Tavaly meghaladta a 2019-es árbevételét a Danubius Hotels szállodalánc. Nyeresége is magasabb lett, mint a Covid előtti utolsó „békeévben”, de ha az inflációval is korrigálunk, akkor még van hova fejlődni. Kovács Balázs, a Danubius Hotels vezérigazgatója a Portfolio-nak elmondta:
„Minden iparágnak vannak benchmarkjai, amihez hasonlítja a működését. A szállodaiparban ez a Covid előtti utolsó békeév, 2019. 2024-ben elértük és meg is haladtuk a 2019-es árbevételünket. Nominálértéken másfélszeresen, de reálértékben is nagyobb lett a forgalmunk. A profitunkban ugyan jobb eredményt értünk el tavaly, mint 2019-ben, de ez csak nominálisan volt így, reálértéken még nem tartunk teljesen ott” – kezdte értékelését a Danubius Hotels Zrt. teljesítményéről Kovács Balázs. A szállodalánc vezérigazgatója szerint nehéz ugyanakkor a 6 évvel ezelőtti működést a mostanihoz hasonlítani, mert mások a működési körülmények. Erre több példát is említett.
„2019-ben 18 százalék volt a vendéglátást sújtó forgalmi adó, ami mostanra 5 százalékra csökkent. Csakhogy, azóta az árbevétel egy részét turisztikai fejlesztési hozzájárulásként kell az állam felé megfizetni, ami 2024-ben 2 milliárd forintos összeg volt a Danubius Hotels csoportnál.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!