Portfolio signature

A nap ábrája: a gazdasági világválság óta nem történt ilyen a benzinkutakon

Portfolio
Egy nagyon furcsa jelenségre figyelhettünk fel az elmúlt hetekben a benzinkutakon: a benzin ára kis kilengések mentén oldalazott, miközben a gázolaj jegyzése valósággal kilőtt, mára pedig akkorára duzzadt a különbség a két üzamanyag ára között, amekkorát utoljára a 2008-as gazdasági világválság idején láthattunk az év ezen szakaszában. de mégis miért lódult így meg a dízel ára, és mire lehet számítani a jövőben?

2008 óta nem volt ilyen

Sokak számára tulajdonképpen nincsen semmi látnivaló, ha a tankolás a téma: a benzin ára szinte alig változott az elmúlt hetekben, stabilan a lélektanilag fontos 600 forintos literenkénti ár alatt van a jegyzés a hazai töltőállomásokon. De amíg a benzinesek nyugodtak lehetnek, addig a dízelesekben egyre inkább nőhet a frusztráció, nem minden ok nélkül:

hirtelen meredek emelkedésbe kapcsolt a gázolaj ára.

A mai naptól kezdve már literenként 20 forinttal kerül többe a gázolaj, mint a benzin. És bár ekkora árkülönbséget láthattunk már januárban is, de jellemzően az év ezen szakaszában inkább a benzin a drágább, hiszen a nyári turizmus fellendülésével a benzin-túlsúlyos lakossági fogyasztás kerül az előtérbe.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés