Portfolio signature

Vizsgálat indul az MNB-alapítványoknál – keményen lépne fel az új vezetés

Varga Mihály jegybankelnöki kinevezését követően az MNB új vezetése átfogó vizsgálatot indít a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány és annak vagyonkezelő cége, az Optima Zrt. működésével kapcsolatban. Az ellenőrzések célja az elmúlt évek pénzügyi tranzakcióinak és ingatlanügyleteinek feltárása, különös tekintettel a közpénzből létrehozott alapítványi vagyon kezelésére. Az MNB a Portfolio megkeresésére közölte, az Állami Számvevőszéket is bevonta a folyamatba, miközben a személyi változások sem maradtak el: az alapítvány élére Gion Gábort, az Optima Zrt. vezérigazgatói posztjára pedig Hegedüs István nevezték ki. Az új jegybanki vezetés szerint a vizsgálatok célja az átláthatóság növelése és a felelős gazdálkodás biztosítása.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) élén március elején Varga Mihály korábbi pénzügyminiszter váltotta Matolcsy György eddigi elnököt. A stafétaátadása előtt még változás következett be az MNB egyik jelentős vagyonkezelő cégének tulajdonosi szerkezetében is: az Optima Befektetési Alapkezelő Zrt. tulajdonjoga átkerült a Közép-európai III Magántőkealaphoz.

Az ügylet hátterében a Quartz Befektetési Alapkezelő áll, amely a korábbi jegybankelnök fiának, Matolcsy Ádámnak a baráti köréhez köthető Száraz István érdekeltsége. Az elmúlt években az MNB-alapítványok jelentős ingatlanvagyonnal rendelkeztek, amelyeket különböző magántőkealapokon keresztül mozgattak.

Mint arról a 24.hu beszámolt, a ​Varga Mihály jegybankelnök hivatalba lépését követően azonnal személycseréket hajtott végre az érintett szereplőknél:

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés