A költségvetési helyzet kiábrándító
Bár megtehetném, de nem kezdem hosszasan elemezni, hogy miért van rendkívül nehéz helyzetben a költségvetés. Akár itt, ezeken a hasábokon is már részletesen megismerhettük, hogy mik a legnagyobb problémák. Azért egy gyorstalpaló nem árthat, egy-egy kiragadott példa mentén.
Az államháztartás kamatterhei drasztikusan megemelkedtek az idei évben.
Persze ez aligha lehet meglepő, tekintettel az extrém magas inflációs környezetre és az ezzel együttjáró rendkívüli kamatkörnyezetre. A kormányzat is számolt a kamatkiadások emelkedésével, csak éppen nem ilyen mértékben. Ugyanis a tavalyi nagyjából 2 100 milliárd forintot kitevő kamatkiadás után idénre megközelítőleg 2 500 milliárd forintos kiadással számolt a büdzsé. Ezzel szemben az első négy hónap alapján – a 2022. évi hasonló időszaki bázishoz vetítve – már most 517,6 milliárd forinttal magasabb a kamatkiadás. Az év egyharmada telt csupán el és máris egy többszáz milliárd forintos elcsúszás körvonalazódik.
Persze ez úgy fair, hogy figyelembe vesszük azt is, hogy közben a kamatbevételek is felülteljesülnek.
Az egyetlen probléma, hogy ez a túlteljesítés alig haladja meg a 78 milliárd forintot. Vagyis nettósítva is nagyjából 440 milliárdos az extra teher. Ez nagyvonalú nominális GDP-vel számolva is több, mint fél százalékos elcsúszás.
Megpiszkálhatjuk a bevételi oldalt is, ami bár első ránézésre szépen hízik, mégis komoly elmaradás látszódik. A 2023-as büdzsé 6 572 milliárd forinttal magasabb bevételi sarokszámot határozott meg a 2022. évi tényadathoz képest. Eltelt az év egyharmada és eddig ebből a tervezett többletből 1 551 milliárd forint jött be. Arányaiban nézve ez csupán a terv 24 százaléka. Nyilván túlzó a leegyszerűsítés, hiszen nem minden bevétel időarányosan teljesül. A tavalyi évben a teljes éves bevétel 33 százaléka folyt be a költségvetésbe április végéig. Idén ez az arányszám 31 százalék. Nem tűnik soknak ez a differencia, de ha ezt nem sikerül ledolgozni az év végéig és végül a terv 98 százaléka teljesül csupán:
ez is valamivel több, mint 700 milliárd forintos extra hiányt jelent, vagyis a GDP 0,9 százalékát.
A növekedési cél elérése az időjáráson múlik
Nagyon leegyszerűsítve a helyzetet tehát, úgy tűnik, hogy ha csak valami váratlan feltámadást nem mutat a magyar gazdaság, akkor a költségvetési terveket nehéz lesz hozni jelenlegi formájukban. Márpedig a költségvetés elcsúszásának egy része pontosan abból ered, hogy a magyar gazdaság nem a kormány által elképzelt makrogazdasági pályán mozog.
Az előrejelzés – és így a büdzsé egyik alapja – az, hogy az idei évben a GDP volumene 1,5 százalékkal bővül. A tavalyi gyenge évzárás után az áthúzódó hatás -0,5 százalék.
Vagyis, ha az év egészében csak stagnálna a magyar gazdaság, a 2023-as reál GDP fél százalékkal csökkenne.
Ehhez még dobjuk hozzá, hogy az első negyedévben már 0,2 százalékkal esett a gazdaság teljesítménye és máris egy -0,7 százalékos idei évi GDP adatnál vagyunk. Vagyis a hátralévő három negyedévben folyamatosan 1,4-1,5 százalékos negyedév/negyedév növekedést kéne produkálnia a magyar gazdaságnak, hogy ez elérhető legyen.
Ilyen teljesítményt legutóbb a Covid utáni kilábalás alatt produkált a gazdaság, amikor a költségvetés lazítási ciklusban volt, méghozzá nem is kicsiben. Mivel május végét írunk, és az infláció még mindig extrém magas, a reálbérek tovább zsugorodnak, a megtakarítások apadnak, a hitelezés szűkül és a munkanélküliség is inkább felfelé megy, mint lefelé, aligha várhatjuk, hogy a második negyedévben ilyet produkáljon a magyar gazdaság. A májusi kamatdöntő ülést követő sajtótájékoztatón Virág Barnabás alelnök arról beszélt, hogy
az MNB friss kalkulációja szerint még a második negyedévben is folytatódhat a gazdaság zsugorodása.
De legyünk jószívűek és előlegezzünk meg egy negyedév/negyedév stagnálást. Ezzel pont véget vetnénk a technikai recessziónak. Cserébe viszont az év második felének mindkét negyedévében közel 3-3 százalékkal kéne bővülnie negyedéves alapon a GDP-nek. Ilyet még soha nem produkált a magyar gazdaság, és nem úgy tűnik, hogy például a költségvetésből futná most ilyen impulzusra.
Ezzel tehát el is jutottunk arra a pontra, hogy az idei évre kitűzött 1,5 százalékos gazdasági növekedés már-már elérhetetlen.
A mundér becsületét a mezőgazdaság mentheti meg csupán. Az eddigi időjárás pedig bíztató. A tavalyi rendkívül pocsék év után egy átlagos idei teljesítmény is 40-50 százalékos növekedést hozhat a mezőgazdaságban. Habár a mezőgazdaság súlya csekély, ilyen bővülés mellett az ágazat önmagában képes lehet az idei GDP-növekedést 1,5-2,0 százalékponttal megtolni. Ez alapján pedig talán már érthető, hogy a kormány miért tart ki még mindig emellett a növekedési cél mellett. Mert akár még a közelében is lehetünk, ha a többi ágazat valamelyest magára talál az év második felében vagy a mezőgazdaság átlag feletti évet produkál.
Nem ésszerű a hiánycél elengedése
A gond az így elért növekedési céllal csupán annyi, hogy pusztán a mezőgazdasági bázishatásból és némi extra teljesítményből nem hízik a költségvetési bevételi oldal és persze a kiadásai sem lesznek sokkal kisebbek. Ugyanakkor az is láthatóvá válik, hogy egy ilyen helyzetben, amikor még akár be is jöhet a növekedési szám és a költségvetés kockázatokkal terhelt, a kormányzat nem teheti meg, hogy ösztönözze a gazdaságot. Vagyis a Csiki Gergely által feltett kérdésre, miszerint „nagy kérdés, hogy a kormány bevállal-e további kiigazítási lépéseket, amelyek a gazdasági növekedést is lassítják, akár a recessziót kockáztatva, vagy inkább enged a hiánycélon akár már az idén” a válaszom: nem racionális a hiánycél elengedése.
Arról nem is beszélve, hogy a politikai kockázatokat és hasznokat mérlegre téve sincs értelme a 1,5 százalékos növekedés hajszolásának a költségvetés további felborításával.
A lakosság aligha érez majd túláradó örömöt csupán attól, hogy nem 0,2 vagy 1, hanem 1,5 százalék volt a növekedés. A magyar gazdaság három negyedéve technikai recesszióban van, a vállalatok zöme továbbra sem gondolkozik tömeges létszámleépítésben. Eközben a bérnövekedés még mindig 15 százalék feletti. Ez az, ami politikailag fontos. Ha a munkaerőpiac egy stagnálás közeli gazdasági állapotban is ilyen erős marad, akkor felesleges erőlködni a GDP-statisztika miatt. Ráadásul a költekezés – amire hangsúlyozottan mozgástér sincs az eredeti tervek mellett – még inflációs többlettel is fenyeget, amivel a legegyszerűbben learatható győzelem is veszélybe kerülne: az év végi egyszámjegyű inflációs cél. Ez ugyanis szinte borítékolható a gazdaság mostani teljesítményét, az átárazási dinamikát és a bázishatásokat figyelve.
A túlzottdeficit-eljárás visszatér
Az tehát – szerintem – egyértelmű, hogy a költségvetésen lazítani nem ésszerű. De az elcsúszással mi a helyzet? Ha azt nem kezeli a kormányzat, úgy is reális a veszély, hogy elvétik a hiánycélt. Első ránézésre a belső politikai ára ennek csekély. Legalábbis rövid távon. De az idei céltévesztés egyben azt is jelenti, hogy a jövő évi tervet (a GDP 2,9 százalékára tervezett deficitet) újabb kiigazítással lehet csak tartani.
2024-ben viszont már nincs kibúvó: a túlzottdeficit-eljárás (magyarul TDE, angolul EDP) élesedik.
Az Európai Bizottság ugyanis úgy döntött, véget vet a költségvetési alkoholizmusnak és elvonóra küldi a tagállamokat. A Covid-válság, majd a háború miatt felfüggesztésre került a Stabilitási és Növekedési Paktum és annak korrekciós mechanizmusa, az EDP. Azonban a Bizottság elkezdett dolgozni ennek a reformján, amelynek elfogadása 2024 elejére várható, és ezzel együtt ismét élesedik a költségvetési szigor. A tagállamoknak teljesítenie kell a 3 százalék alatti deficitcélt és a 60 százalék alatti államadósságrátát.
Ha pedig felette vannak, erős költségvetési kiigazításra kényszerülnek.
Akár azt is gondolhatnánk, hogy ilyen eddig is volt, mégsem lett belőle semmi. A legtöbb tagállam egyszer-kétszer biztosan megszegte a szabályokat az elmúlt évtizedben, de a Bizottság elnéző volt. Lényegében ezt az átmeneti hibázást legalizálja majd az új rendszer és büntetés akkor lesz, amikor szisztematikus a nemteljesítés. Ez utóbbi esetében viszont – a rugalmasabb rendszerért cserébe – a tartós szabálysértést ténylegesen büntetik majd.
Amikor azonban az új keretrendszer életbe lép – várhatóan 2024 elején –, onnantól az Európai Bizottság ismételten megindíthatja a renitens tagállamok ellen az EDP-t. Ennek alapja pedig a 2023-as költségvetési év lesz. Vagyis már most számíthatunk arra, hogy a Bizottság Magyarországot eljárás alá vonja. Ilyen helyzetben pedig nagyon nem mindegy, hogy milyen magas deficitszintről kell megkezdeni a kötelező korrekciót.
Innen nézve pedig még mindig sokkal jobb már idén is megtenni néhány lépést, hogy betartható legyen a kitűzött hiánycél. Így jövőre aztán tényleg kisebbet kell húzni azon a nadrágszíjon, hogy beférjünk végül a 3 százalékos hiánycél alá 2024-re. Ezzel pedig elkerülhető az uniós büntetés és a hitelminősítők kezének megremegése a nem fenntarthatónak kikiáltott költségvetési politika miatt. Ezen a ponton válik egyértelművé Matolcsy György MNB-elnök egyik üzenete, mely a kamatdöntés utáni sajtótájékoztatón hangzott el: az MNB is úgy látja, hogy a költségvetési folyamatok támogatják majd a monetáris politikai célokat. A költségvetési szigor immáron nem lehet vita tárgya.
EZ ITT AZ ON THE OTHER HAND, A PORTFOLIO VÉLEMÉNY ROVATA.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza nyerte el a Magyar Nemzeti Bank és a Reuters Magyarország által meghirdetett előrejelzői verseny 1. helyezését. Virovácz Péter a Portfolio Vélemény rovatának, az On The Other Handnek a rendszeres szerzője. A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A megjelent cikkek itt olvashatók.
Címlapkép: Shutterstock
