Bezárási hullám jöhet
Most mindenki pánikhangulatban van, mert nagyon sok cukrászdának egyoldalúan mondta fel a szolgáltató a jelenleg még érvényben lévő szerződésüket
- mondta a Portfolio-nak Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke. Mindenki próbál még költséghatékonyabban dolgozni, jobban odafigyelni az üzemeltetésre: ne menjenek feleslegesen a fagyasztók, vagy hűtőszekrények, ne fűtsék fel ésszerűtlenül a kemencéket és jobban megtervezzék, optimalizálják a sütéseket. Persze, a legtöbb cukrászdában ez eddig is így volt, hiszen energiaintenzív szektornak számítanak a vendéglátáson belül a cukrászdák is – hangsúlyozta Erdélyi Balázs.
A cukrászok ipartestületi szakmai elnöke azt is hozzátette, hogy a hozzájuk beérkezett információk alapján, még a régi energiaáron számolva, a 2021-es évben a bevétel 5-6 százaléka volt az energiaköltsége a cukrászdák többségének. Ugyanekkora árbevételhez viszonyítva, és a mostani energiaárakkal számolva elérheti majd a 15-20 százalékot is ez az arány, amit már viszont nem lehet kitermelni. Erdélyi Balázs nem is kertelt azzal kapcsolatban, hogy emiatt milyen várakozások vannak a szektorban.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább.
December 1-17. között féláron adunk 2 havi Signature PRO előfizetést!
Használd a KARACSONY2025 kuponkódot a "KUPON BEVÁLTÁSA" mezőben, és élvezd a prémium elemzéseket, hírleveleket, kedvezményes konferenciajegyeket és online klubokat!
Siess, mert a 2 havi akciós előfizetést csak december 17-ig tudod aktiválni, ne maradj le, részletek ITT!
További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!