Paks II szabadon felhasználható
Gazdaság

Kritikus helyzetben Paks II. egyik fő kivitelezője, a csernobili katasztrófával riogat

Portfolio
Ha nem szállítjuk le a szerződés szerint a Paks II. irányítástechnikáját, akkor egyrészt szinte korlátlan összegre beperelhet minket Magyarország, másrészt a kínaiak kerülnének be helyettünk a projektbe, és ne felejtsük el, hogy Paks közelebb van Németországhoz, mint Csernobil – ezt az érvrendszert adta elő Joe Käser, a német Siemens Energy felügyelőbizottsági elnöke a Welt and Sonntagnak adott nyilatkozatban.

Käser azután nyilatkozott, hogy a napokban kiderült: a szélerőművi nehézségek miatt a német államhoz fordult mentőövért a Siemens Energy, de rögtön megnyugtatta a befektetőket, hogy ez nem tőketámogatást jelent, hanem csak hitelgaranciát, aminek hírére ma elszállt a tőzsdén a cég részvényárfolyama.

Nemcsak a befektetők, hanem a Paks II. jövője szempontjából is rendkívül fontos információkat mondott Käser. Azt hangsúlyozta, hogy a nehéz helyzetben lévő cégnek korlátlan pénzügyi kártérítést okozna a magyar állam által indítandó kártérítési per. Ezt a felügyelőbizottsági elnök jelzése szerint azért indíthatná el a magyar állam, mert 2019-ben megkötött érvényes szerződése van a Siemens Energynek az orosz Roszatommal, mint fővállalkozóval, hogy szállítsa le Paks II. irányítástechnikai rendszerét, de a német kormány zöldpárti vezetése különböző okok miatt nem adja ki az exportengedélyt, ezért a német cég nem tudja teljesíteni a technológiai exportot.

A Bloomberg összefoglalója szerint az fb-elnök úgy fogalmazott:

Vannak olyan nem kormányzati szervezetek, amelyek azt követelik, hogy a vezetőségünk ne tartsa be ezeket az érvényes szerződéseket, és akkor esetleg egy uniós állam szinte korlátlan összegekre perelheti be.

Ezzel arra utalt Käser, hogy a Greenpeace nemrégiben kiadott jelentése szerint olyan európai cégek, mint a Siemens Energy és a francia Framatome több százmillió eurós szerződésekkel rendelkeznek a Roszatom Oroszországon kívüli nukleáris projektjeinél, de e technológiai és tudástranszferek nélkül az orosz állami óriás számos új projektje leállna, többek között a Paks II. is.

Ennek kivédésére a magyar kormány abba az irányba tett lépéseket az elmúlt hónapokban, hogy a Framatome szerepe nőjön meg a projektben, de egyelőre kérdéses, hogy az irányítástechnikai rendszert hogyan tudná teljesíteni a cég a háttérbeli német-francia együttműködés keretében, hiszen az kettős felhasználású technológiának minősül, így az oroszellenes szankciók tükrében is vizsgálni kell.

Mindenesetre az, hogy az fb-elnök a német cég előre nem belátható mértékű kártérítési felelősségére figyelmeztetett az egyébként is nehéz pénzügyi helyzetben, akár hatással is lehet a német zöldpárti vezetés hozzáállására a Paks II. kérdésében. Ráadásul Käser még „rá is tett egy jó nagy lapáttal” azzal, ahogy ráirányította a német politikai vezetés figyelmét a helyzet komolyságára. Úgy fogalmazott, hogy

ha a Roszatom nem tudná megépíteni a Paks II.-t az irányítástechnika német blokkolása miatt, akkor a magyarországi nukleáris létesítmény alternatívája "az lenne, ha a kínaiak lépnének be és szállítanák az atomerőmű vezérlését, ami sokkal közelebb van Németországhoz, mint annak idején Csernobil volt".

Így tehát egy esetleges nukleáris katasztrófát is belengetett Käser, ami a földrajzi távolság miatt jobban érintené Németországot annál, amennyire az 1986-os tragikus esemény érintette. Ez a figyemeztetés azután érkezett, hogy a magyar kormány delegációja többnapos látogatást tett Kínába, és több energetikai tárgyalást is lebonyolított a kínai kormányzati és energetikai vezetéssel:

Käser egyébként jelezte: ő a mai atomenergia-technológia "bevallott ellenzője", mert

több száz generációra hagyunk olyan hulladékot, amelyet véleményem szerint egyszerűen nem lehet felelősen tárolni. Ez egy erkölcsi dilemma.

Címlapkép forrása: Paks II. Zrt. Facebook-oldala

Keddig még maradhat a semmittevés a forint piacán
Property Awards, kép forrása: Stiller Ákos/Portfolio
pfizer vakcina gyógyszergyártó
szélerőmű
szijjártó péter coca-cola
Tematikus PR cikk
2024. március 19.
Agrárium 2024
2024. március 7.
Property Warm Up 2024
2024. március 20.
Portfolio-MAGE Járműipar 2024
2024. április 11.
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
Tanfolyam
22+1 órás komplex tanfolyam, ahol a tőzsdei kereskedés és befektetés alapjait sajátíthatod el.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
alkohol bor