Szári Zsolt a balatoni horgászszervezeteknek, szakmai partnereknek és polgármestereknek tartott előadásában a horgászok és a horgászturizmus legújabb problémájáról beszélt, miszerint szűkülnek a horgászási lehetőségek.
Egyre több strandról tiltják ki a horgászokat, holott a jogszabályok máshogy rendelkeznek
- mondta.
Kifejtette, a kérdést egy kormányrendelet, egy miniszteri rendelet és egy törvény is szabályozza, amit több esetben nem vesznek figyelembe. A 78/2008. (IV.3.) kormányrendelet szerint a horgászatot tiltani a kijelölt fürdőhelyeken - zárt és szabadstrandokon - csak fürdési szezonban lehet. Egy 2001-es miniszteri rendelet szerint éjszaka tilos fürdeni, így akkor szabad lehetne a horgászat. A minden rendeletnél magasabb szintű, 2013. évi CII. törvény 23/C. paragrafusa értelmében pedig az állami és önkormányzati vízterületeken a horgászati tevékenység csak a halgazdálkodásra jogosult hozzájárulásával korlátozható - sorolta.
Kiemelte, hogy a BHN a meghatározott strandszezonban hozzájárul a horgászat korlátozásához a kijelölt fürdőhelyeken, de csak nappal. A zárt fizetőstrandok esetében pedig a strandszezonban éjjel-nappal. Megjegyezte, hogy szükség lenne a témakörben egy tisztább törvényi szabályozásra.
A vezérigazgató kitért arra is, hogy a horgászok strandról kitiltásának okai a beszakadt horgok, a higiéniai problémák, és az a feltételezés, hogy az etetőanyag vízminőségromlást okoz. Ezekre reagálva egyebek közt kifejtette, hogy a vízimentők beszámolója szerint idén 3100 strandi sérülésből, 5-10 eset volt horoggal kapcsolatos, ami nem indokol ekkora tiltást.
A problémák között említette, hogy több horgászstégre lenne szükség, mégis egyre kevesebb van, mivel legnagyobb részük illegálisan és természetrombolóan épült fel. A megoldást a nádasokon túlérő, egy bejáróval rendelkező nagyobb közösségi stégek létesítése jelentené, amire már akad néhány jó példa.
Szári Zsolt beszélt arról is, hogy a Balaton 267 kilométeres parthosszából alig több mint 20 kilométernyi a horgászható part- és mólószakasz, és közel 30 kilométernyi a strandok hossza, amelyek korlátozottan, de lehetőséget jelentenek a pecázásra.
Kiemelte, hogy a halgazdálkodási társaság szeretné elérni a horgászegyesületek és önkormányzatok közötti konszenzussal, hogy a szabadstandokon mindenütt lehessen éjszaka horgászni strandszezonban is, szezonon kívül pedig mindenütt biztosítva legyen a parhoz való hozzáférésük.
Felhívta a figyelmet, hogy hamarosan pályázati lehetőség nyílik szövetségek és egyesületek számára is közösségi használatú stégek kiépítésére, a horgászturizmust is szolgáló csónakkikötők felújítására, engedélyeztetésére, valamint sólyahelyek felújítására kiépítésére. Megjegyezte, hogy a BATÉK (a Balaton új vízparti szabályozása) "érthetetlen módon" nem támogatja csónakkikötők létesítését és ezzel a horgászturizmust, pedig ezek nagyságrendekkel kisebbek és kevesebb természetátalakítással járnak, mint a vitorláskikötők.
Címlapkép forrása: Shutterstock
Tűzveszély miatt hívja vissza a Tesla a népszerű otthoni akkumulátorát
Az eszközök túlmelegedhetnek, kigyulladhatnak.
Zuhan a bitcoin, ez már medvepiac
Elemzők szerint a bitcoin kilátásai továbbra is kedvezőtlenek.
Trump visszakozik és ez akár egy beismerés is lehet
Hamarosan aláír egy vámcsökkentési csomagot.
Európa hibrid támadás alatt: összeült öt NATO-hatalom védelmi minisztere
Berlinben tanácskoztak.
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Az űrprogram, az komoly dolog (feat. Zsiday)
E heti vendégünk Szabó Dávid és Zsiday Viktor. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
Már minden szerencsejáték?
Egyre inkább azt lehet látni, hogy minden alkalmazás, játék, de még a marketing akciók is valamiféle szerencsejáték elemet tartalmaznak. Coffeezilla videója alapján ma ezt a témát szeretné
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!

