Júliusban 187 ezer fővel nőtt a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, ami elmarad az elemzők által várt 200 ezres növekedéstől. Ezen kívül a munkastatisztikai hivatal lefelé módosította a júniusi számot is, az akkori 209 ezres növekedés helyett végül 185 ezerrel nőtt a foglalkoztatottság.
Az előző hónapokhoz képest jelentősen lassult a munkaerőpiac, látványos, hogy az Egyesült Államok gazdaságában trendszerűen egyre kevesebb munkahely jön létre. A munkaerőpiac a túlhevültség állapotában van, a munkanélküliek számát meghaladja a nyitott álláshelyek száma, és ez inflációs szempontból kedvezőtlen. A Fed ezért azt várja, hogy a foglalkoztatottság fokozatosan csökkenjen. A friss adat egybevág ezekkel a várakozásokkal, de a további hónapokban még tovább kell lassulnia a foglalkoztatottság bővülésének, hogy az összhangban legyen a jegybank 2%-os inflációs céljával.

Érdekes, hogy a most közölt adat nagyjából megfelel a várakozásoknak, a Reuters konszenzusától mindössze 13 ezer fővel maradt el a bővülés, ehhez képest a dollár jelentős gyengülésbe kezdett. Ez elsőre meglepő lehet, hiszen a korábbi hónapokban ennél sokkal nagyobb kilengéseket, meglepetéseket is láttunk az NFP-adat közlésében. Lehet, hogy az előző napok túlvettsége után a dollárkereskedők már nagyon vártak egy jó hírre, aminek hatására lezárhatják pozíciójukat.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!