Éjszaka az ország északkeleti felén átmenetileg nagy területen csökken a felhőzet, a záporok nagy része megszűnik, arrafelé helyenként köd is képződhet. Eközben délnyugat felől vastag felhőzet kezd terjeszkedni északkeleti irányba, amely kedden napközben már az északkeleti területeket is beborítja.
Hajnalban kiterjedt csapadékzóna is érkezik, amely kedden leginkább az ország déli, délnyugati harmadát, felét érintheti - főként a Dél-Dunántúlon több helyen kiadós mennyiségű eső valószínű. Másutt csupán néhol fordulhat elő zápor.
Éjszakára a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás, kedden az északira forduló szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 6 és 11 fok között alakul.
A kontinensen belül kiterjedtebb magasnyomást a Skandináv-félszigeten, Északkelet-Európában, valamint a Mediterráneumban fedezhetünk fel, ugyanakkor már csak utóbbi tájakon jellemző nagyobb területen a napsütés - egyre több helyen marad napközben is borult, ködös az idő. Ciklon örvénylik ugyanakkor a Brit-szigetek fölött, valamint a Fekete-tenger fölött is, ezek a légörvények, valamint frontjaik alakítják a kontinens többi részének időjárását több helyen okozva csapadékot: döntően az eső esik, de a Kárpátoktól északra és keletre síkvidéken is előfordul havazás. Skandináviában és a Kelet-európai síkságon kemény téli az idő, nagy területen napközben is fagy. Ezzel szemben Szicíliában még mindig előfordulnak 20 fok fölötti csúcsértékek. A Kárpát-medence időjárását hétfőn még a fentebb említett gyengülő északnyugat-európai ciklon, kedden már a tőlünk délnyugatra kialakuló mediterrán ciklon alakítja.
Címlapkép forrása: Getty Images