
Az előzetes adatok szerint 2025 júniusában 5921 gyermek született, 2,6%-kal, 156-tal kevesebb, mint 2024 júniusában. A havi születésszám továbbra is a történelmi mélypontja közelében található:

Az alacsony születésszám részben a szülőképes korú nők számának csökkenéséből fakadó determináció, ám fájdalmas jelenség, hogy eközben a nők gyerekvállalási kedve is visszaesett. Az ezt kifejező teljes termékenységi arányszám júniusban sem javult:

2025 júniusában 9148 fő vesztette életét, 2,5%-kal, 237-tel kevesebb az egy évvel korábbinál, ennek köszönhetően a természetes fogyás a 2024. júniusi 3308-cal szemben kevesebb, 3227 fő volt.
4542 pár kötött házasságot, 8,1%-kal, 400-zal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az elsőre meglepőnek tűnő csökkenésben bizonyára jelentős szerepet játszik, hogy míg tavaly 5, idén csak 4 szombat esett júniusra, ennek megfelelően szezonálisan igazított számaink nem is jeleznek érdemi visszaesést, átlagosan havi 4 ezer házasság jellemző az utóbbi időszakban.

Összességében az első félévben a születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 29 647 fő volt, 19%-kal több az előző évi 24 851 fős értéknél.
Ezzel hozzávetőleg egy Szekszárd lakosságával meggyező mértékű népességcsökkenés történt.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Jelentett a hírszerzés: nagy a baj az ukrán hadseregben, súlyos lépésre kényszerül Kijev
Felszámolták az utolsó harckocsizó dandárt is.
Megérkezett az időjárás-előrejelzés: ilyen idő lesz a hétvégén Magyarországon
Hullámzó frontálzóna érkezik.
Lesújtó tanulmány jelent meg a cukormentes üdítőkről: még a hagyományos italoknál is veszélyesebbek lehetnek
Nagy kockázatokat azonosítottak a kutatók.
Burkhard tábornok: Oroszország nemsokára készen áll egy újabb háborúra, és van egy behozhatatlan előnye
Aggódik az európai nukleáris hatalom katonai vezetője.
Az osztalék portfólióm - 2025. július
A Pepsi csomagomat megdupláztam, szerintem jó áron és éppen időben, mielőtt kijött volna a jó negyedéves jelentésével. És kaptam egy csomó osztalékot is, jó hónap volt.VáltozásokPepsiCo
Top Indexek Expressz certifikát éves 9% fix hozammal
A világpiacok jelenlegi turbulens időszaka kiváló alkalmat kínál a kedvező beszállási pontok kihasználására. Az új Top Indexek certifikátunkkal most a Swiss Market Index, a Nasdaq 100 és
Ha nyár, akkor szabadság - mit érdemes tudni a szabadság kiadásának szabályairól?
A nyári időszak a legtöbb munkavállaló számára a pihenés és a szabadság tervezésének időszaka. Azonban a szabadság kiadása nem kizárólag a munkavállaló igényeihez igazodik, hanem jogsza
Mi a legerősebb érv a demokrácia ellen?
Járom a TV stúdiókat ebben a három éve tartó, kis magyar kvázi-recesszióban. Mi a baj a magyar gazdasággal? - szól a kérdés. Hol a növekedés?... The post Mi a legerősebb érv a demokrácia e
Afrika technológiai innovációkkal tenne a fenntarthatóságért
Az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja (JRC) kidolgozott egy tudományos, technológiai és innovációs (STI) befektetési ütemtervet, hogy az afrikai országok ezek seg
Biztos nem csak szerencsejátékozol befektetés helyett?
A pénzügyi tudatossági körökben köztudott, hogy a szerencsejáték alapvetően a vesztesek játéka. Ennek oka teljesen érthető, még ha a játék szervezője profitmotiváció nélkül is dolgozna
Ezt kapta ajándékba egy teljes ágazat a politikai adományokért cserébe
Azt gondolta Trump, hogy miatta hívják GENIUS-nak a GENIUS-t, pedig nem - sőt, még csak nem is annyira zseniális a jogszabály. A stablecoinok szabályozása átment... The post Ezt kapta ajándékba
Figyelem, startupok! 900 millió okod van most figyelni
Mi lenne, ha végre olyan forráshoz jutnál, ahol nemcsak pénzt kapsz, hanem olyan partnereket, akik hisznek a technológiádban, és veled együtt építkeznek?

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Meglepő kulisszatitkok derültek ki: így kerül a magyar hús a zsidó és muszlim vevőkhöz
Jó üzlet a vallási igények kiszolgálása.
Megúsztuk a legrosszabb forgatókönyvet, de mikor jön a növekedési fordulat?
Friss adatok érkeztek.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
