. Egy francia és laoszi tudóscsoport a minap közölte, hogy a Laosz északi részén lévő mészkőbarlangokban élő denevérékben megtalálták a világjárványt okozó SARS CoV-2 "legközelebbi ismert ősét" - emlékeztetett a hongkongi napilap.

Címlapkép: Getty Images

bear_1
trader
hőmérőzés koronavírus maszkviselés
napelem_solarpanel
Oroszország permafroszt olvadás klímaváltozás

Holdblog Fogyó optimizmus

A tőzsdei hangulatindikátorok egy üzenete az szokott lenni, hogy ha sokan tartanak a részvényektől, akkor jó venni...

Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Megmutatjuk, hogyan tudtok akár már holnap kereskedni.
Online előadás
Egyszerű és hatékony stratégia.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
2021.10.19
Budapest Economic Forum 2021
2021.11.18
Portfolio Property Awards 2021
2021.12.09
Agrárszektor Konferencia 2021
2021.11.18
Global trends in Banking 2021
Kadri Simson Palkovicxs Laszlo211018