Fontos szinten az olaj
A pénteki eséssel egy fontos támaszt tört le a nyugati benchmark olajtermék Brent árfolyama, a 77,8 dolláros hordónkénti szintről ugyanis kétszer is felpattant már a jegyzés a mögöttünk álló hónapokban, először januárban, majd júniusban (zöld nyilak). De a mostani árfolyam is kulcsszintnek tekinthető, hiszen az idei év elején jelentős bázisépítés történt 76,5 dolláron, de augusztus elején is innen indult egy kör felfelé - ha ez a szint is elesik,
akkor már csak a tavaly december közepi lokális mélypont foghatja meg az zuhanást.
Ha viszont sikerül megállítani a lejtmenetet és jön a felpattanás, akkor első körben a lélektanilag is fontos 80 dolláros szintre lesz érdemes figyelni, itt húzódik ugyanis az első fontos Fibonacci-szint, ami azonban ennél is jelentősebb, az a 82,3 dolláron található 38,2-es Fibo-szint, ugyanis ez a terület jelentős ellenállásnak bizonyult még pár hete (piros nyíl).
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!