Portfolio signature

Évtizedes trendet fordított meg a koronavírus-válság

A Covid okozta demográfiai hatások világszerte a felnőttkori halálozás növekedését és a várható élettartam csökkenését váltották ki – állapította meg a neves brit orvosi folyóiratban, a Lancetben pár hete megjelent globális betegségteher-tanulmány (Global Burden of Diseases Study 2021), amely az 1950 és 2021 közötti időszak globális demográfiai változásait, beleértve a Covid-járvány 2020–2021-es időszakának hatásait elemezte.

Megakadt a halálozási arányok csökkenése

A tanulmány szerint 1950 és 2019 között a 100 000 lakosra jutó, életkor szerint standardizált, bármilyen okból bekövetkező halálozási ráta a világban 62,8%-kal csökkent. Ez viszonylag konzisztens volt globálisan, kivéve a nagyobb térségi járványokkal, háborúkkal vagy konfliktusokkal sújtott régiókat, valamint Közép-Európa, Kelet-Európa és Közép-Ázsia ingadozó mintáját.

A gyermekhalandósághoz képest a felnőttkori halandóság csökkenése a világban nem volt egyenletes:

  • az 1990-es években többek között Kelet-Európában, ezen belül Magyarországon is romlott a helyzet,
  • a 2010-es évek végén pedig már olyan magas jövedelmű országokban is emelkedett a halálozási arány, különösen a 15–39 éves korcsoportban, mint az Egyesült Államok, amiben a megnövekedett kábítószer- és alkoholfogyasztás, valamint a mentális zavarok is szerepet játszanak.

Míg a halálozási arányok 1950-től 2019-ig folyamatosan csökkentek, a koronavírus-járvány ezt a tendenciát nemcsak megakasztotta, de – valószínűleg csak átmenetileg – meg is fordította.

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés