A külkereskedelmi mérleg rendkívüli mértékű romlását alapvetően az energiaárak elszállása okozza. Ezért hiába megy szép pályát az export, az import olyan tempóban növekszik, hogy a mérleg kilyukadt, és hónapról hónapra brutális hiány keletkezik. Augusztus ebből a szempontból szélesőségesen mutatja meg ezt a képest: a kivitel euróban számolva 37%-kal haladta meg az egy évvel korábbit, a behozatal 41%-kal. Az export ilyen mértékű száguldása azért kivételes eset: a tavaly augusztus a gyári leállások, ellátási problémák miatt egy "lyukas" hónap volt, ezért a viszonyítási alap nagyon mélyre került.
Egy évvel ezelőtt egyébként már látszott a látszott a baj kezdete, hiszen 717 millió eurós volt az áruforgalmi hiány, de az idei augusztus ezt is bőven túlszányalja. Ezért a 12 hónapra visszatekintő hiány már 5,7 milliárd euró. Jellemző a meredek romlásra, hogy az ezt megelőző egy évben még közel ugyanekkora többletet mutattak a számok.

Az év eleje óta 4,8 milliárdos a külkereskedelmi hiány, természetesen ez is messze a legnagyobb a magyar gazdaságtörténetben.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább.
December 1-17. között féláron adunk 2 havi Signature PRO előfizetést!
Használd a KARACSONY2025 kuponkódot a "KUPON BEVÁLTÁSA" mezőben, és élvezd a prémium elemzéseket, hírleveleket, kedvezményes konferenciajegyeket és online klubokat!
Siess, mert a 2 havi akciós előfizetést csak december 17-ig tudod aktiválni, ne maradj le, részletek ITT!
További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!