Az elmúlt 10 hónapból hatban csökkent, egyben stagnált az ipar előző hónaphoz képest mért teljesítménye, így nem csoda, hogy a termelés (naptárhatástól tisztítva) 4,1%-kal elmarad az egy évvel ezelőttihez viszonyítva. Ezt látva szinte már jó hír, hogy az utóbbi három hónap összességében már nem hozott visszaesést a lassan két éve recesszióban lévő szektorban, de az augusztusi visszaesés ennek az optikáját is erősen rontja.

A július-augusztusi adatok fényében már kijelenthető, hogy a harmadik negyedév nem hozott érdemi a fordulatot az iparban. Bár részletes adatokat csak a jövő héten láthatunk, a KSH közlése szerint éves alapon 2024 augusztusában a feldolgozóipari alágak döntő többségében visszaesett a termelés volumene. Mindössze három alágban nőtt a kibocsátás, a legnagyobb mértékben a vegyi anyag, termék gyártásában.
Számításaink szerint az ipar a harmadik negyedévben a GDP-növekedésre is kedvezőtlen hatással lehetett. Az előző negyedévhez képest valószínűleg nem hjárul hozzá a gazdaság bővüléséhez a szektor, éves alapon pedig kifejezetten lehúzó erejű lesz, akár –1 százalékpontos is lehet a növekedési hozzájárulása.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább.
December 1-17. között féláron adunk 2 havi Signature PRO előfizetést!
Használd a KARACSONY2025 kuponkódot a "KUPON BEVÁLTÁSA" mezőben, és élvezd a prémium elemzéseket, hírleveleket, kedvezményes konferenciajegyeket és online klubokat!
Siess, mert a 2 havi akciós előfizetést csak december 17-ig tudod aktiválni, ne maradj le, részletek ITT!
További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!