Előfizetői tartalom

A gázárrobbanás kihúzta a gyenge forint alól a talajt, és még a kormány legnagyobb tervei is borulnak

A recessziós félelmek felerősödése, az európai energiakrízis, és az elszabaduló gázár voltak azok a tényezők, amelyek alapjaiban borították fel a héten a forint piacát. Egy ilyen helyzetben ugyanis a - magyarspecifikus okok miatt - sérülékeny gazdaságot és így a forintot azonnal megtalálják a befektetők - értékelték a héten látott turbulens piaci folyamatokat a Portfolio-nak a makrogazdasági elemzők, akik szerint a jegybank megpróbálja megvédeni a forintot, de önmagában már nem képes erre. Végül a kormány is belátta, hogy az MNB már nem tud egymaga csodát tenni, ezért lépett. A közgazdászok egyetértettek abban is, hogy a kormány részéről ennél azonban többre lesz szükség és itt már politikailag érzékeny kérdéseket kell elővennie a gazdaságpolitikának: az árstop-szabályozások ugyanis fenntarthatatlanok és csapdahelyzetet eredményeznek, és közben a parlamenti tárgyalás alatt álló 2023-as költségvetés már kvázi semmisnek mondható. Annyit változott pár hét alatt ugyanis a makrokörnyezet.

Miért zuhant a forint a héten? Virovácz Péter, az ING Bank senior közgazdásza érdeklődésünkre kifejtette, hogy az elmúlt napok forintgyengülésének indító pontja külföldi eredetű. Hétfőn az amerikai piacok zárva voltak, majd kedden hirtelen nagyobb kockázatokat kezdtek el árazni, a recessziós félelmek felerősödése miatt gyakorlatilag egy piaci pánik kezdődött és ezzel...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés