Kimutatja-e a GDP növekedése a jólét változását?

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Az egyének a fogyasztói hasznot többféle módon realizálják. A jövedelmük egy részéből fogyasztási cikkeket és szolgáltatásokat vásárolnak, egy részéből „önkéntesen” adót és járulékot fizetnek, hogy abból az állam a közösségi szolgáltatásokat fedezze. A jövedelmük fennmaradó részét megtakarítják, félrerakják, beruházzák, hogy annak hozamából a jövőbeni fogyasztást finanszírozhassák. Fontos hangsúlyozni, hogy fogyasztói hasznot egyik felhasználási cél esetén sem a ráfordítás, költség nagysága méri, hanem az, amennyire a fogyasztó értékeli a fogyasztásra rendelkezésre álló termékeket és szolgáltatásokat.

A GDP a belföldi végső felhasználása három részből tevődik össze annak megfelelően, ahogy a fogyasztók a hasznot realizálják.

1. A vásárolt fogyasztás esetén a termék szabad piaci, egyensúlyi ára közvetlenül kifejezi a fogyasztói haszon mértékét.
2. A közösségi szolgáltatásoknak nincs piaci ára, ezért a közösségi szolgáltatások „értékét” a statisztika csak közvetve tudja számszerűsíteni. Arra a feltevésre hagyatkozva, hogy a fogyasztók/választópolgárok az általuk választott és ellenőrzött kormányzatot bízták meg azzal, hogy úgy alakítsa a közösségi szolgáltatások szintjét és szerkezetét, hogy az a fogyasztók számára a legtöbb hasznot nyújtsa. Bár az állami költségvetés a közösségi szolgáltatások költségeit szabja meg, a cél valójában a szolgáltatások igénybevételéből származó fogyasztói haszon növelése. Az is közösségi szolgáltatás, ha az állam mástól vásárolja és fogyasztóknak továbbadja a terméket vagy szolgáltatást.
3. A beruházás a harmadik összetevője a GDP felhasználási oldalának. A széles körben elfogadott közgazdasági elmélet szerint a beruházás lemondás a jövőbeni többletfogyasztás érdekében. Aki megtakarít, azért teszi, mert azt várja, hogy a tőkebefektetésből létrehozott állóeszköz hozamából a jövőben többet fogyaszthat annál, amennyit ma tehetne a megtakarított összegből. Még akkor is, ha a jelen élvezetét mindig többnek tartjuk, mint azt, amire még várni kell. Mindebből következik, hogy egy beruházás a társadalmi jóléthez a létrehozott állóeszköz működtetéséből a várt hozam/profit jelenértékével járul hozzá. A várt hozam statisztikai módszerekkel nem számszerűsíthető. Ezért a GDP összeállításakor a várt hozamot a beruházási költségek helyettesítik. Alkalmazva azt a közismert tételt, hogy piaci egyensúlyi helyzetben beruházások költsége megegyezik az állóeszköz működésének idejére várt hozam jelenértékével. Nem arról van szó, hogy minél költségesebb egy beruházás, annál nagyobb a várt jóléti növekmény. A tétel azt mondja ki, hogy a racionális döntéshozó csak annyit hajlandó beruházni, amennyi hozamot, fogyasztási többletet a beruházás várhatóan eredményezni fog, beleértve az un. időpreferenciát.

Ez előzőekből az is következik, hogy a vállalati beruházások állami támogatása torzítja a piaci egyensúlyi helyzetet, a támogatás akár közvetlenül, vagy kamatkedvezményen keresztül valósul meg. A kiválasztott befektetőt kedvezőbb pozícióba hozza azáltal, hogy annak csak a saját tőkéje után kell hozamot kalkulálnia, a támogatás, kamatkedvezmény ingyen-forrás. A vállalkozások állami támogatása valójában csökkenti a beruházástól várt fajlagos hozamot és így a várt fogyasztói haszon növekményt. Állam támogatás csak abban az esetben létjogosult, ha az elősegíti valamilyen társadalmi preferencia megvalósulását, például a munkanélküliség csökkentését.  A költségek és a várható fogyasztói haszon egyezősége vonatkozik a kormányzati beruházásokra is, még akkor is, ha pénzben többnyire nem fejezhető ki a kormányzati beruházások várható hozama. Azonban

elsősorban a fogyasztók/választópolgárok érdeke alapján kell választani a közpénzből finanszírozott beruházási alternatívák között.

A magyar kormányzati beruházások idősora jól példázza, milyen preferenciák befolyásolták az elmúlt másfél évtized fejlesztéspolitikáját. A KSH adatbázisából összeállított táblázat a 2010-2022 időszakra összesítve mutatja a kormányzati beruházási kiadások ágazati rangsorát. A 2010 évi árszinten a kormányzati beruházásainak összértéke mintegy 20 600 milliárd forint volt[1], ennek több mint felét a közigazgatás és védelem ágazat kapta.  A védelmi beruházások, fegyverbeszerzések összege külön nem ismert, de bizonyos, hogy azt leszámítva is dominálnak a közigazgatási célú beruházások. Kevéssé hihető, hogy ez tükrözi magyar lakosság preferencia rangsorát. Bizonyos, hogy a fogyasztók/választópolgárok nagy többsége inkább egészségügyi fejlesztésekre költene, mint közigazgatási luxuslétesítményekre. Beszédes az is, hogy a szabadidős tevékenységekre és sportra fordított beruházások (pl. stadionok és lombkoronasétányok) összege több mint negyedével magasabb annál, mint amennyit költött az állam az egészségügy fejlesztésére.

Ahhoz, hogy megítélhessük, milyen mértékben járulhattak hozzá a kormányzati beruházások a társadalmi jólét növeléséhez, ismerni kellene az egyes projektek költségeit. Például 2010 óta jelentős összeget fordítottunk oktatási célú beruházásokra. Az összesített adatból az nem derül ki, hogy a megvalósított projektek mennyiben járulhattak hozzá a köz-és felsőoktatás általános színvonalának emeléséhez.

Eltérően a piaci befektetésektől, a statisztikai számbavétel szerint a kormányzati beruházások sohasem veszteségesek. (A téma makrogazdasági jelentőségét jelzi, hogy 2010 és 2022 között éves átlagban a GDP mintegy 5 százalékát fordítottuk kormányzati beruházásokra.) Pontosabban, piaci árak híján a statisztika nem tudja kimutatni, ha egy kormányzati beruházás által létrehozott, beszerzett eszköz felesleges, nem használt vagy használhatatlan. Sőt, minél költségesebb a beruházás, a létrehozott állóeszköz látszólag annál jobban növeli a jólétet az élettartama végéig. Az állóeszköz értékcsökkenése valamint a fenntartási költsége a beleszámít a közszolgálatok értékébe, és ez a GDP kimutatása szerint a fogyasztók számára akkor is fogyasztói hasznot képez, ha a létesítmény üresen áll.     

A beruházási adatok jól példázzák a közszolgáltatások értékelésének buktatóit. Minden közszolgáltatás valójában annyit ér, amennyi fogyasztói hasznot nyújt az igénybe vevőknek. Minthogy azonban statisztika a közszolgáltatások hasznát nem, csak a költségeit tudja számszerűsíteni,

ez alapot ad annak az illúziónak, hogy a közszolgáltatások költségeinek növelésével a társadalmi jólét is növekszik.

A GDP egyszerre a termelés és a jólét indikátora. Termelési mutatóként elsősorban a rövidtávú gazdasági folyamatok vizsgálatára alkalmas. A termelést költségoldalról értékeli, a hozzáadott érték a tőkeköltség (ebbe beletartozik az értékcsökkenés és a profit) valamint a munkabérek összege. A statisztika mindkét komponenst képes megbecsülni kellő pontossággal és megbízhatósággal.  A GDP a termelés költségének és a termelés volumenváltozásának releváns indikátora. Hosszabb távon azonban értelmetlen a termelés öncélú bővítése. Jelen írás arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a GDP termelési oldalról, költségalapon összeállított mutatója, annak változása csak akkor fejezi ki a fogyasztásból származó társadalmi jólét változását, amennyiben igazolható, hogy a kormányzat - demokratikus egyeztetések eredményeképpen - úgy alakítja a közszolgáltatások szintjét és szerkezetét, ahogy az leginkább megfelel a választópolgárok egyéni preferenciáinak.

2010-2022 között a magyar GDP éves átlagban valamivel több, mint 2,5 százalékkal bővült. Az előzőek alapján vélelmezhető, hogy a magyar társadalom jóléte ettől szerényebb mértékben emelkedett.

[1] 2023 évi árszinten összesítve 2010-2023 között összesen közel 26 ezer milliárd forintot költött a magyar kormány közigazgatási, védelmi célú beruházásokra. 

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images