A tavalyi energiaár-emelkedést követően már több város is kifejezte aggodalmát a távhőszektor jövője miatt, arra kérve a kormányt, hogy valamilyen megoldással segítse ki a bajból az elszabadult, várhatóan hosszú távon is magas gázárak miatt lehetetlen helyzetbe került távhő ágazatot. A kormány decemberben első lépésként megemelte a távhő termelők értékesítői díját, valamint a távhőszolgáltatók részére kiutalható távhőszolgáltatási támogatás mértékét, amely összességében magával vonta a távhőkassza 7,5 milliárd forintos emelésének szükségességét. A távhőkassza arra szolgál, hogy megtérítse a szolgáltatók veszteségit, amikor – mint most – a távhő átvételi ára az egyéb költségekkel együtt meghaladja a rezsicsökkentésben szabályozott fogyasztói árból származó bevételt.
A szektor működésének támogatása a távhőkasszából átmenetileg tehát megoldott ugyan, de annak mértéke a villamosenergia-fogyasztók által megfizetett kapcsolt szerkezetátalakítási díj mértékétől függően korlátozott, és ennek a keretnek már idén is több mint duplájára (~90-100 milliárd forint) lenne szükség a hiány pótlásához.
A problémahalmaz tartós megoldásához olyan finanszírozási formát kellene találni, amely önfenntartó, előmozdítja a szektor zöldítését, kihasználja a kínálkozó kedvező EU-s támogatási forrásokat, és mindezekkel együtt sem ró túlzott terhet a lakosságra.
Ahhoz, hogy a problémát megértsük, kicsit érdemes elmerülni a távhőszektor természetében és finanszírozási szerkezetében. A távfűtésre és használati melegvíz szolgáltatásra – a csővezetékeken keletkező 10-12 százalékos hőveszteség ellenére – környezetbarát hőszolgáltatási megoldásként tekint az Európai Unió is. Hazánkban a távhő szolgáltatás lényegében a biomasszára és fosszilis tüzelőanyagokra, azon belül is a gázra épül. Magyarországon az EU-ban az egyik legnagyobb ezen belül a gáz mint fűtőanyag részesedése, amelynek leszorítása nemcsak nemzetgazdasági érdek, de fontos fenntarthatósági követelmény, valamint a hazai energiapolitikai célkitűzéseket is támogatja.
Probléma ugyanakkor, hogy a távhő szolgáltatás a finanszírozási nehézségek miatt nem tud jelentős beruházásokat megvalósítani, így nem tudja gazdaságossá, környezetbaráttá alakítani a termelést, miközben rendkívül kitett marad a gázárak alakulásának.
A távhő -termelés és -szolgáltatás árszabályozási és engedélyes tevékenység szerint elválik egymástól, habár sok helyütt ugyanaz a gazdasági társaság állítja elő a távhőt. A távhőszolgáltatók által a lakossági és a külön kezelt intézményi fogyasztóknak kiszámlázható díjak szabályozottak, tehát a bevételnek felső korlátja van, tekintettel arra, hogy a fogyasztás több mint 80 százalékát ez a két szegmens adja. A tarifa a szolgáltatók kimutatásai szerint számos esetben nem fedezi a tényleges költséget. A szolgáltatók még részesedhetnek a távhőszolgáltatási támogatásban, amit az Európai Unió 2012/21/EU bizottsági határozata tesz lehetővé, de ennek fél éven belül vége szakad. A rendelet 2022. szeptember 30-ig ad lehetőséget az egyes közszolgáltatási kötelezettséget ellátó vállalkozásoknak nyújtott támogatás alkalmazására, és
pillanatnyilag nincs jele annak, hogy ezt a határidőt a bizottsági határozat felülvizsgálatával az Unió időben meghosszabbítaná.
A jelenlegi földgázár mellett tehát hamarosan jelentős finanszírozási problémák léphetnek fel, de ha a támogatás meg is maradhatna, akkor is hiányoznak az ösztönzők a szektor környezetvédelmi szempontú megújításához. A rendszer egésze ugyanis a legkisebb költség elvére épül, ezt érvényesíti a MEKH a termelők elismert költségeiben és a távhő szolgáltatókat megillető támogatás mértékét megalapozó költségfelülvizsgálatok során is, ez pedig nem kedvez a kevesebb károsanyag kibocsájtással járó beruházásoknak.
