
Felidézték, a magyar állammal kötött szerződésük értelmében a 2022 szeptemberében üzemeltetésre, fenntartásra, felújításra átvett 1237 kilométer gyorsforgalmi úthálózatból mintegy 540 kilométert kell a többivel megegyező műszaki szintre hozni három év alatt, idén augusztus 31-ig.
Az elmúlt két évben 8,7 millió négyzetméternyi új aszfaltot terítettek le az általuk fenntartott pályákon, ahol szükséges volt, a felső kopóréteg alatt a kötő- és az alapréteget is cserélték. A munkálatok során megújult 237 híd és felüljáró, többek között a Kőröshegyi völgyhíd is, valamint 40 pihenőhelyen végeztek felújítást.
A közleményben hangsúlyozták, Magyarország történelmének legnagyobb gyorsforgalmi útfelújítása a március 15-i ünnepi hétvégét követően, idén is folytatódik, várhatóan március 17-től.
A tervek szerint 2025-ben további 3,2 millió négyzetméteren kapnak új burkolatot az MKIF Zrt. által üzemeltetett gyorsforgalmi utak, ez a főpálya 16 százalékát jelenti.
Emellett felújítanak 40 hidat és 30 pihenőhelyet. Többek között a Pentele híd szükséges műszaki felújítását is folytatják. Itt sarukat és dilatációt cserélnek, illetve az M7-esen a régi velencei gyalogos, kerékpáros híd helyett újat építenek.
Hozzátették, a tervek szerint 2025-ben az M3, M7, M1, M35 pályákon lesz a legtöbb munka, ezen kívül hét másik (M15, M85, M86, M30, M4, M70, M8) gyorsforgalmi úton is dolgoznak.
A szintrehozó felújítási munkák idén augusztus 31-ig befejeződnek, de a pályák további karbantartása, burkolatcseréje nem áll meg. Az idei munkák a közlekedők későbbi komfortérzetét és biztonságát hivatottak szolgálni - tájékoztatott az MKIF.
Címlapkép forrása: Shutterstock
Újult erővel izzott fel a rivalizálás a világ egyik legfeszültebb térségében
Súlyos esetről számoltak be.
Kiakadtak az élelmiszerdráguláson az európai országban, országos tüntetés zajlik a szupermarketek ellen
A kormány is lépéseket tervez.
Rekordhosszúságú tárgyalás Moszkva és Washington között, váratlan rohamok a frontvonalakon - Háborús híreink kedden
Cikkünk folyamatosan frissül.
Európában is debütál a világ legnagyobb vagyonkezelőjének sikerterméke
Az iShares Bitcoin ETP kedden debütál a Xetra és az Euronext Paris tőzsdéken.
Trump vámjai miatt elszaporodhatnak az olajpiaci trükközések Kínában
Újabb nyomásgyakorlás Amerikából.
Nemcsak államcsődöt, befektetést is találni Latin-Amerikában
2025 elején Latin-Amerika kötvénypiaca rendkívül aktív volt. A térség országai kihasználták a kedvező nemzetközi kötvénypiaci feltételeket, és jelentős mennyiségű államadósságot fina
Top 10 izgalmas ítélet az EU Bíróságtól 2024-ben - fontos áfavonatkozások
2024-ben olyan döntések születtek az Európai Bíróságon, amelyek jelentős hatással lehetnek a vállalkozások áfakezelésére. Az alábbi blogbejegyzésben bemutatjuk azt a 10 legfontosabb EUB dö
Lehet-e Fiatalon Lakáshoz Jutni Támogatás Nélkül? - A Rögös Út
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Lehet-e Fiatalon Lakáshoz Jutni Támogatás Nélkül? - A Rögös Út Manapság sok fiatal álmodik arról, hogy végre saját otthonra tegyen szert, de vajon
Az inflációról
Az infláció oka, hogy a forgalomban lévő pénz mennyisége gyorsabban növekszik, mint a kibocsátás. Vagy ahogy mondani szokás: túl sok pénz kerget túl kevés árut. Ami bizonyára kiábrándít
Kínába és a Nyugatra tartanak a dollármilliárdosok
Hiába a vagyon, egy dollármilliárdos sem érzi magát feltétlenül jól bárhol. Ők is vándorolnak ide-oda, bár a milliárdosmigráció vélhetően nem okoz olyan társadalmi és kulturális...
The
Portfólió optimalizálás - Philip Morris
A PM csomagom bekerülési ára kb. 75 dollár, most 150 dollár felett van az árfolyama, van rajta 100% haszon. Ez a legnagyobb értékű részvénycsomag az osztalékportfóliómban. A hozama 7,19%, ami
Balásy Zsolt: A kakaós palacsinta lesz az urak jele
Csillan a hideg a hajnali aszfalton. Kászálódom be a taxiba, TV-stúdióba megyek. Hirtelen háromba is, egy inflációs adat miatt. Innen is tudhatom, az infláció visszatért!...
The post Balásy Zso
A világfelfordulás élhető
Felfordult világban élünk. Hozzászokhattunk az elmúlt hat évben, hogy a körülmények egyik pillanatról a másikra alapvető dolgok változhatnak meg teljesen. Mintha háborognának az Olümposz is

Közösségépítés a védelmi innovációban (x)

- Adómentessé válnak a magyar anyák – Itt a kegyelemdöfés a nyugdíjpénzeknek?
- Brüsszelben egyszerűen átlépik a magyar vétót, Európa integrációja felé fordulnak
- Árrésstop: drasztikus lépésekre készül a Spar
- Belepiszkál a lakossági bankszámlákba a kormány, mégis hová vezet ez?
- Azonnali döntést hozott Putyin a Trumppal való beszélgetés után: ki is adta a parancsot a hadseregnek
Portfolió menedzser
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Letartóztatták Erdogan legfőbb kihívóját – De miért éppen most?
Mi történik Törökországban?
Súlyos vége lehet a BYD elleni EU-s vizsgálatnak
Tiltott támogatásokat keresnek.
Óriási biznisz a rovarfehérje-gyártás, a magyar piac is készülhet a jövőre
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.