spacex-falcon-9-raketa-inditasa
Gazdaság

Hamarosan az űrbe juttatja a SpaceX a magyar egyetemek műholdját, megszólalt az egyik résztvevő

Portfolio
A Szegedi Tudományegyetemen korábban is voltak űrkutatáshoz kapcsolódó projektek – például mikrogravitációban végzett kísérletek, illetve űr-orvoslással is foglalkozott az orvosi kar – most pedig az informatika területén, egy műholdon az űrbe juttatott eszköz fejlesztésében vettek részt az SZTE – és más magyar egyetemek – kutatói a BME projektjéhez kapcsolódva – számolt be közleményében az SZTE. A magyar egyetemek kísérleteit tartalmazó műholdat a SpaceX fogja az űrbe juttatni, várhatóan júniusban.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával elkészült és útjára indult az MRC-100, a legújabb műegyetemi zsebműhold. A kisműhold fedélzetén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen és három másik egyetemen – a Szegedi Tudományegyetem, a győri Széchenyi István Egyetem és a Debreceni Egyetem – készült önálló kísérletek is a világűrbe kerülnek.

A Szegedi Tudományegyetem most közleményben számolt be a projektről, amely során kísérleteik a világűrbe kerülnek azzal a kisműholddal,

amelyet az elon musk által vezetett spacex rakétája visz majd a világűrbe.

Kiemelték: az SZTE TTIK informatikusainak fejlesztései a BME projektjéhez kapcsolódva, annak jelentős anyagi támogatásával színesítik az egyetem innovációs palettáját.

2021 novemberében kapcsolódott be az SZTE az MRC-100-as projektbe. Először a BME kollégái megismertették az általuk eddig elért eredményeket, valamint az aktuális projekt célját, majd tisztáztuk, hogy milyen módon kapcsolódhatnak a meghívott felsőoktatási intézmények. Ezt követően egy saját kísérlet létrehozása volt a célja az SZTE-n kialakított csapatnak

– mondta el Dr. Mingesz Róbert, az SZTE TTIK Műszaki Informatika Tanszék adjunktusa.

Ekkor én még nem szerepeltem a résztvevők listáján. Később azonban lehetőségem lett bekapcsolódni, ugyanis hetekkel azelőtt, hogy végleges formájában összeépítették az MRC-100 műholdat, adódott egy újabb, rendkívül szűk határidős lehetőség további mérések feljuttatására. Nem sokszor áll ilyen lehetőség az ember előtt, elfogadtuk a kihívást

– tette hozzá Kiss Ádám, az SZTE SZAOK PhD hallgatója, az SZTE diákmodul projektvezetője.

Egy eléggé sokoldalú „dobozról” beszélünk. Egyrészről számos, a BME által kidolgozott kísérlet kapott rajta helyet, másrészről ez az első olyan magyar műhold, melynek fedélzetére számos egyetem fejleszthetett kísérletet.Az MRC-100, a magyar egyetemek kísérleteit emeli az űrbe. Oldalak kellenének a rövid bemutatáshoz is, de pár kulcsszót a teljesség nélkül kiemelhetünk: hőmérséklet-mérés, időzítés-mérés, rezonáns radar reflektor, flash-memória megbízhatóság mérése

– mondta el Kiss Ádám.

A Mérnöki Kar és a Természettudományi és Informatikai Kar együttműködése során először egy olyan modul készült el, amely a hőmérsékletmérés megbízhatóságát vizsgálja az űrbéli körülmények között. A Mechatronikai és Automatizálási Intézet részéről Mészáros Attila és Bálint Ádám vett részt a fejlesztésekben, feladatuk elsődlegesen a műholdmodul hardverének a tervezése volt, valamint, a chiphiány idején ők voltak azok, akik be tudták szerezni a kritikus alkatrészeket. Az Informatikai Intézet részéről Tönköly Andor, Mingesz Róbert, Mellár János, Makan Gergely és Halmai Dániel vettek részt a fejlesztésben, a beágyazott szoftver megírása valamint a modul tesztelése volt az elsődleges feladatuk.

Alapvetően az SZTE feladatként mindkét esetben egy 3x3 cm-es áramkör elkészítését kapta. Ez összemérhető egy gyufásdoboz felével, azzal a nehezítéssel, hogy csupán pár milliméter magasságig építkezhettek a mérnökök. Ez a kis modul beszélget a műhold központi számítógépével, ami az űrbe feljuttatott méréseink eredményeit a Földre visszajuttatja rádióhullámok segítségével – emelte ki saját feladatát a projektben Kiss.

Kiss Ádám hozzátette: az első modul áramkörének tervezése, építése és átadása már tavaly megtörtént, a második modul építése kapcsán megemlítette az ipari támogatókat, "akik nélkül nem valósulhatott volna meg ilyen rövid idő alatt a beszerzés és a gyártatás": a RET Elektronika, az Eurocircuits, az FDH Kft., illetve a CSIHA Zrt. A BME a modulokat beépítette a műholdba, a műholdat átadta az azt kezelő cégnek számolt be.

A közleményben megosztották: a SpaceX várhatóan júniusban indítja el azt a rakétáját, ami a kísérleteiket fogja az űrbe juttatni.

A mérések adatai a műholdon megszületnek, majd a műhold rádióhullámok segítségével azokat a Földre sugározza. Az MRC-100 műhold esetén ezeket az adatokat különböző földi állomások fogadják, majd egy közös helyre juttatják azokat, ez a BME egyik internetes szervere lesz. Annak érdekében, hogy minél több adat jusson el az SZTE-re, illetve a műhold küldetését is segítsék a többi kísérlet adatainak fogadásával, egy szegedi vevőállomás terve fogalmazódott meg. A projekt az SZTE IKIKK berkeiben és a Csiha Zrt. anyagi támogatásával indult el. A tervek alapján az állomás nemcsak műholdak vételére, hanem úgynevezett magaslégköri ballonok követésére is alkalmas lesz,

ami számos űrrajongó szakdolgozó előtt nyit lehetőséget egy műholdnál jóval olcsóbb űrkutatási formára.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Brandon Moser via Getty Images

moszkva-voros-ter-oroszorszag-kreml
török líra
szerbia-koszovo-konfliktus
Kevesebb fizetést ígérő álommunkahelyért hagyják ott a bankokat a dolgozók
spanyolország zászló
Lengyel zászló
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Sales manager

Sales manager

Senior webfejlesztőt keres a Portfolio Csoport

Senior webfejlesztőt keres a Portfolio Csoport
2023. június 7.
Portfolio Property X 2023
2023. június 8.
Portfolio Balaton Business Forum 2023
2023. június 1.
Financial IT 2023
2023. június 6.
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
rubel-szankcio-haboru