
Mitől kedvezményes nyugdíj a Nők40?
A nők kedvezményes nyugdíját az Alaptörvényben engedélyezett pozitív diszkrimináció alapján 2011. január 1-jétől vezették be. A nyugdíjkorhatár betöltése előtt akkor igényelhető ez a kedvezményes nyugdíj, ha egy nő teljesíti annak kettős időfeltételét:
megszerez legalább 40 évi jogosító időt, azon belül pedig megszerez legalább 32 év, munkával szerzett szolgálati időt.
A hiányzó, legfeljebb 8 év időtartam a gyermeknevelési ellátások folyósítási tartamával szerezhető meg. A kettős időfeltétel teljesülése napját követően a nyugdíjkorhatár betöltéséig bármikor igényelhető a Nők40.
A magyar nyugdíjrendszerben ez az egyetlen nyugdíj, amelyet a korhatár betöltése előtt igénybe lehet venni. Ráadásul az összegét nem kell csökkenteni amiatt, hogy az érintett nő évekkel a korhatár betöltése előtt felhagy a járulékfizetéssel, és jogosult lesz a járadékra, azaz a nyugdíjra. Ez utóbbi miatt abszolút hungarikum a Nők40.
A kedvezményes nyugdíjra jogosító időbe beszámít:
- a keresőtevékenységgel járó biztosítási, vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszony (például munkaviszony, közszolgálati jogviszony, vállalkozási jogviszony) révén szerzett szolgálati idő, valamint
- a terhességi-gyermekágyi segélyben, csecsemőgondozási díjban, örökbefogadói díjban, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozást segítő ellátásban, gyermekgondozási segélyben (ideértve a méltányossági gyermekgondozási segélyt is), gyermeknevelési támogatásban, gyermekek otthongondozási díjában és a súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel megállapított ápolási díjban eltöltött idővel, vagy ezekkel egy tekintet alá eső, 1998. január 1-jét megelőzően szerzett szolgálati idő.
A 40 év jogosító időbe egy sor szolgálati időtartam viszont nem számítható be.
- A tanulmányi idő (sem a szakmunkásképzésben, szakiskolai képzésben, sem a felsőoktatásban eltöltött, egyébként szolgálati időként elismerhető évek) nem vehetők számításba a jogosultság meghatározásakor.
- A tanulmányi időszakok közül kizárólag a szakmunkástanuló kötelező nyári gyakorlatát, valamint a szakközépiskolai tanuló biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban eltöltött nyári gyakorlatát lehet beszámítani.
További ilyen - egyébként a nyugdíj összegének kiszámítása során már szolgálati időnek minősülő -, a kedvezményre való jogosultsághoz figyelembe nem vehető időtartamok a következők:
- a munkanélküli és álláskeresési ellátások, segélyek folyósításának tartama,
- a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátás folyósításának tartama,
- a 18 év feletti tartósan beteg hozzátartozó ápolása miatt folyósított ápolási díj folyósításának tartama,
- a megállapodás alapján fizetett nyugdíjjárulékkal szerzett idő,
- a passzív (a társadalombiztosítási jogviszony megszűnését követően folyósított) táppénzen töltött idő,
- az 1998. január 1-jét megelőzően – nem gyermekgondozás vagy gyermekápolás miatt igénybe vett – fizetés nélküli szabadság más szabályok szerint szolgálati időnek minősülő része.
A bonyolult szabályozás miatt a nők kedvezményes nyugdíjára való jogosultságot hitelt érdemlő módon csak az érintett hölgy által kezdeményezett nyugdíjbiztosítási hatósági adategyeztetés alapján lehet megállapítani.
Előnyös vagy hátrányos?
Bár a legtöbb nő számára a kedvezményes nyugdíj 2011-es bevezetésével nagyon kecsegtetőnek tűnt 40 év jogosító idő megszerzése után rögtön nyugdíjba menni, korántsem biztos, hogy ezzel minden érintett jól is járt.
A nyugdíjak ugyanis évente csak az infláció mértékével nőnek, a keresetek azonban a gazdasági növekedéshez és a gazdaságpolitikai döntésekhez igazodva ettől eltérő, az utóbbi évtizedben évente jellemzően akár két-háromszor akkora mértékben nőttek.
- Így ha egy hölgy a korhatára betöltése előtt öt évvel kérte a kedvezményes nyugdíját, akkor annak összege a következő öt évben csak a rendszeres nyugdíjemelések révén, az inflációval egyező mértékben nőhetett.
- Ha viszont végig dolgozott volna a korhatára betöltéséig, akkor a keresete az utóbbi években jellemzően két-háromszor olyan gyors ütemben nőtt volna, mint az infláció (kivéve az elszabadult infláció két évét).
A korhatára betöltésével igényelt öregségi nyugdíja alapjául szolgáló nettó havi életpálya átlagkeresete összege ennek következtében jelentősen magasabb lehetett volna, miközben a szolgálati ideje hosszának növekedése miatt évente 2 százalékponttal nőhetett volna a korhatára betöltésével megállapított nyugdíja összege. Ebben a tükörben egyértelműnek látszik, hogy rosszul is járhattak azok a nők, akik a 2011-ben bevezetett kedvezményes nyugdíjat a lehető legkorábbi időponttól igénybe vették.
Ha a nemzetgazdasági nettó átlagkereset nagyobb mértékben nő, mint az infláció, akkor a keresetek gyorsabb növekedése miatt a nyugdíjasok és az aktív keresők tényleges vásárlóereje közötti olló gyorsan nyílik, vagyis a nyugdíjasok relatív elszegényedése felgyorsul.
Minél korábban igényelte a kedvezményes nyugdíját egy nő, annál korábban találta magát ezen az utóbbi évtizedben évről-évre meredekebb csúszdán.
A helyzet azonban a 13. havi nyugdíj 2022-től teljes értékű visszavezetése miatt megváltozott, és egyebek között ennek következtében idén már kifejezetten előnyös lehet a Nők40 halasztás nélküli igénylése, különösen, ha a nyugdíj mellett továbbra is dolgozni kíván valaki.
A nőket vagy a férfiakat kedvezményezi-e a magyar nyugdíjrendszer?
A nyugdíjrendszer a Nők40 révén különösen kedvezményezi a hölgyeket, miután ők hosszabb ideig élnek, vagyis hosszabb ideig kapják az öregségi nyugdíjukat, mint a férfiak, mégsem érvényesítenek az ő nyugdíjukkal szemben a hosszabb élettartamot tükröző semmilyen csökkentést, a kedvezményes nyugdíj esetében sem. (Nem alkalmaznak életjáradéki osztókat a várható további élettartam hosszának alakulása függvényében, mint például a svéd nyugdíjrendszerben.)
A nők várható további élettartama a jelenlegi tényleges nyugdíjba vonulási életkorukban (a nők kedvezményes nyugdíja miatt ez jellemzően 62 év) átlagosan 20,3 év, a férfiaknál viszont (az idén érvényes nyugdíjkorhatáruk betöltésével, 65 évesen) csak 13,2 év.
Így egy kedvezményes nyugdíjat igénybe vevő nő átlagosan több mint hét évvel tovább kapja a nyugdíját, mint egy férfi.
Ha egységesen a 65 éves korban várható további élettartamot vizsgáljuk, akkor a nyugdíjkorhatár betöltése után egy hölgy átlagosan 17,3 évig (208 alkalommal), egy férfi 13,2 évig (159 alkalommal) kap nyugdíjat, vagyis a nők még ez esetben is 49 hónappal (több mint négy évvel) hosszabb ideig részesülnek nyugellátásban, mint a férfiak.
Ezzel szemben az is igaz, hogy a nők a várható 17,3 év élettartamukból egészségben csak 8 évet (az EU-átlagnál 2,6 évvel kevesebbet) élnek, miközben az EU átlagához képest a 65 éves életkorban várható további élettartamuk 3,6 évvel rövidebb - a magyar férfiak helyzete azonban ennél is rosszabb.
Az élethossziglan mért nyugdíjpénz-áramlás alapján egy nő átlagosan 13%-kal, egy kedvezményes nyugdíjban részesülő nő 25%-kal nagyobb összeget kaphat nyugdíjként, mint egy férfi - annak ellenére, hogy a nők átlagosan havi 30 ezerrel forinttal (éves szinten 13 x 30 ezer, azaz 390 ezer forinttal) kisebb nyugdíjat kapnak, mint a férfiak.
A hosszabb várható női élettartam előnyei azonban sokszorosan felülírják ezt a különbséget.
Magyarországon az egy évtizedig tartó korhatáremelési ciklusban a 62 éves korhatár 3 évvel 65 évre emelkedett, ez a 3 év viszont nem növelte meg a 40 éves jogosító idő követelményét.
Ezért a magyar nyugdíjkorhatár - noha mindkét nemre vonatkozik - lényegében egyre inkább csak a férfiakra érvényes, mert a nők jelentős része átlagosan legalább 3 évvel a korhatár betöltése előtt igényelheti a nők kedvezményes nyugdíját. Vagyis ha nem akarja a törvényhozó, hogy a nők nyugdíjkorhatára tartósan de facto 62 évre csökkenjen, akkor lépnie kell. Ellenkező esetben a nyugdíjrendszer finanszírozási gondjai a vártnál gyorsabban szétfeszíthetik a magyar nyugdíjrendszert.
Mennyibe kerül a levonás nélküli kedvezményes nyugdíj?
A nők kedvezményes nyugdíjában részesülő hölgyek (vagyis azok a nők, akik még nem töltötték be a nyugdíjkorhatárukat, de már nyugdíjasok) nyugdíjára a teljes nyugdíjkasszából 2025-ben 490 milliárd forintot szánnak - és persze ez az előirányzat is jelentősen nőhet, ha az infláció alakulása nem a tervezett pályát követné.
A Nők40-re így a teljes nyugdíjkassza 7,5%-át költik - ez olyan plusz kiadás, amely nem jelenne meg, ha nem lenne nők kedvezményes nyugdíja, vagy jóval kisebb lehetne, ha a nők kedvezményes nyugdíját a modern nyugdíjrendszerekben bevett eljárásoknak megfelelően szabályoznák, vagyis a korhatár elérése előtt igénybe vett nyugdíj összegét levonás (málusz) terhelné.
A Nők40 költségvetési igénye többé-kevésbé megegyezik a 13. havi nyugdíj finanszírozási igényével, így a kedvezményes nyugdíj egy rejtett 14. havi nyugdíjjal egyenlő, amit csak a nők vehetnek igénybe.
A nyugdíjkassza növekvő terhelésének enyhítésére a 40 évi jogosító idő szigorítása helyett megoldás lehet a korhatár előtti nyugdíjat terhelő levonás visszavezetése is (az európai nyugdíjrendszerekben jellemzően annyiszor 5-6%-kal kisebb a nyugdíj összege, ahány évvel a korhatár betöltése előtt veszik azt igénybe). Ez utóbbi megoldással ráadásul a férfiak előtt is megnyílhatna ismét a korhatár előtti nyugdíjazás lehetősége.
A Nők40 egyik ára ugyanis a korhatár előtti egyéb nyugdíjazási lehetőségek szigorú és teljes kizárása lett. Emiatt a férfiak semmilyen körülmények között sem tudnak a korhatáruk betöltése előtt nyugdíjat igényelni, a magyar nyugdíjrendszer számukra teljesen rugalmatlan és merev. Ez nem csak az egészségükben megroppant vagy egyébként súlyos élethelyzetbe került férfiak számára sérelmes megoldás, hanem mindazon nők számára is, akik nem tudják a korhatáruk betöltése előtt teljesíteni a Nők40 feltételeit.
Például azért, mert
- egyetemre jártak (a tanulmányi időszakok nem számíthatók be a jogosító időbe),
- tartósan beteg szüleiket ápolták (ez nem számítható be a jogosító időbe, mert csak a tartósan beteg gyermek ápolására tekintettel szerezhető jogosító idő), vagy
- a nők eleve rosszabb munkaerőpiaci helyzete miatt időnként munkanélkülivé váltak (a munkanélküli ellátások folyósításának tartama nem minősül jogosító időnek), vagy
- a házastársuk külföldi munkavállalása vagy külszolgálata idejére az itthoni állásukban fizetés nélküli szabadságot kértek és annak idejére társadalombiztosítási megállapodást kötöttek (a megállapodással szerzett szolgálati idő nem számítható be a jogosító időbe).
Gendersemleges korhatár előtti nyugdíj
Ezeken a gondokon csak a korhatár előtti nyugdíj jogintézményének egységes (nőkre és férfiakra egyaránt vonatkozó) visszavezetése segíthet - de ennek ára az lenne, hogy a korhatár betöltése előtt igénybe vett nyugdíjakat olyan levonás (málusz) terhelné, amelynek nagysága attól függne, hány évvel korábban venné valaki igénybe az ilyen nyugellátást.
Az érintett nők mindenesetre abban biztosak lehetnek, hogy a Nők40 feltételei legkorábban csak a 2026-os választási évet követően, 2027-től, vagy későbbi évtől szigorodhatnak - ha az akkor kormányzó erő ezt egyáltalán napirendre tűzné.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Őrült versenyfutás kezdődött Donald Trump kegyeiért a NATO keleti szárnyán – A térségünkben épülhet az új atomhatalom?
Lengyelország megváltozott geopolitikai viszonyok között készül az elnökválasztásra.
Itt a kormányzati döntés: nagy változás jön a készpénzhasználatban
Nagy lesz az ATM-lefedettség.
Ukrajnába készülnek a brit különleges erők, ukrán tankok támadták meg Belgorodot - Friss híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.
Riasztást adott ki az ukrán számítógépes katasztrófaelhárító csoport
Kompromittált Signal-fiókokkal támad egy csoport.
Történelmi győzelemről beszélnek az oroszok, légiharcban lelőhették az első ukrán F-16-ost
Eltérő beszámolók keringenek.
AI vagyok, segíthetek?
Szeretjük-e, ha egy chatbot intézi ügyeinket? Megbízunk-e a mesterséges intelligenciában? Egyáltalán lesz-e más választásunk a jövőben, mint megbízni benne? The post AI vagyok, segíthetek? a
Napi ábra: a Trump coin szárnyalása
Trump a beiktatása előtti napon még gyorsan piacra dobott egy meme coint, hogy pár százezer szerencsétlen embert lehúzzon pármillió dollárra. Ha lúd, legyen kövér, a felesége is eljátszotta
Az egyházat kijátszó ötlet megreformálta a bankrendszert
Cosimo de\' Medici a 15. század egyik legnagyobb bankára, mint jó szakember azon törte a fejét, hogyan is lehetne jó sok pénzt csinálni a család...
The post Az egyházat kijátszó ötlet megrefor
Élesedik az EPR bírságolás - vége a halogatásnak!
A Kiterjesztett Gyártói Felelősségi (EPR) rendszer bevezetése óta nyitott kérdés volt, hogy az Országos Hulladékgazdálkodási Hatóság (OHH) mikor kezdi meg az EPR kötelezettségek szigorú el
Egy műanyag, amely még a papírnál is gyorsabban lebomlik a tengerben
A cellulóz-diacetát minden más műanyagfajtához képest hamarabb esik szét a tengervízben, ez pedig új irányokat nyithat a műanyagszennyezés elleni küzdelemben.
Kényszerből vált portfóliókezelővé a lakosság a PMÁP miatt
Az állam elhitette a lakossággal, hogy van a kockázatmentes hozamnál is sokkal jobb hozam. Mi a HOLD-nál viszont azon dolgozunk, hogy megtanítsuk az ügyfeleknek: a...
The post Kényszerből vált po
Hogyan készülj fel az ellenőrzésekre? - Útmutató vállalkozásoknak az RRF programban
A Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv (RRF) keretében támogatott projektek számára az ellenőrzések elkerülhetetlenek. Az állami és EU-s források átlátható felhasználása érdek
Ki dönti el, mi az igazság az előrejelzési piacon?
Mióta mélyebben beleástam magam a kedvenc decentralizált fogadóirodám, a Polymarket világába egy kérdés gyakran felmerült bennem amire nem tudtam válaszolni: ki dönti el egy-egy fogadás...
Th


- Belepiszkál a lakossági bankszámlákba a kormány, mégis hová vezet ez?
- Mára biztossá vált: plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok
- A háttérben nagyon érdekes orosz-amerikai alku kezd kibontakozni, és ez Magyarországot is érintheti
- Kitálalt a kurszki csatáról az ukrán katona: ez történt valójában Oroszországban
- Összeomlott az akkumulátorgyártás Magyarországon
Portfolió menedzser
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Sikeres befektető online tanfolyam
Képes leszel megtalálni a számodra legmegfelelőbb befektetési terméket, miközben olyan gyakorlati stratégiákat sajátítasz el, amiket azonnal bevethetsz a sikeres befektetésekhez!
Izrael újra megtámadta Gázát – De miért éppen most?
Csicsmann László egyetemi tanár értékelte a helyzetet a Checklistben.
Bod Péter Ákos: valami megváltozott a magyar gazdaságban
A volt MNB-elnök a Checklistben beszélt a jelenlegi inflációs hullám okairól.
Ismert mintát követ Elon Musk ámokfutása
Sok panasz érkezett az új szervezetre.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen