Előfizetői tartalom

Világszinten is pesszimistábban látják helyzetüket a magyar cégek

Az energiaválság, valamint az alapanyagárak emelkedése miatt világszerte nehéz helyzetbe kerültek a cégek, azonban a PwC Magyarország Vezérigazgató Felmérése szerint a hazai cégek különösen törékenynek ítélik meg helyzetüket. A leginkább a makrogazdasági volatilitás, az árak emelkedése aggasztja a vállalati döntéshozókat. Jó hír, hogy egyáltalán nem terveznek bércsökkentést és létszámleépítést a társaságok - derült ki a PwC Magyarországi Vezérigazgatói Felméréséből.

Mind Magyarországon, mind világszinten a globális növekedés lassulására számítanak. A hazai cégvezetők 76, míg világszinten 73 százalék számít erre, de itthon 16 százalék azok aránya, akik úgy kalkulálnak, hogy változatlan marad a gazdasági aktivitás. Az itthoni kilátásokkal kapcsolatban még pesszimistábbak a döntéshozók: 85 százalékuk számít arra, hogy Magyarországon lassul a növekedés.

Ebben a témában világszinten jelentős eltérések vannak a lokális várakozások között: Kínában például csak 18 százalék számolnak lassulással, míg Európában negatívabbak a saját gazdaságokkal szembeni várakozások. Franciaországban 70, Olaszországban 62, Németországban 94 százalék számít belföldi teljesítménycsökkenésre. Az általános trend, hogy optimistábbak a világszintű növekedési várakozások, mint a saját országra vonatkozók - derült ki a PwC globális kutatásából.

Európa pesszimizmusa a jelenlegi körülményeknek köszönhető: az energiaválság itt a legsúlyosabb, ahogy egyéb inflációs tényezők is itt érvényesülnek erősebben.

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés