Portfolio signature

500 forint alatti fagyira már nem számíthatunk idén nyáron

Az év második felében tovább nőhetnek a jelenleg 1000-1500 forint közötti süteményárak, miután a csokoládékészítés alapanyagául szolgáló kakaó világpiaci ára rekord szintre nőtt, ami a csokoládé árának 50-60%-os emelkedését is okozhatja. Ami pedig a fagylaltokat illeti, 500 forint alatti gombócárakra idén már nem igazán lehet számítani.

„Sajnos érezhető volt tavaly némi visszaesés, valóban kevesebbet költenek az emberek, de annak kell örülnünk, hogy tavasz eleji jó időben szinte megrohamozták a cukrászdákat, fagylaltozókat a vendégek” – mondta a Portfolio megkeresésére Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke. Igaz, azóta jelentősen romlott az időjárás, de azért idén a tavalyinál nagyobb forgalomra számítanak a cukrászdák. Ez még úgy is igaz, hogy a korábbi, főleg a magasabb energiaárakból adódó gazdálkodási problémák nem szűntek meg egycsapásra.

A rezsidíjak még mindig magasak

A cukrászdák többsége átállt a fix energiaáras szerződésekről a változó, tőzsdei árakra épülő megállapodásokra, azonban az ipartestülethez még mindig érkeznek segítséget kérő megkeresések olyan esetekben, amikor a vállalkozások nem tudnak szabadulni a rossz konstrukciójú szerződésektől. „Még olyan kollégákról is tudunk, akik hajlandóak lennének kifizetni a szerződésükben meghatározott több milliós kötbért is a szolgáltatónak, de még így sem engedik felbontani a szerződést. Ők jelenleg a tőzsdei ár négy-ötszörösét fizetik, és ellehetetlenítve érzik magukat, mert több millió forintot dobnak ki most az ablakon, amit nagyon nehéz, vagy szinte lehetetlen bekalkulálni az árakba” – emelte ki Erdélyi Balázs.

Mindamellett úgy tűnik, hogy a cukrászdák többségének most már nem a villamosenergia vagy éppen a földgáz ára okoz problémát, hanem a megemelkedett víz- és csatornadíjak. A vállalkozásoknál ugyanis az átfolyási átmérőtől függően drasztikusan megemelkedhetnek az ilyen jellegű rezsidíjak.

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés