észak koreai ballisztikus rakéta
Gazdaság

Videó: kilőtte legújabb ballisztikus rakétáját Irán

Portfolio
Irán csütörtökön bemutatta Horramsahr ballisztikus rakétájának negyedik generációját, amellyel képesek elérni az izraeli és a térségbeli amerikai bázisokat. A rakétaindítás pillanatairól is közzétettek felvételeket.

Korábban beszámoltunk róla, a Haibár hatótávolsága is kétezer kilométer, mint a korábbi generációé, és másfél tonnás robbanótöltetet képes célba juttatni. A folyékony üzemanyag hajtotta, 13 méter hosszú rakéta azonban elődeinél pontosabban célba talál, legalábbis a hivatalos iratok szerint.

Irán ezzel kapcsolatban azt állítja, hogy fegyverei képesek elérni a térségben lévő főellenségek, Izrael és az Egyesült Államok bázisait.

Teherán annak ellenére folyamatosan fejleszti rakétaprogramját, különösen a ballisztikus rakétákat, hogy azt ENSZ-határozat korlátozza számára, amely büntetéssel fenyegeti a tiltott fejlesztésben részt vevő intézményeket, cégeket is.

A hazai gyártású Haibár rakéta kiemelkedő jellemzői közé tartozik a gyors előkészítés és indítási idő, ami a stratégiai fegyver mellett taktikai fegyverré is teszi

– számolt be róla az állami IRNA ügynökség.

A címlapkép illusztráció. A címlapkép forrása: Getty Images

Az év legrosszabb napja az amerikai tőzsdéken
Fiatal nő befektetés számolás
Európai Tanács
olaj
koszovó
Szudán
2023. június 7.
Portfolio Property X 2023
2023. június 8.
Portfolio Balaton Business Forum 2023
2023. június 1.
Financial IT 2023
2023. június 6.
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Sales manager

Sales manager

Senior webfejlesztőt keres a Portfolio Csoport

Senior webfejlesztőt keres a Portfolio Csoport
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
ukrajna litvania