FONTOS Orbán Viktor bejelentette: új otthontámogatást indít a kormány
 
Portfolio signature

A magyar gazdaságnak sem lenne fáklyásmenet egy Trump-elnökség

Az Economist Intelligence Unit (EIU) elkészítette a Trump Risk Index (TRI) mutatót, amely egy második Trump-elnökség lehetséges globális kihatását értékeli az egyes országok szempontjából. A leginkább az Egyesült Államok szomszédai és Németország aggódhatnak, az erős gazdasági kapcsolatok miatt Magyarországnak is van mitől félnie. Azonban a magyar kormány mellett szól a kedvező viszony a Rebulikánus Párttál.

Az EIU által kidolgozott TRI mennyiségi mutatók segítségével méri az USA 70 legnagyobb kereskedelmi partnerének sebezhetőségét három kulcsfontosságú területen: kereskedelem, bevándorlás és biztonság. Ez alapján értékelték, hogy a Donald Trump kampánycsapata által kiadott program, valamint az elnökjelölt nyilatkozatai alapján milyen hatások érhetik az egyes országokat.

A kérdés létjogosultságát az adja, hogy Kamala Harris és az ex-elnök közötti választási verseny még mindig teljesen nyitott.

Programja szerint, ha Donald Trump a novemberi választásokon újra nyerne, akkor jelentős változások következnek az amerikai külpolitikában. A republikánus jelölt a papírok nélküli bevándorlók kitoloncolására irányuló tömeges programot és az országba érkezők szigorúbb ellenőrzését szorgalmazza. A kereskedelmi partnereknek magasabb vámokra és korlátozásokra kell számítaniuk: a korábbi elnök már felvázolta a minden importra kivetett illetékek tervét, amely nagy gyomros lenne az EU-nak, amely például az egyik legnagyobb jármű exportőr az USA-ba. A katonai támogatásokat szigorúbb feltételekhez kötné az ex-elnök, a szövetségeseket arra kényszerítené, hogy növeljék saját védelmi kiadásaikat, akár 3 százalékos ráfordítást is elvárna a NATO által előírt GDP-arányos 2 százalékos költések helyett.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés

 
Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!