chicken
Gazdaság

Megszólalt a csirkekirály: vége az olcsó élelmiszerek korszakának

Portfolio
Nagy-Britanniában már 20 éve kimondottan olcsónak mondható az élelmiszer, ez azonban egyesek szerint a végéhez közeledik: az élelmiszerek drágulási üteme két számjegyű is lehet az ellátási láncok komoly problémái miatt, közölte Nagy-Britannia legnagyobb csirketermelője.

A Brexit és a koronavírus-járvány kettős válságából kilábalva

a világ ötödik legnagyobb gazdasága a kamionosok, hentesek és raktári dolgozók akut hiányával küzd jelenleg,

ami súlyosbítja a globális ellátási lánc eddig is létező problémáit, vélekedett Ranjit Singh Boparan, a 2 Sisters Group tulajdonosa, akit a "csirkekirályként" emlegetnek Nagy-Britanniában.

Véget érnek azok az idők, amikor egy négytagú családot egy 3 fontba kerülő csirkéből jól lehetett lakatni

- fogalmazott Boparan. Hozzátette: "Relatív értelemben ma még egy csirkét olcsóbb megvenni, mint 20 évvel ezelőtt. Mostantól azonban egy másik világot fogunk látni, ahol a vásárlónak többet kell majd fizetnie".

Boparan, aki az Egyesült Királyságban elfogyasztott baromfitermékek mintegy harmadát állítja elő, azt mondta, nem hiszi, hogy a brit kormány minden problémát meg tudna oldani és az inflációt kordában tudná tartani. Úgy fogalmazott a cégvezér, hogy a munkaerő-kínálat beszűkülése komoly bérrobbanáshoz vezethet, ezt látva ő elsősorban az automatizálásba fektetne be.

A kevesebb munkaerő szűkösebb választékot, üres polcokat és bérinflációt jelent

- összegezte. "Őszintének kell lennem azzal kapcsolatban, hogy ez mit jelent a fogyasztók számára, mivel az infláció akár két számjegyű is lehet."

Boparan a következőképpen vázolta fel a "költségcunamit": a takarmányköltségek és kiegészítő termékek, az állatorvosi költségek és a bérek 15-20 százalékkal emelkedtek, akut kamionoshiány van, az energia- és szén-dioxid-költségek több mint 500 százalékkal nőttek tavalyhoz képest és a csomagolási költségek pedig 20 százalékkal emelkedtek hat hónap alatt.

Egy másik szögből nézve a helyzetet Boris Johnson miniszterelnök többször is elmondta, hogy Nagy-Britannia gazdaságának fel kell számolnia az importált, olcsó munkaerő-függőségét, és pozitív körülmény, hogy a béreknek végső soron emelkedniük kell. Johnson kormánya mindemellett tagadta, hogy a Brexit lenne felelős a gazdaságra nehezedő terhekért, noha más európai gazdaságok nem szembesültek hasonló mértékű ellátási láncbéli zavarokkal.

Biztos vagyok benne, hogy mindenki számára megfelelő lesz az áruellátás, és azon dolgozunk, hogy ahol csak lehet, megszüntessük az akadályokat

- nyugtatott korábban Johnson pénzügyminisztere, Rishi Sunak Washingtonban.

Címlapkép: Getty Images

forint bankjegy getty stock
lengyel-katonak-belarusz-hatar-illegalis-migracio
európai bizottság brüsszel eu európai unió
Takarékbank_4
koronavirusvakcina_oltas

Holdblog Fogyó optimizmus

A tőzsdei hangulatindikátorok egy üzenete az szokott lenni, hogy ha sokan tartanak a részvényektől, akkor jó venni...

Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Online előadás
Megmutatjuk, hogyan tudtok akár már holnap kereskedni.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
2021.10.19
Budapest Economic Forum 2021
2021.11.18
Portfolio Property Awards 2021
2021.12.09
Agrárszektor Konferencia 2021
2021.11.18
Global trends in Banking 2021
föld globális minimumadó