A legkisebb költség elve azt mondja ki, hogy az évente megállapított indokolt (elismert) költségben azoknak a termelő kapacitásoknak a üzemeltetési és más költségeit kell figyelembe venni, amely a legolcsóbban működtethető. Ez ugyanakkor nem mindig fedi le a termelő kapacitások valós rendelkezésre állását és működtethetőségét, fejlesztésre sem ösztönöz. A távhőszolgáltatók tekintetében pedig a társaságok éves adatszolgáltatásaiban rendelkezésre bocsátott költségek több elemét nem ismeri el a MEKH, mely a következő időszakra vonatkozó távhőszolgáltatási támogatás alapjaként szolgál, ennek - bevétel és elismert költségek különbsége - mértékéig egészíthető ki a szolgáltatók bevétele, amikor a kiadások meghaladják a rezsicsökkentéssel érintett fogyasztói árak által korlátozott bevételt. Ez a rendszer nem csak akkor okoz problémát, amikor a gázárak „elszállnak”, általában is probléma, hogy az indokolt költség egy éven felüli csúszással követi a valódiakat, hiszen így értelemszerűen nem nyújt fedezetet az emelkedő bér és egyéb költségekre.
Ennél is nagyobb probléma azonban, hogy a legolcsóbban termelő (vagyis az indokolt költségekben elismert) kapacitások ugyanis jellemzően a legrégebbiek, mivel üzemben tartásuknál már rég nem kell figyelembe venni az amortizációt. Ha egy távhőtermelő új kazánt vásárolna, annak finanszírozási költségét, magasabb amortizációját így nem tudná megfelelően érvényesíteni a következő évek indokolt költségeiben, ami értelemszerűen nem ösztönöz beruházásra.
A felszínre kerülő problémák csak rávilágítanak az ebben a rendszerben feszülő ellentmondásokra.
Az egyszeri, vagy átmeneti támogatás sem oldja fel ezeket a feszültségeket, éppen ezért indokolt lenne hosszabb távon is működő, stabil, kiszámítható modellt létrehozni, olyat, amely egyben támogatja a távhő szolgáltatás szén-dioxid mentesítését is. Ez annál is inkább indokolt most, mivel az Európai Unió számos jelét adja annak, hogy támogatja ezt a fajta fűtési megoldást és annak karbonmentesítését.
A távhő-infrastruktúra fejlesztését és a megújulók rendszerintegrációját segíti elő 2010/31/EU irányelv az épületek energiahatékonyságáról (EPBD), illetve a 2012/27/EU irányelv az energiahatékonyságról (EED). Ezen kívül a karbonsemlegesítést támogatja a 2018/2001/EK irányelv a megújuló energiaforrásokból előállított energia használatának előmozdításáról, valamint a korábbi 2009/28/EK irányelv a megújuló energiaforrásból előállított energia támogatásáról. Az Európai Unió 2016-ban kiadott hőtechnikai stratégiája a 2014-2020-as időszakra 6 milliárd eurót különített el távhő szolgáltatás megújuló energiaforrásokra történő átállítására, és az ebben tükröződő Uniós szándék várhatóan a jövőben sem változik.
Magyar távhőszektor lehetőségei
Ebben a környezetben kellene hosszabb távú, stabilan finanszírozható, és a szektor zöldítését is lehetővé tevő megoldást találni a magyar távhő szolgáltatás átalakítására. Ez nem fog menni anélkül, hogy az állam ne járulna hozzá a karbonmentes energiára való átálláshoz, és / vagy kapcsolt termeléshez köthető beruházásokhoz. Amíg ez az átállás meg nem történik, el kell fogadnunk, hogy a távhő csak akkor tudna támogatás nélkül is „önfenntartó” szolgáltatás lenni, ha a lakossági árak valamilyen szinten együtt mozognának a gázárakkal, mivel a hazai távhőrendszer leginkább gázalapú.
Eredménnyel kecsegtet ugyanakkor, hogy ha a szektor „ki tud zöldülni” – ami a magas beruházási igény miatt átmenetileg drága megoldásnak tűnik - az a magasan maradó, vagy tovább emelkedő gázárak és szén-dioxid kvótaárak között hosszabb távon megtérülő befektetéssé válhat. Ugyancsak komoly lehetőség rejtőzik a távhőhöz kapcsolódó EU-s források hatékony felhasználásában, de vannak a ma érvényes finanszírozási szabályokban olyan rejtett lehetőségek is, amelyek akár rendszerszinten és rövidebb távon is bevethetők.
Ilyen lehetőség lehet az EKR-rendszerben definiált, ugyanakkor részletszabályozással még nem lefedett fehér bizonyítványban rejlő potenciál kiaknázása.
Az energiahatékonyságról szóló 2015-ös törvény szerint az EKR rendszerben végrehajtott, hitelesített megtakarítások korlátozottan forgalomképes vagyoni értékű jognak számítanak, amellyel bilaterális úton (illetve a jövőben várhatóan szervezett piacon is) kereskedni lehet. Az érvényben lévő szabályozás szerint a kötelezetti kör úgy is elszámolhat hitelesített megtakarításokat, ha azt kötelezett félnek nem minősülő energiahatékonysági szolgáltatók, vagy egyéb harmadik felek valósították meg, és a „megtakarítást” átruházzák a kötelezetti kör valamely más tagjára. Ennek megfelelően a távhőszektor vállalatai a saját maguk által (az EKR rendszerben harmadik félként) végrehajtott intézkedések értékesítésével a jövőben pénzügyi forráshoz juthatnának, amely részben fedezetet nyújthat a távhőrendszer elemeinek szükséges felújítására, cseréjére.
E megoldás alkalmazásának komoly korlátja, hogy a jelenlegi feltételek szerint fehér bizonyítványt csak a végfogyasztónál elért energiamegtakarítás után lehet kiállítani. Ez a kritérium korlátozza a távhőszolgáltatókat a megtakarítások kiaknázásában és értékesítésében. Ez ugyanis azt jelenti, hogy a távhőszolgáltató a saját rendszerének hatékonyabbá tétele – például a távhővezetékek jobb szigetelése – után ma még nem jogosult fehér bizonyítványra, ilyenhez csak akkor juthat, és csak akkor értékesíthet, ha a fogyasztónál keletkeztet valamilyen módon megtakarítást. Ez a szabály azonban könnyen megváltozhat, mivel az EKR bevezetése egyelőre nem hozza a várt eredményeket, ezért a rendszer EU-s szinten is reform előtt áll, ami várhatóan a kötelezettek, illetve a megtakarítások „haszonélvezői” körének kibővítése felé halad majd.
Érdemes megfontolni a sűrűn beépített területek távhőrendszerei zöldítésének fókuszba helyezését is. Ahol nem megoldható a városi épületek karbonsemleges hő- és melegvíz-ellátásához a hőszonda és a napelem telepítése, alkalmazása, ott a meglévő távhő forrásainak zöldítésében, a lehetséges energiaközösségek kialakításában, energiahatékonysági intézkedésekben lehet gondolkodni. Lehetőség továbbá a több erőforráson alapuló távhőrendszer kialakítása – viszont ennek feltétele lehet az is, hogy a távhőtermelők zöld áramot használó villanykazánokat is telepítsenek, amelyek emellett rendszerszabályozási célokat is szolgálnak.
A fenntartható távhőszolgáltatás jó példája Dánia, ahola lakásállomány kétharmadát távhővel fűtik, és innen is kapják a melegvizet. Első lépésként biomasszára állították át a fosszilis tüzelőanyagon alapuló erőműveket, ami kezdetnek jó volt, de szeretnének átlépni a következő lépcsőfokra a megújulók irányába és a biomasszát is lecserélni főként nap, geotermikus, víz és szélenergiára. Az országban nagyon elterjedt a kapcsolt energiatermelés, az erőművek nagy része CHP (Combined Heat and Power), amelyeknél a hagyományos erőmű 50 százalékához képest csupán 10 százalék az energiaveszteség.
A szolgáltatók nonprofit alapon működnek, és olyan végfogyasztói árat állapítanak meg, amelyek csak a felmerülő karbantartási, visszapótlási költségeket fedezik. A városi tanácsok minden esetben egy 20 éves költség-haszon elemzést végeztek annak érdekében, hogy biztosítsák a beruházási projektek profitábilis megvalósítását mind szolgáltatói, mind fogyasztói oldalról, valamint az adórendszer is tartalmaz ösztönző elemeket. A hatóság folyamatosan felülvizsgálja és figyelemmel kíséri az árakat és benchmark elemekkel összehasonlítja a különböző szolgáltatókat.
Többek között az EU-s szabályozói törekvések hatására, illetve a fűtésre fordított energiahasználat nagy mértéke miatt Európa szerte egyre több ország felismerte, hogy a távhőszektorba való befektetés, a szektor fejlesztése hosszú távon nagyban elősegítheti a dekarbonizációt, az energiahatékonyságnövelést, illetve az energiamegtakarítási célok elérését.
Ezek ugyanakkor a termelői és a szolgáltatói oldalon is komoly tervezést igényelnek. Szükséges felülvizsgálnunk, nemcsak a távhő szerepének és technológiai megoldásainak területét, de talán a távhőrendszer fogalmát is. Példaképpen, az egyik ehhez kapcsolódó törekvés a 4GDH, a 4. Generációs Távhő Rendszer: Ez alacsony energiaigény mellett az un. smart energy-n alapul, ami optimális „együttműködést” tesz lehetővé az energiaforrások, -elosztás és -fogyasztás között. Ez természetesen jelenleg távoli, összetettnek tűnő megoldásokat feltételez, de ha most akarunk fenntartható és a zöldítés irányába is nagyot lépő struktúraátalakítást elérni a szektorban, akkor a problémakört összetettségében kell vizsgálni, ezeket a lehetőségeket is szem előtt tartva.
A szerzők a KPMG associate partnere, az energetikai és közüzemi szektor vezetője és a KPMG szenior menedzsere.
Címlapkép: Getty Images
