Letarolta az internetet: az AI-képek forradalma azonban komoly kérdéseket vet fel

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Amikor az alkotói stílus árucikké válik

A Studio Ghibli mára nemcsak egy animációs stúdió, hanem

egy jól felismerhető vizuális világ márkaneve is.

Az akvarellszerű tájak, a természetközpontú világ, a lebegő mozdulatok és a melankolikus hangulat olyan vizuális elemek, amelyek túlmutatnak az esztétikán: egy teljes kulturális élményt hordoznak. Ez a stílus azonban most algoritmusok által könnyedén reprodukálható vizuális sablonná vált: a generatív AI-modellek – mint a Midjourney, a DALL-E vagy a Stable Diffusion – másodpercek alatt képesek rekonstruálni ezt az évtizedek alatt felépített vizuális univerzumot.

A „Ghibli-stílus” az AI-képgenerátorok egyik legnépszerűbb kulcsszava lett: influenszerek szelfijei, politikai mémek és popkulturális utalások tűnnek fel egyre gyakrabban a stúdió látványvilágát idéző formában. A felhasználók gyakran nyugalmat vagy nosztalgiát keresnek ezekben az alkotásokban – miközben nem tudatosul bennük, hogy ezzel akaratlanul is hozzájárulnak egy egyedi stílus üzleti célú felhasználásához.

The image generation of ChatGPT's new 4o model is absolutely insaneDecided to see what a bunch of the most famous paintings would look like in studio ghibli's style, here's a thread with a bunch of emStarting with the Mona Lisa by Leonardo da Vinci pic.twitter.com/e3ZcOIVCj2

— Zeneca.xyz () March 26, 2025

Mijazaki Hajao, a Studio Ghibli társalapítója korábban úgy nyilatkozott, hogy a mesterséges intelligencia által létrehozott alkotások

az élet megsértését

jelentik, világosan kifejezve azt az értékrendet, amely a stúdió munkáit áthatja: az emberi alkotás értékét és a természet tiszteletét állítva szembe a tömegesen gyártott, kontextus nélküli, algoritmikus képekkel.

Nem meglepő, hogy a Ghibli-stílus piaci célú kiaknázása egyre több vitát vált ki. Ezek a képek már nem egyedi alkotói gesztusból születnek, hanem üzleti célú automatizmusok eredményei. Az eredeti művészek kimaradnak a folyamatból – se jogdíjat, se elismerést nem kapnak. A stílus, ami valaha az egyediség és alkotói szabadság szimbóluma volt, ma algoritmikus sablonná válik. Ez a helyzet új megvilágításba helyezi, mit tekintünk eredeti művészi teljesítménynek az AI világában, és kié az az alkotói stílus, amit évtizedekig építettek?

Művészi kézjegyek az adathalmazban: hogyan tanul stílust a mesterséges intelligencia?

A mesterséges intelligencia által generált képek gyakran képesek felidézni ismert stílusokat – például a Studio Ghibli animációira jellemző vizuális nyelvet – anélkül, hogy konkrét képkockákat másolnának. A generatív mesterséges intelligencia, különösen az úgynevezett „style engine” rendszerek a működésük során az

alkotói stílus mintázatait rekonstruálják.

A folyamat során az algoritmus nem konkrét képeket, hanem matematikai mintázatokat tárol, amelyekből új vizuális tartalmakat hoz létre. Így képes olyan képeket alkotni, amelyek stílusukban megtévesztően hasonlítanak az eredetire, noha annak semmilyen részletét nem másolja közvetlenül.

A fejlett rendszerek már nem igénylik az eredeti képek előzetes betáplálását: elég egy tematikus szöveges utasítás és egy stílusra utaló kulcsszó, hogy az algoritmus új, de jól beazonosítható képet hozzon létre. Egy Ghibli-stílusban készült AI-kép nem jeleníti meg közvetlenül Totoro vagy Chihiro alakját, mégis olyan atmoszférát, színvilágot és karakterábrázolást teremt, amit a néző azonnal a stúdió világával azonosít. És bár ilyenkor tényleges másolás nem történik, a létrehozott kép stílusa olyannyira hasonlít az eredetire, hogy felmerül a kérdés:

sérülhet-e így az eredeti alkotók joga?

A problémát súlyosbítja, hogy a tanító adathalmazok, amelyekre ezek a modellek épülnek, gyakran tartalmaznak szerzői jog által védett műveket. Ez a technológiai szürkezóna nemcsak a művészeknek jelent kockázatot, hanem jogbizonytalanságot teremt a felhasználók és a fejlesztők számára is.

Kié a stílus, ha a gép használja?

A klasszikus szerzői jogi szabályozás szerint az ötletek és a stílusok szabadon felhasználhatók, és csak a konkrét műalkotások élveznek védelmet. Ez az elv sokáig világos iránytűként szolgált, ám az utóbbi évek jogvitái egyértelművé tették, hogy már nincs összhangban a technológiai fejlődés tempójával és a művészi identitás védelmének igényével.

A mesterséges intelligencia új helyzetet teremtett: az algoritmus nem másolja le egy művész konkrét munkáját, hanem megtanulja az adott vizuális világ jellegzetességeit, és azokat tömegesen és automatizáltan alkalmazza. A végeredmény gyakran kísértetiesen hasonlít az eredetire, mégis formálisan új tartalomként jelenik meg – miközben az alkotói jelenlét szinte teljesen eltűnik.

Ugyanakkor, ha egy stílus annyira egyedi és összetéveszthetetlen, hogy annak utánzása már a mű egyéni, eredeti jellegét érinti, akkor a szerzői jog jelenlegi szabályai szerint is felmerülhet a jogsértés lehetősége – különösen, ha a tartalmat üzleti céllal használják fel. Ha tehát az AI által generált kép annyira hasonlít egy Ghibli-film jelenetére vagy karakterére, hogy azt a néző „Ghibliként” azonosítja, fennállhat a jogsértés veszélye. A helyzet még súlyosabb, ha az utánzat piaci értelemben képes helyettesíteni az eredeti művet, hiszen ezáltal az alkotó művészi és gazdasági szempontból is háttérbe szorulhat. Egyértelmű, hogy a klasszikus szerzői jog már nem tud lépést tartani ezekkel az új kihívásokkal – a generatív AI világában új jogi kategóriákra van szükség.

Nemzetközi perek és precedensek

Greg Rutkowski fantasy illusztrátor esete világszerte ismertté vált: stílusa olyan népszerű lett az AI-képgenerátorokban, hogy a nevére történő keresések többségében már nem az ő munkáit, hanem mesterséges intelligencia által létrehozott utánzatokat adtak találatként. Rutkowski azzal érvelt, hogy a Stable Diffusion és más hasonló AI-modellek az ő műveinek felhasználásával tanulták meg a jellegzetes festői stílust, anélkül, hogy ehhez hozzájárult volna. Bár a stílus nem élvez szerzői jogi védelmet, az ilyen mértékű utánzás súlyosan sértheti a művész piaci pozícióját és szakmai hitelességét.

Hasonló kérdéseket vetett fel a Getty Images és a Stability AI közötti per is, ahol a képügynökség arra hivatkozott, hogy a fejlesztők több millió vízjellel ellátott védett képet használtak fel engedély és díjfizetés nélkül az AI tanításához. Itt nemcsak a stílus, hanem konkrét képek és a védjegy (a vízjel) jogosulatlan felhasználása is a per tárgyát képezte.

Több amerikai művész, köztük Sarah Andersen, Kelly McKernan és Karla Ortiz, pert indított a Stable Diffusion fejlesztője, a Stability AI, valamint a Midjourney és a DeviantArt ellen. A kereset szerint ezek a cégek az ő engedélyük nélkül használták fel műveiket az AI-modellek betanításához, majd az így létrejött képek az eredeti alkotásokkal versenyeztek a piacon.

Ezek az ügyek ugyanarra a problémára világítanak rá: a generatív mesterséges intelligencia olyan mértékben és minőségben képes utánozni az alkotói stílust, hogy az gazdaságilag és kulturálisan is veszélyeztetheti az eredeti alkotót. A modellek tanításához használt nagy mennyiségű – gyakran jogvédett – vizuális adat feldolgozása

alapvetően megkérdőjelezi, hogy a jelenlegi szerzői jogi védelem elegendő-e az alkotók számára.

Még élesebben merül fel a kérdés, ha a stílus nem csupán esztétikai kifejezés, hanem a szerzői identitás része – mint Greg Rutkowski festészetében vagy a Studio Ghibli animációs világában. Ezek az esetek egyértelművé teszik, hogy a jogalkotóknak nem csupán a szerzői mű fogalmát, hanem a stílus és az alkotói identitás közötti viszonyt is újra kell gondolniuk, ha valódi védelmet szeretnének nyújtani az alkotóknak az AI-korszakban.

Japán válaszkeresése: új szerzői jogi viták a „ghiblifikáció” nyomán

A generatív AI által előidézett kulturális és jogi válság Japánban sem maradt visszhang nélkül.

A Studio Ghibli stílusa Japánban sokak számára nemcsak egy sajátos esztétikai világ, hanem a kulturális örökség része is.

Ezt az örökséget fenyegeti a Studio Ghibli stílusában készült AI-képek gyors terjedése – az ún. „ghiblifikáció” –, amely nemcsak a közösségi médiában vált tömegjelenséggé, hanem a japán parlament egyik bizottságában is vitát váltott ki. A képviselők közül többen aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy ezek a képek ugyan rajongói tisztelgésként is értelmezhetők, de könnyen átléphetik a szerzői jogi védelem határait – különösen, ha kereskedelmi célból készülnek, vagy félrevezetően hasonlítanak eredeti művekre.

Ha az AI által gyártott tartalmak veszélybe sodorják az alkotói közösségek megélhetését és hitelességét, az nemcsak kulturális, hanem

egyre inkább gazdasági kérdéssé is válik.

Japán gazdaságának jelentős része a kreatív iparágakra épül, köztük az animációra, mangára és videojátékokra. Ezek a szektorok jelentős bevételt termelnek, valamint kulturális exportként is működnek, nemzetközi presztízst építve az országnak. Japán emellett az egyik legaktívabb AI-fejlesztési központ is. Az AI-technológiák ugyanakkor éppen ezt a jól kiépült kreatív gazdaságot fenyegetik: egy algoritmus ugyanis könnyedén létrehozhat olyan tartalmakat, amelyekért eddig komoly jogdíjakat fizettek. Ez a kettősség nagy kihívást jelent a döntéshozók számára: hogyan lehet megvédeni az alkotókat anélkül, hogy akadályoznák a technológiai innovációt?

A jelenlegi japán jogértelmezés szerint a stílus, mint ötlet, nem élvez védelmet – de ha az AI által létrehozott kép megtévesztően hasonlít egy konkrét jelenetre vagy karakterre, az már jogsértésnek minősülhet. Bár a konkrét jogszabálymódosítások még váratnak magukra, a parlamenti vita világosan jelzi, hogy Japánban is felismerték a szabályozás fontosságát. Ez a vita nemcsak a Studio Ghibli-ről, hanem a kreatív szakmák jövőjéről is szól.

Eltérő szabályozási modellek az AI és a szerzői jog metszéspontján

A generatív mesterséges intelligencia nem ismer határokat – a szerzői jog viszont igen. Ez az ellentmondás komoly feszültségeket szül. Egy Európában fejlesztett AI-modell amerikai adatbázisokon tanulhat, és ázsiai stílusokat imitálva gyárthat képeket egy afrikai felhasználó kérésére – mindezt jogilag rendkívül különböző szabályozási keretek között. Az eredmény: jogbizonytalanság, amelyben sem az alkotók, sem a fejlesztők, sem a felhasználók nem érezhetik magukat biztonságban.

A jelenlegi vita nemcsak a mesterséges intelligencia által létrehozott képek és az eredeti művek közötti hasonlóság mértékéről,

hanem a felelősség viseléséről is szól.

Egyelőre nem tisztázott, hogy ki viseli a felelősséget a jogsértésért: az AI-rendszert fejlesztő cég, a felhasználó, aki az inputot adja, vagy a platform, amely a szolgáltatást biztosítja? A felelősség megosztása és arányosítása kulcsszerepet játszhat a jogbiztonság növelésében.

A szerzői jogi szabályozás területén az EU az átláthatóságra és a felelősség tisztázására helyezi a hangsúlyt, miközben Kína az állami kontrollal, az Egyesült Államok pedig az emberi alkotás követelményével próbál megoldást találni. 

Az Egyesült Államok álláspontja viszonylag egyértelmű:

a kizárólag AI által létrehozott művek nem élvezhetnek szerzői jogi oltalmat, mivel hiányzik belőlük az emberi alkotói közreműködés.

Ez a szabály azonban csak az újonnan keletkezett művekre vonatkozik – arra nem ad választ, hogy az algoritmus mit és hogyan használhat fel tanulás közben. Amikor az AI egy stílust utánoz – például Rutkowski vagy a Ghibli világát –, a jogértelmezés már korántsem ilyen egyértelmű. Önmagában a stílusutánzás még nem jogsértés, de ha a generált tartalom versenyhelyzetbe kerül az eredeti művekkel, az már jogi következményeket is felvethet.

Az Európai Unió más irányból közelít. Az új AI Act célja, hogy átlátható, kockázatalapú keretrendszert vezessen be a mesterséges intelligencia használatára – különös figyelemmel az adatforrások és a tanítási folyamat nyomon követhetőségére. Bár ez nem kifejezetten szerzői jogi szabályozás, a hatása így is jelentős lehet, hiszen előírhatja, hogy a fejlesztők milyen módon és milyen forrásokból képezhetik a modelljeiket. Emellett az EU szerzői jogi irányelve, a DSM irányelv is tartalmaz rendelkezéseket az ún. szöveg- és adatbányászati kivételekről (Text and Data Mining Exception – TDM), amelyek alapján kutatási céllal bizonyos védett művek is felhasználhatók – kereskedelmi célra viszont csak opt-out (letiltási) lehetőség mellett.

Kína eközben egy harmadik utat jár: az állami kontroll és a technológiai versenyképesség elsőbbsége határozza meg a szabályozási környezetet.

A kínai AI-fejlesztések gyakran kevesebb korlátozással, kevésbé átlátható módon dolgoznak, ami komoly versenyelőnyt jelent számukra. Miközben a nyugati fejlesztők próbálnak megfelelni a jogi és etikai elvárásoknak, kínai versenytársaik sokszor gyorsabban és bátrabban haladnak előre – a szerzői jogi szempontokat gyakran figyelmen kívül hagyva.

Ez a globális szabályozási aszimmetria torzítja az innovációs versenyt is. Egy alkotói stílus felhasználása az Európai Unióban jogi eszközökkel legalább részben korlátozható, míg az Egyesült Államokban vagy Kínában jóval kevésbé szabályozott – az eredeti alkotónak gyakran sem beleszólása, sem jogérvényesítési lehetősége nincs. Ez különösen aggasztó a vizuális kultúrára épülő ágazatok – például az animáció, az illusztráció vagy a videojáték-fejlesztés – számára, ahol az alkotói stílus nemcsak esztétikai, hanem gazdasági értéket is képvisel. A piaci szereplők számára egyre nyilvánvalóbb, hogy a jogi kiszámíthatatlanság ma már éppolyan versenykockázatot jelent, mint maga az algoritmikus innováció.

Jog vagy technológia? Az alkotói identitás védelmének lehetőségei

A generatív mesterséges intelligencia által felvetett problémák világosak, a megoldások azonban még csak körvonalazódnak. A legtöbb szakértő egyetért abban, hogy a jelenlegi szerzői jogi rendszer nem alkalmas arra, hogy hatékonyan kezelje a stílusutánzásra épülő AI-tartalmakat.

A kérdés már nem az, hogy szükség van-e reformra, hanem az, hogy milyen irányban kell elindulni.

Az egyik lehetséges válasz a jogi kategóriák bővítése. Egyre többen javasolják, hogy a szerzői jog ismerje el a „szerzői stílus” vagy „vizuális identitás” kategóriáját, és ehhez kapcsolódóan biztosítson védelmet. Ez nem jelentene kizárólagosságot egy teljes műfaj vagy stílus felett – csupán azt, hogy ha egy stílus egyértelműen azonosítható egy alkotóval, akkor az AI-modellek nem használhatnák azt szabadon és üzletszerűen.

Ez a megközelítés közelebb áll a védjegyjog logikájához: ha egy stílus márkaértékkel bír – ahogy például a Ghibli esztétikája –, akkor bizonyos esetekben jogos lehet annak korlátozása. Ugyanakkor jelenleg nincs nemzetközi jogi konszenzus arról, hogy a stílus ilyen módon védhető lenne, és a szerzői jogi gyakorlat is csak elszórtan foglalkozik ezzel a kérdéssel. Emellett nagy kihívást jelent, hogy miként lehet a szerzői jog rendszerébe integrálni egy olyan kategóriát, amely eddig szándékosan kívül esett a védelem körén – pontosan az alkotói szabadság védelme érdekében.

A másik irány a technológiai eszközök alkalmazása. Több kezdeményezés is indult annak érdekében, hogy az alkotók legalább technikailag ellenőrizni tudják, hogy műveik megjelennek-e AI-modellek tanító adatbázisaiban. Ilyen például a nyílt forráskódú „Have I Been Trained?” kereső, vagy az Adobe által fejlesztett Content Authenticity Initiative, amely lehetőséget biztosít digitális vízjelek és metaadatok elhelyezésére a képeken.

E megoldási javaslatok célja, hogy a mesterséges intelligencia tanítása ne történjen automatikusan és ellenőrizetlenül. Az alkotók dönthessenek arról, szeretnének-e részt venni ebben – és ha igen, milyen feltételekkel. Mindkét megközelítés – a jogi és a technológiai nézőpont is – egy közös célra irányul: helyreállítani az alkotók kontrollját a saját stílusuk felett. A szabályozásnak olyan kereteket kell teremtenie, amelyek tiszteletben tartják az alkotók munkáját, és lehetővé teszik, hogy a mesterséges intelligencia fejlődése valóban közös előnyöket szolgáljon. A megoldások kulcsa vélhetően a jog és a technológia összehangolásában rejlik – abban, hogy miként védhetjük meg az alkotókat anélkül, hogy a fejlődést túlszabályoznánk.

Az alkotói stílus jövője az AI korában

A Ghibli-jelenség nem csupán egy internetes trend, hanem korunk egyik legsúlyosabb szerzői jogi és kulturális kihívása:

mit ér ma az alkotás egy olyan világban, ahol bárki bárkit utánozhat?

A mesterséges intelligencia új korszakot nyitott a vizuális kultúrában – ma már nem az a kérdés, hogy fejlődésről van-e szó, hanem hogy az kinek az érdekét szolgálja, és kik szorulnak háttérbe. A Ghibli-stílusú AI-képek szimbólummá váltak: egyszerre testesítik meg a technológiai innováció erejét és a kreatív ökoszisztéma kiszolgáltatottságát.

A szerzői jog jelenlegi formájában nem képes megvédeni az alkotók stílusát, identitását – gyakran még a piaci pozíciójukat sem. És ez nem csupán a legismertebb neveket érinti. A Studio Ghibli vagy Greg Rutkowski esete csak a jéghegy csúcsa: számtalan független művész, illusztrátor és kreatív szakember kerülhet hasonló helyzetbe, ha munkáik tudtukon kívül kerülnek be AI-tréning adatbázisokba, majd elvesznek az algoritmusok által gyártott képtömegek között.

Ezért lenne sürgető, hogy újraértelmezzük az alkotás fogalmát: mit jelent ma a művészi stílus? Milyen értéket képvisel egy egyedi vizuális világ – és hogyan védhető meg anélkül, hogy közben akadályozzuk az innovációt?

A válasz nem születik meg egyetlen jogszabállyal vagy technológiai megoldással. De ha a technológiai cégek, a döntéshozók, az alkotók és a közönség között nem indul erről érdemi párbeszéd, akkor könnyen lehet, hogy túl későn ébredünk rá, mit veszítettünk el útközben. Nemcsak a művészet jövője, hanem a kulturális sokszínűség és az alkotói szabadság is múlik azon, hogyan válaszolunk erre a kihívásra.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images