koronavírus vakcina oltás 2 getty stock
Gazdaság

Romániában is többen kérik a harmadik oltást, mint az elsőt

MTI
Romániában kedden elkezdték beadni a koronavírus elleni oltás harmadik adagját. Az első napon többen kérték az emlékeztető oltást, mint a vakcina első adagját.

Valeriu Gheorghita katonaorvos, a romániai oltáskampány koordinátora keddi sajtóértekezletén elmondta: kedden délig csaknem 14 ezren jelentkeztek a harmadik oltásra, vagyis többen, mint amennyivel egy-egy nap alatt emelkedett eddig az immunizáltak száma. Az oltásparancsnok ugyanakkor rámutatott arra, hogy az első adag vakcinával beoltottak száma is emelkedik, a múlt héten több mint kétszer annyian kérték az oltást, mint szeptember első hetében.

Elismerte: vannak már olyan oltási központok, amelyek nem jól mérték fel az igényeket és kifogyott a készlet, de alapvetően mindenhol előjegyzés nélkül azonnal beoltanak minden jelentkezőt. A nyáron bezárt központok mintegy 20 százalékát ismét üzembe helyezték: jelenleg 635 helyszínen lehet igényelni a vakcinát. A most működésben lévő rendszer kapacitása a napi százezer dózist is meghaladja, ezen felül pedig mintegy 150 kórházban is lehetőség van a beutalt betegek oltására.

Az oltásparancsnok kijelentette: Romániában megkaphatja a koronavírus elleni harmadik adag oltást bárki, aki legalább fél éve kapta meg a Pfizer, a Moderna vagy az AstraZeneca oltóanyagának második dózisát. A harmadik dózis minden esetben mRNS alapú vakcina lesz, tehát azok is a Pfizer vagy a Moderna által gyártott oltóanyagból kapják a harmadik oltást, akit eredetileg AstraZeneca oltóanyaggal immunizáltak.

Az oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV) kedd délutáni jelentése szerint az utolsó 24 órában 19 700 ember vette fel az első adag oltást és 20 387 a harmadikat. A beoltottak számának növekménye csaknem 80 százalékkal haladta meg az utóbbi két hét átlagát.

Ezzel kedden túllépte az 5,5 milliót Romániában a legalább egy adag vakcinával beoltottak száma, ami a beoltható - 12 év feletti - lakosság 32,4 százalékát teszi ki. Regionális bontásban az átoltottság Bukarestben a legmagasabb, ahol a jogosultak több mint 51 százaléka kapott legalább egy adag oltást.

Romániában soha nem látott ütemben gyorsul a járvány: kedden megdőlt a megbetegedések napi rekordja. Az utolsó 24 órában több mint 11 ezer embernél diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést, ami több mint duplája az utóbbi két hét átlagának. Kedden meghaladta az 1 millió 200 ezret a járvány kezdete óta beazonosított fertőzöttek száma, az országban eddig 36 658 áldozatot követelt a járvány.

Címlapkép: Getty Images

jackma
zöld iroda
infláció piac
FrankfurtiTőzsde
nap
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Megmutatjuk, hogyan tudtok akár már holnap kereskedni.
Online előadás
Megnézzük az összes izgalmas befektetési, illetve spekulatív pozícióra vonatkozó lehetőséget.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
2021.10.19
Budapest Economic Forum 2021
2021.11.18
Portfolio Property Awards 2021
2021.12.09
Agrárszektor Konferencia 2021
2021.11.18
Global trends in Banking 2021
infláció piac