Trump vámjai megütötték a legnagyobb amerikai kikötőt – 19%-os zuhanás az importban
Gazdaság

Trump vámjai megütötték a legnagyobb amerikai kikötőt – 19%-os zuhanás az importban

Portfolio
Májusban 19%-kal esett vissza az importforgalom az Egyesült Államok legnagyobb tengeri kereskedelmi csomópontján keresztül – a drasztikus visszaesés Donald Trump vámháborújának közvetlen következménye. A Los Angeles-i kikötő vezetője szerint a hatások néhány hónapon belül az amerikai boltok polcain is érezhetők lesznek.

Az Egyesült Államok legforgalmasabb kereskedelmi kikötőjén keresztül érkező importvolumen 19%-kal esett vissza az előző hónaphoz képest

– Donald Trump elnök vámintézkedéseinek következményeként.

„Szezonálisan is lassú most az időszak” – mondta Gene Seroka, a Los Angeles-i kikötő ügyvezető igazgatója pénteken újságíróknak. Seroka figyelmeztetett, hogy az amerikai vállalkozásokat magas vámok és bizonytalanság sújtja, holott jellemzően most indulna a csúcsszezon – ennek hatásai pedig pár hónapon belül az üzletekben is látszani fognak.

„Már túlvagyunk a nyári divatáru időszakán, most az iskolakezdési, halloweeni és év végi ünnepi időszakra készülünk” – mondta Seroka. „Az ezekhez az időszakokhoz szükséges áruknak mostanra már itt kéne lenniük. Ezt viszont nem látom a készletszintekben.”

A forgalom visszaesésének hátterében elsősorban a Kínával üzletelő importőrök és kiskereskedők állnak, akik Trump kereskedelmi háborúja miatt bizonytalan helyzetbe kerültek. Áprilisban a kínai termékekre kivetett vámok elérték a 145%-ot – ezek a szállítmányok májusban érkeztek meg Dél-Kaliforniába.

Bár az importforgalom ideiglenesen ismét emelkedhet, ha az Egyesült Államok és Kína közötti megállapodás nyomán a legmagasabb vámokat mérséklik,

a kínai árukra kivetett terhek továbbra is sok cég számára elviselhetetlenek.

„A végén az a helyzet, hogy most másfélszer annyiba kerül kínai árut venni, mint az év elején, és ez minden termékkategóriát drágít” – mondta Seroka.

Májusban a Los Angeles-i kikötőben összesen mintegy 717 ezer konténernyi áru (TEU) fordult meg – ebből körülbelül 356 ezer volt import, ami 19%-os csökkenés az előző hónaphoz és 9%-os visszaesés 2024 májusához képest.

Az export is gyenge: alig több mint 120 ezer konténer hagyta el a kikötőt, ami már a hatodik egymást követő hónap, amikor az előző évhez képest visszaesés mutatkozik. Seroka szerint ennek oka főként a más országok által bevezetett megtorló vámintézkedések, különösen az amerikai mezőgazdasági és ipari termékekkel szemben.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Ricardo

Legyünk optimisták!

A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ jobb hely, mint azt gondoljuk. Köszönöm Seres Lászlónak a közlést.

Holdblog

Régen minden hosszabb volt

\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A... The post Régen minden hosszabb volt ap

Holdblog

Tudom, hogy nem pihensz idén nyáron!

A foci globális erejének és jelenlétének összekötöttsége mindenféle őrültségekre képes késztetni a döntéshozókat. Ez a történet 25, de még inkább 65 esztendővel ezelőttről indul: l

RSM Blog

Komplex bér-, munkaügyi és HR audit

A munkajogi megfelelés, a pontos és precíz bérszámfejtés, valamint a megfelelő adminisztráció nemcsak a jogszabályoknak való megfelelés miatt kulcsfontosságú, hanem azért is, mert a munkaüg

Holdblog

Indulnak a revízió háborúi

700 ezer kontra 7 milliárd. Az egyik nagyságrendekkel kisebb szám, mint a másik. A számok elvont világából a reális világba tolva a dolgot: hétmilliárd eurónak... The post Indulnak a revízió

KonyhaKontrolling

Azok a drága előfizetések!

Az előfizetések kérdése a pénzügyi tudatosságban mindig zavart, talán soha nem tudtam eléggé kapcsolódni hozzá, mert nekem nincs sok, legalábbis mindig így éreztem. Pedig az előfizetések,

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Számolj háromig és start!

Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet