10 pontos nyugdíjreform-tervezet érkezett, van benne nagy meglepetés is
Gazdaság

10 pontos nyugdíjreform-tervezet érkezett, van benne nagy meglepetés is

Portfolio
Össztüzet zúdítanak a nyugdíjasok a törvényalkotókra: a napokban a NYUSZET (Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa) nyílt levélben követelt előrehozott nyugdíjkorrekciót, a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas tagozata pedig a teljes nyugdíjrendszer korszerűsítését sürgeti – írja a MASZSZ közleménye. A szervezet 10 pontba foglalta a javaslatait arra vonatkozóan, hogy miként kellene megreformálni a magyar nyugdíjrendszert. A javaslatcsomag többek között a vegyes indexálás visszavezetését, a rugalmas nyugdíjkorhatárt, valamint a kötelező munkáltatói kiegészítő nyugdíjbiztosítást is szorgalmazza.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas tagozata az alábbi intézkedéseket javasolja:

  1. A nyugdíjemelés mértékét vegyes (az ár- és béremelkedést egyaránt figyelembe vevő) indexálás alapján kell meghatározni, de úgy, hogy a nyugdíjasok nem kaphatnak kisebb mértékű növelést az inflációnál akkor sem, ha a gazdaság (bérkiáramlás) növekedése kisebb az infláció mértékénél.
  2. A nyugdíjminimumot legalább a mindenkori nettó minimálbér ½-ére kell emelni. A nyugdíjasok is részesüljenek a gazdasági fejlődés eredményeiből. A torlódó nyugdíjak elkerülése érdekében az új nyugdíjminimum felett is lépcsőzetes – fokozatosan csökkenő mértékű – emelést kell megvalósítani az egy főre eső nyugdíjas létminimum összegéig az általános nyugdíj emelés mellett.
  3. Az elmúlt másfél évtizedben kialakult jelentős nyugdíjkülönbségek mérséklésére új nyugdíjkorrekciós törvényt kell megalkotni, úgy, hogy az azonos életút (azonos szolgálati idő és azonos járulékfizetés) után ne legyenek jelentősen eltérő nyugdíjak (lásd: 2005. évi törvény az értékvesztett nyugdíjak korrekciójáról).
  4. Rugalmas nyugdíjkorhatárra kell átállni, ami megengedi az 1-3 évvel korábbi nyugdíjba vonulást málusz alkalmazásával, illetve tovább dolgozás esetén bónusszal ismeri el a többletet, ezzel is támogatva az idősek foglalkoztatását.
  5. Lehetővé kell tenni a nehéz munkakörülmények között dolgozók korengedményes nyugdíjazását.
  6. Újra be kell vezetni a kötelező munkáltatói kiegészítő nyugdíjbiztosítást.
  7. Meg kell szüntetni azt a nyugdíjasok munkavállalását több ágazatban akadályozó szabályt, hogy – ha munkába akar állni – fel kell függesztenie nyugdíjának folyósítását és helyette azzal azonos összegű illetménykiegészítést a munkáltatótól kell kapnia.
  8. Azon folyamat elindítása, melynek eredményeként a későbbiekben a nettó átlagkereset 60%-át meghaladja az átlagnyugdíj, miközben a nettó minimálbér legalább 60%-a lesz ugyanebben az időben a minimálnyugdíj összege.
  9. A mindenkori időspolitikát Idősügyi kerettörvénybe kell foglalni, amely az idősödők és idősek emberi méltóságának és társadalmi esélyegyenlőségének megtartását szolgálja. A kerettörvény középtávú végrehajtásának feladatait egy új Idősügyi Stratégiában kell megfogalmazni, amelyet Országgyűlési Határozatba kell foglalni és éves szinten az ágazati felelősöknek be kell számolni a Parlament előtt. Csak egy törvényi szintű szabályozás tudja biztosítani az időspolitika eredményességét. Az idősügyi törvény és az idősügyi stratégia tartalmazza azokat a feladatokat, amelyek mérhető társadalmi szükségletekre épülnek, amely feladatokhoz forrásokat kell biztosítani és a végrehajtást monitorozni kell.
  10. Nyugdíjrendszeren kívüli, azt kiegészítő szociális típusú támogatási formák létrehozása az időskori szegénység felszámolása érdekében (azon esetekben, ahol az idősek a szegénységi küszöbérték alatt élik életüket).

A javaslatcsomag szerzője, Juhász László felhívja a figyelmet, hogy az utóbbi években meredeken csökkent az ellátásokra fordított összeg.

Míg 2010-ig a GDP 11,2%-át fordították nyugdíjkiadásokra, 2019-re ez az arány 8,3%-ra csökkent, miközben a szolgáltatások ára emelkedett – írja a közlemény.

Juhász László szerint a nyugdíjrendszereknek alapvetően két céljuk van. Egyrészt pótolni a nyugdíjazáskor kieső munkajövedelem pótlását, tehát biztosítani, hogy az életpálya során a fogyasztásban ne következzen be drasztikus visszaesés nyugdíjazáskor és azt követően. Másrészt a nyugdíjrendszernek enyhítenie kell az időskori szegénységet, biztosítva, hogy a legalapvetőbb szükségletei fedezésére mindenki legalább egy alacsony összegű időskori bevételhez jusson.

A hosszú távú hitelességet, a rendszerben való minél magasabb fokú részvételt az olyan struktúrák segítik jobban, ahol az egyén nagymértékben meggyőződhet arról, hogy amit aktív életpályája során elvonnak tőle, azt várható értéken visszakapja nyugdíjas korában úgy, hogy annak reálértéke és relatív értéke megmarad – érvel a közlemény.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!

Ingatlanpiaci elemző

Ingatlanpiaci elemző
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Tanfolyam

Sikeres befektető online tanfolyam

Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet