Portfolio signature

Nobilis Márton: most kell előre lépnie az élelmiszeriparnak

Úgy kell felhasználni az úton lévő pályázati forrásokat az élelmiszeriparban, hogy évekre, akár évtizedekre megalapozza az ágazat versenyképességét – mondta el az Agrárszektornak Nobilis Márton. Az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára szerint a cél az, hogy a kisebb vállalkozásokból közepesek, a közepesekből pedig nagyok legyenek, annak révén, hogy volumenben és hatékonyságban is előrelépnek a fejlesztések eredményeképp.

Az elmúlt hónapokban minden fórumon többször szó esett az élelmiszeripar által várt pályázatokról, amelyet nagyon vár az ágazat. Mennyiben más ez, mint a korábbi pályázati körök? Mihez mérhető az összeg jelentősége, és mennyiben lesz más a lebonyolítása?

Korábban 468 milliárd forint volt élelmiszeriparra, de 2021-től 2027-ig hozzávetőlegesen 750 milliárd forintot kap, illetve kaphat ez az ágazat. Ez egyébként egy nominálisan és reálértékben is bőven növekvő szám, tehát nem csak az inflációval növekedett a támogatás eszköze.

Ami még rendkívül fontos, hogy minden kérdés, ami az élelmiszeriparhoz kapcsolódik, egy kézben van. 2021 előtt több olyan támogatást kapott az élelmiszeripar, ami más beruházásösztönző programokból érkezett. Akkor az a döntés született, hogy minden, ami élelmiszeripar, az az Agrárminisztérium tudtával és bizonyos szinten a tárcán keresztül kerül támogatásra.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés